Sarah
olyan fáradtan zuhant az ágyba, mint aki egész nap a földeken dolgozott. Vagy
valami hasonló, kimerítő dolgot tett volna. Pedig, ha belegondolt, csak
veszekedett a szüleivel, kikötött az erdő közepén, megismerkedett egy
vademberrel, és halálra rémült az éjszaka közepén. Nem is olyan fárasztó. Egy
kiadós zuhany után is úgy érezte, mintha ólom lenne a lábai helyén, az agyában
pedig egy tekegolyó gurulna ide-oda.
Megfordult
az ágyon, ami nyikorogva adta meg magát a hirtelen jött súlyváltozásnak. Sarah
összehúzta a szemét. Nem igaz, hogy ennyitől is ilyen hangos zajt fog csapni.
Sosem fog így elaludni.
Kinézett
a feje felett lévő ablakon, ahol bevilágított a Hold. Még nem volt teljesen
kerek, de már nem sok hiányzott a teliholdig. Sarah szinte érezte, ahogy
magához húzza az elméjét, és különböző elméleteket gyártat vele az elmúlt
éjszakáról. Egy holdfényes estén sok minden megfordult egy fantáziadús fiatal
lány agyában. A rémtörténetektől elkezdve a kormány titkos génkísérletéig
mindenre gondolt már a végén, aztán végül jobbnak látta, ha nem néz a Holdra.
Elfordult
az ablaktól, aminek az ágy nem igazán örült, és a kinti zajokra figyelt inkább.
A bokrok megzörrentek, ahogy a kis állatkák futkostak közöttük, versenyt futva
a prédával, vagy épp a ragadozóval, máshol pedig egy bagoly jelezte, hogy a
vadászat elkezdődött.
Aztán
Sarah hallott még valamit. Valami oda nem illő zajt, egészen közel hozzá.
Mintha valaki állna az ablak közelében. Lépések hangja zavarta meg az erdő
életét, a lány pedig reszketett az ágyban. Miért nem csukta be az ablakot
elalvás előtt? Persze, tudta a választ. A fülledt nyári hőségben semmi kedve
nem volt megfőni a párnák között.
Amikor
kaparászást hallott az ablak sarkánál, nem bírta tovább. Egyszer
élünk-gondolattal megfordult, és majdnem szívrohamot kapott.
Cadmon
vigyorgott vele szemben, kezében egy zseblámpával. Sarah felült az ágyon, és
hozzávágta a párnáját.
– Normális vagy? A frászt hozod
rám, te idióta! – Cad elkapta a párnát, és visszadobta a szobába.
– Miért, mire számítottál? Egy
szörnyre?
– Mondjuk! Éjnek idején más nem
járkál erre felé! – Cadmon még mindig vigyorogva mutatott magára.
– Dehogynem! Nézz csak rám! –
Sarah a szemét forgatta. Visszarakta a párnát a helyére, és feltérdelt.
– Mit keresel itt? –
Lehalkította a hangját. Még csak az kéne, hogy Bill rajtakapja, amint éjszaka
egy fiú lóg be a szobája ablakán. Igyekezett kijjebb tuszkolni a férfit, aki
meg sem moccant a lökés hatására. Helyette elkapta a lány kezét, és közelebb
rántotta magához.
– Nem kívántam szép álmokat, dellichia*! – Pimaszul a lányra
kacsintott, de Sarah bosszankodva fújt egyet.
– Nem hiszem el. Nem tudsz
leszállni rólam?
– Hé, ott még nem tartunk.
Hiszen még rád sem másztam! – Cadmon a lányra öltötte a nyelvét, aki fülig
pirult. Oké, ez magas labda volt, de a férfi akkor is kihagyhatta volna.
– És nem is fogsz, most pedig
tűnés! – Cadmon közelebb hajolt hozzá, és bizalmasan a fülébe suttogott.
– Tudod, nem csak ezért jöttem.
Gondoltam, adok egy jó éjt-csókot is, hogy tényleg szép álmaid legyenek. – A
szemtelen csavargóját! Még van képe…
Mire
Sarah azonban visszavághatott volna, Cad közelebb hajolt hozzá, és gyors csókot
nyomott a szájára. A lány meglepetten nézett rá, de a férfi nem húzódott el.
Egy pillanatig csak nézték egymást, majd Cadmon újabb támadást indított, de
ezúttal Sarah is partner volt.
Beletúrt
a férfi sötét hajába, és közelebb húzta magához. Cadmon gyakorlatilag az
ablakban hasalt, úgy csókolta a lányt. Nyelvük néhány percig vad táncot járt,
majd elszakadtak egymástól. Sarah még mindig remegve törölte meg a száját,
miközben Cad elégedetten rákacsintott.
– Remélem, sikerem lesz! – Egy
gyors búcsúcsók után eltűnt az ablakból, magára hagyva a döbbent lányt.
Sarah
csak most fogta fel, mi történt. Az éjszaka közepén csókolózott egy vadidegen
férfival, akiről a nevén kívül mást nem tudott. Hova fog ez fajulni a nyár
végére, mire a szülei érte jönnek? Felnyíratja a haját, kilöveti a fülét és
tetkója lesz?
Nagyon
nincs rá jó hatással az erdei környezet. Egy apró hang azonban ellene fordult,
és halkan a fülébe duruzsolt: „most vagy
önmagad.” Sarah attól tartott, mégis igaza lesz. Hiszen élvezte. Cadmon
csókjánál még semmi mást nem élvezett ennyire életében. És félő volt, hogy nem
éri be ennyivel.
Alig
várta a másnapi bulit.
Cadmon
halkan siklott a fák között, néha zörrent meg egy-egy ág az érintése nyomán.
Szerette ezt a képességét, hogy hangtalanul tudott közlekedni gyakorlatilag
bárhol. És imádta így a frászt hozni az anyjára.
Szegény
Peggy… Könnyebbé akarta tenni az életét, ehelyett csak megnehezítette. Azt
hitte, jól teszi, ha elmegy, akkor az apja is békén hagyja. De nem, Peggy nem
tudott a fenekén ülni, utána kellett jönnie. Eljött az isten háta mögé, és az
anyja követte. Istenem, olyan elveszett volt nélküle! Amikor először pillantotta
meg a Menedék udvarán, a két kis rongyos bőröndjével, miközben Bill-lel
veszekszik, nagyot dobbant a szíve. Tudta, hogy minden rendbe fog jönni. Akkor
érezte, hogy az élete jóra fordul, semmi és senki nem bánthatja őket többé.
Erre idejött ez a lány…
Sarah-ra
gondolt, és a csókra. Te jó ég, mintha egy villám száguldott volna végig az
erein, annyira felvillanyozódott tőle. Ezer meg ezer apró bizsergés indult
útnak a bőre alatt, amikor a lány visszacsókolt. Nem is hitte volna, hogy
megtörténik. Igazából arra számított, hogy Sarah lekever neki egy hatalmasat.
De csak rápislogott a csillogó, zöld szemeivel, és egyszerűen nem tudott
leállni. Muszáj volt újra hozzáérni az arcához, megízlelni az ajkait és vad
csatába kezdeni a nyelvével. Sarah pedig mindezt hagyta. Sőt, élvezte. Ha nem
is annyira, mint Cadmon, de apró sikernek könyvelte el.
Bill
figyelmeztette ugyan, hogy meg se közelítse, de hogy maradhatna tőle távol,
amikor minden hozzá húzza? Még fentről a Hold is azt súgja, hogy menjen el
Sarah-hoz, és maradjon mellette. Ha kell, örökre. Ha a lány is akarja…
Cadmon
hirtelen megtorpant, körülötte pedig mozdulatlan maradt az erdő. Még az erdei
állatkák is fedezékbe húzódtak, veszélyként érzékelték a jelenlétét. Nagyon
helyes, hiszen ragadozó volt. Gyors, pontos, halálos. Ellenállhatatlan.
Talán
ezért nem utasította el Sarah? Mert nem tudott ellenállni a végzetes
vonzerejének? Pusztán a kiléte miatt? Megrázta a fejét. Nem, nem lehet, hogy
nem önmagáért kedveli. Vagy mégis?
Dühösen
csapott a mellette lévő fára.
– Az isten verje meg! – Az ütés
hangja visszhangzott a csendes erdőben, Cadmon pedig mérgesen továbbindult, de
gondolatai megállás nélkül Sarah körül forogtak. A magas, szőke hercegnő, aki a
legkevésbé sem illett ebbe a számára durva környezetbe, és mégis…
Tökéletes összhangban volt a
fákkal, egyszerűen öröm volt ránézni, ahogy a tábortűz megvilágítja a keskeny,
csinos arcát. Amikor meglátta Ravent a lány mellett, őrült féltékenység söpört
végig rajta. Pedig semmi oka nem volt rá, hiszen már kezdetben is durván
fogadta, de valahogy, egy hang mélyen belül azt súgta neki, hogy védje meg
Sarah-t a másik hímtől. Egyfajta birtokló vágy kerítette hatalmába, és ha nem
türtőzteti magát, talán neki is megy Ravennek.
A
fenébe, igaza volt az anyjának. Született alfa, aki akár harcolna is a
területért, és a nőért. Főképp a nőért.
Sarah…
Hiszen alig ismeri, hogy érezhet iránta ilyen erősen? Ősi ösztön ez, mely benne
van a vérében, és időtlen idők óta arra vár, hogy megtalálja azt az egy
személyt, akivel teljes lehet. Akivel kiegészítik és kölcsönösen erősítik
egymást. Vajon tényleg ő lenne az? Sarah Blackburn, a vérfarkasok hercegnője?
Ahogy erre gondolt, újult erővel ismét száguldani kezdett az erdő mélyén.
*kedvesem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése