Sarah
másnap reggel izgatottan kelt fel, ami szemet szúrt Billnek. Gyanakodva
méregette a mosolyogva falatozó lányt, miközben elmosogatta a rántottához
használt serpenyőt.
– Szóval… várod már az estét? – kérdezte a férfi, miután elpakolta hozzávalókat is. Sarah majdnem félrenyelt a
kérdés hallatán, és fülig pirult.
Lebuktam! – zakatolt az agyában,
és igyekezett valami épkézláb mentséget a védelmére.
– Öhm… Bill… - kezdte idegesen, de
Bill egyáltalán nem volt dühös. Még csak nyugtalannak sem látszott, egyszerűen
érdeklődött. Sarah úgy döntött, tagad mindent a végsőkig. – Tudod, annyira nem
hoz lázba. Nem is ismerem ezeket az embereket.
– De ott lesz Raven is. – Oké,
Sarah érezte, hogy Bill következő mondatánál tuti megfullad.
– Meg egy csomó ember rajta kívül.
– Bill azonban nem hagyta annyiban, és a lány biztos volt benne, hogy meg
akarja nézni, mennyire tud elvörösödni a feje.
– Igen, de láttam ám, hogy nézett
rád!
– Bill, befejezhetnénk ezt a
rendkívül bizarr párbeszédet? – fakadt ki végül a lány. Bill tényleg fiúkról
akar vele beszélgetni?
– Jól van, csak mondom. Nem kell
felkapni a vizet. Mit veszel fel? – pislogott rá továbbra is ártatlanul a férfi, mire Sarah
felpattant, és kiviharzott a hátsó ajtón. Még hallotta Bill jóízű nevetését a
háta mögött.
– Ez egyáltalán nem vicces! – dörmögött már magában Sarah, amikor hirtelen válasz érkezett a háta mögül.
– Mi nem vicces, Tündérke? – Raven
vigyorgó feje bukkant elő a fák közül, és a mosolya szélesedett, amikor
meglátta a megrettent lányt. Sarah megütötte a vállát, amikor közelebb ért
hozzá.
– Mondjuk halálra rémiszteni
gyanútlan embereket az erdőben! – Raven nekidőlt egy közeli fatörzsnek, és
pimaszul elvigyorodott.
– Csak azt ne mondd, hogy nem
örülsz, hogy látsz! – Sarah figyelmen kívül hagyta a kérdést, és másra terelte
a szót.
– Mi járatban errefelé? – Raven
bólintott, értette a célzást.
– Igazából Bill-hez jöttem. De azt
nem mondhatom el, hogy miért. – Sarah mindet tudóan elvigyorodott.
– Csak nem te vagy a buli
szervezője? – Raven döbbenten pislogott, és hirtelen megrázta a fejét.
– Milyen buli? Nem tudok semmilyen
buliról!
A lány
nagyra értékelte, hogy a férfi minden szó nélkül hazudna neki, csak, hogy
meglepje, de barátságosan a vállára tette a kezét.
– Nézd, Bill tegnap elmondta. Hogy…
itt maradjak. – Sarah egy pillanatra elbizonytalanodott, beavassa-e a férfit a
tervébe, miszerint záros határidőn belül lelép innen.
– El akartál menni? – Raven
ellépett a fától, és a ház körüli kerítésnek támaszkodott, miközben Sarah-t
figyelte.
– Nos, ami azt illeti, még mindig
el akarok. Ez nem az én világom, egyszerűen nem találom itt a helyem.
– El akarsz menni? – Egy mélyebb
hang zendült fel, beljebb az erdőből. Sarah közelebb lépett, amikor
megpillantotta Cadmont egy vastag tölgyfánál.
– Hallgatóztál? – kérdezte vádlón a
lány. Hihetetlen! Egy csók miatt még nem tehet meg mindent. Sőt, inkább semmit!
– Válaszolj! – indult meg nagy
léptekkel Sarah felé a férfi. A lány azonban nem rettent meg, állta Cadmon
tekintetét. Kihúzta magát, és visszavágott neki.
– Én is kérdeztem valamit, ami
talán fontosabb, mint a te kérdésed! Mit keresel itt egyáltalán? – Raven
csendben a háttérbe húzódott, nem akarta otthagyni a lányt ezzel az alakkal.
Nem bízott Cadmonban, sem a bandájában. Vadak, meggondolatlanok, és
fékezhetetlenek. Ha valaki, csak ő tudná visszafogni a férfit, ha elszabadulna
a pokol. Amire, ahogy elnézte a hamarosan kirobbanó veszekedés két
főszereplőjét, elég nagy az esély.
– El akarsz menni? Meg sem várod a
meglepetést? – kérdezte Cadmon valamivel lágyabb hangon, de még mindig szinte
kiabált a lánnyal.
– Eddig úgy gondoltam, hogy
megvárom, de kezdek hajlani az eredeti tervem felé. Hogy lelépek innen még
délelőtt!
Cadmon már
egészen a lány előtt állt, orruk szinte összeért. Ökölbe szorította a kezét,
igyekezett megfékezni magát. Félt, ha átváltozik, a végén még bántaná Sarah-t.
De a fenébe is, amikor meghallotta, hogy el akar menni, hogy el akarja hagyni,
majdnem teljesen átalakult. A düh elemi erővel száguldott végig rajta, és meg
kellett kapaszkodnia, nehogy összeessen a súlyától.
– Nem mehetsz el! – jelentette ki végül ellentmondást nem tűrő hangon, mire a lány felnevetett.
– És pont te fogod ezt nekem
megtiltani? – Sarah-nak igaza van, Cadmon nem tilthatja meg neki. Valahogy meg
kell akadályoznia… Gondolkozz…
– Így vagy úgy, de el fogom érni,
hogy itt maradj! – Cadmon szeme dühösen villant, majd sarkon fordult, és
otthagyta a döbbent lányt Raven társaságában.
Sarah
alig tért magához. Ezt most vegye fenyegetésnek? Furcsa mód nem félt a
férfitől, egyszerűen bosszantotta, hogy valaki képes így is beszélni vele. Sem
az anyja, sem az apja, sem a barátai nem mondtak neki ellent. Legalábbis nem
tudtak. Diana párszor megpróbálkozott vele, sőt, még a testőrei is igyekeztek
féken tartani, de ha egyszer Sarah akart valamit, azt meg is kapta. Az ára már
nem számított.
– Jól vagy? – Ámulatából Raven
ébresztette fel, aki aggódva lépett közelebb.
– Persze, minden rendben. Itt maradok,
legalábbis estig biztosan. – fordult a férfi felé nagy mosollyal. Tökéletes
terve volt, hogy leállítsa Cadmont. Csak meg kell sértenie a büszkeségét. És
erre Raven volt a legalkalmasabb. Még, ha a pokol fenekére kerül is miatta.
Ördögi
vigyorral a képén nézett a férfire, aki, mintha megsejtett volna valamit
gyalázatos tervéről, kissé megremegve hátrébb lépett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése