14. fejezet

Bill összehívta a fiatalokat, és kiadta az utasításokat, mintha csak a vezetőjük lenne. Valójában sosem gondolt így magára attól függetlenül, hogy a Menedékben mindenki vezérként nézett fel rá. Egyszer visszautasította a koronát, a döntése pedig azóta sem változott.

– Agron, Sophia és Christopher, tiétek a keleti oldal, én, Michael és Aiden a nyugati oldal felé indulunk, középen találkozunk. Fésüljétek át az erdőt, tudni akarom, mi volt a sikoly oka! Aki talál valamit, a közös jellel jelez, és mindenki odamegy. Világos?

Mindenki bólintott, kivéve Raven. Ölbe tett kézzel indult meg a férfi felé.

– Az én nevem kimaradt.

Bill szigorúan bólintott.

– Tudom. Te itt maradsz, ha bármi... gond adódna. – Mindketten tudták, mire gondol Bill, felesleges volt kimondani. Raven helyeslően biccentett, majd leült a bejárati ajtó előtti lépcsőre.

Cadmont azóta nem látta, hogy nemrég péppé verte, de imádkozott, hogy újra feltűnjön. Akkor talán be tudja fejezni, amit elkezdett.

A csapatok összekészültek, majd a megadott irányba indultak. Peggy a kezét tördelve figyelte, ahogy egymás után tűnnek el a sűrű erdőben.

– Ugye minden rendben lesz? – tette fel inkább magának a kérdést, Raven mégis válaszolt.

– Bill tud magára vigyázni.

A nő hálásan pillantott le rá, majd besietett a Menedékbe. A férfi pedig egyedül maradt bosszúszomjas gondolataival.

Sarah bágyadtan pislogott körbe a szobában. Amióta Bill kiment, a gondolatok megállás nélkül cikáztak az agyában. Újra és újra átgondolta, amiket a férfitől hallott, és mindannyiszor ugyanoda lyukadt ki: súlyosan beütötte a fejét, és most hallucinál. Mindent. Az erdőt, Cadmont, Billt. Talán még el sem indultak otthonról. A fürdőjében fekszik ájultan, a szülei pedig még nem vették észre. Hamarosan fel fog tűnni nekik a hiánya, és akkor felkeltik, hogy véget érjen ez az egész szörnyűség.

Mert ha minden igaz, amit Bill eddig elmondott, akkor az anyja igen komoly magyarázattal tartozik neki.

Mintha zörgést hallott volna az ablak felől, ezért gyorsan magára húzta a takarót, úgy tett, mint aki alszik.

Az ablak pedig halkan, alig érzékelhetően megmozdult.

Sarah remegett, igyekezett nem elárulni magát, de a fogai egyre hangosabban koccantak egymáshoz.

Valami huppant a padlón, a lány pedig igyekezett feltérképezni, mivel is védhetné meg magát. Észrevett az éjjeli szekrénykén egy fekete távirányítót. A semminél ez is jobb, majd egy hirtelen mozdulattal utánakapott és a hang irányába hajította.

Fájdalmas nyögés és szitkozódás lett a válasz, a lány úgy sejtette, el is találta titokzatos látogatóját. Amikor pedig megfordult, hogy megnézze, kinek támadt kedve pókembereset játszani, majdnem felsikított.

Cadmon állt a szobájában, mindene csupa vér, a homlokán pedig friss vágás virított. A férfi megkereste a tárgyat, ami az imént fejen találta, és fenyegetően közelített a lány felé.

Sarah felkészült, hogy a sikolya megrepeszti az üveget is, de a férfi hirtelen megtorpant. Aztán, váratlanul, lágy hangon szólalt meg.

– Ez szép volt! Sportoltál valami labdajátékot?

A lány azonban nem felelt. Te jó ég, mit is mondhatna neki? Válaszoljon? Vagy kérdezze meg, hogy miért cincálta szét a nyakát? Esetleg maradjon az eredeti tervénél, és sikítson?

A választ végül Cadmon adta meg.

– Sarah, annyira sajnálom, amit veled tettem. Tudom, hogy erre nincs bocsánat, elvettem az életed, de istenem, megőrjítesz! Az illatod, a nevetésed, a csókod… Aztán már csak azt vettem észre, ahogy a fogaim a bőrödbe mélyednek, és nem volt megállás. – A férfi lehajtott fejjel, bűnbánóan sorolta a vétkeit, de a lány mégsem sajnálta. Igaz, a seb már csak sajgott, és az émelygés is kezdett múlni, mégsem tudott megbocsátani neki. Főleg, mivel fogalma sem volt arról, mégis mit művelt vele a férfi. Persze, megharapta, de mi lesz a következménye? Hirtelen farka nő és szőrös lesz a háta? Hatalmas fülei lesznek meg bajsza? Az élete mostantól állandó küzdelem lesz a borotvával?

– Kérlek, mondj valamit! – szólalt meg végül megtört hangon Cadmon. A lány vonakodva, de nagyot nyelve kezdte.

– Nem tudom, hogy mit ártottam neked – a hangja elcsuklott, a sírás fojtogatta, ahogy újra és újra lejátszódott előtte minden, ami az erdőben történt. -, de arra kérlek, hagyj engem békén. Nem tudom, mit jelent neked ez az egész, hogy mi fog velem történni, vagy, hogy mi lesz ezután, de egyet tudok. Te nem leszel az életem része sem most, sem később! Most pedig menj el!

Amint kimondta a szavakat, érezte, ahogy erősödik benne a düh, és valami más. Valami megmagyarázhatatlan érzés, ami hatalmába kerítette, és nem tudott neki ellenállni.

Hirtelen előrehajolt, és megcsókolta a férfit. Cadmon meglepődve ölelte át, és viszonozta az édes érintést. A lány a hajába túrt, és egyre többet követelt belőle.

Átölelte a nyakát, hogy jobban hozzáférjen, majd beleült a férfi ölébe. Cadmon végigfuttatta ujjait a lány gerincén, majd belemarkolt a kerek, feszes fenekébe. Sarah felnyögött, ahogy a férfi közelebb húzta magához, úgy érezte, megfullad, mégsem tudott elszakadni az ajkaitól.

Egy láthatatlan kötelék fűzte őket egyre szorosabban egymáshoz, amitől egyikük sem tudott szabadulni. Cadmon a részéről úgy gondolta, nem is akar elszakadni a lánytól. Hazudott neki. Nem igaz, hogy elvesztette a fejét. Vagy, hogy nem akarta, és hogy sajnálja. Tudta, mit csinál, tudta, mi lesz a következménye, és akarta. Teljes szívéből. Az ösztöne tombolva követelte magának a lányt, és ő beleegyezett.

Most pedig a karjaiban tartja, csókolja, öleli, és nem akarja elengedni. Sarah még nem tudja, hogy a harapás örökre összekötötte őket, amely ebben a pillanatban is tombol a vérében, hiszen mi más okból viselkedne úgy, mintha ő jelentené a lánynak az egész világot?

Sarah feje zúgott, ahogy Cadmon ölelő karjai között talált megnyugvást. Tudta, hogy abba kell hagynia, valami mélyen azonban mégsem hagyta, hogy elszakadjon a férfitól. Minden erejét összeszedve, erős koncentráció után végül elhúzódott Cadmontól.

Lihegve támasztotta a homlokát a másikénak, majd rekedt hangon szólalt meg.

– Ez nem az, aminek látszik. – Cadmon elmosolyodott, és finom csókot lehelt az orrára.

– Tudom, kicsim, ez sokkal több annál. Majd megszokod. – Sarah megrökönyödve nézett rá.

– Ezt most komolyan gondoltad? Mégis mit képzelsz magadról? Hogy mostantól minden rózsaszín felhőkben úszik? Meg a madarak csicseregnek, mókusok futkosnak körbe-körbe? Közlöm, hogy nem! – kikászálódott a férfi öléből, majd az ablak felé mutatott. – Ha erre számítottál, akkor menj is el. Felejts el mindent, ami történt, mert én is ezt szeretném. Ami az imént történt… tévedés volt. Kérlek.

Cadmon nagy levegőt vett. Tudta, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a lányt, nem is számított más reakcióra, bár a csók igazán meglepte. Bólintott, és elindult az ajtó felé.

– Ha jól sejtem, Raven elég közel van a szobához. Inkább menj, ahogy jöttél.

A férfi nem állt le vele vitatkozni, hogy mennyire és milyen módon tudná legyőzni Ravent, úgyhogy inkább az ablakhoz lépett. Mielőtt átmászott volna, még hátraszólt a válla felett.

– Remélem tudod, hogy nem adom fel. Sosem adom fel, amit meg akarok szerezni.

Kimászott az ablakon, Sarah pedig magára húzta a takarót. Nem tudta, hogy a férfi ígéretnek szánta a szavait, vagy fenyegetésnek. Egyiktől sem lett boldogabb minden esetre.