Úgy fél óráig
állhatott a zuhany alatt, majd összeszedte magát, megtörölközött, magára
csavarta és kilépett a fürdőből. Majdnem felsikított az elé táruló látványtól.
A férfi az ajtóban állt, a kilincs pedig ki volt tépve a helyéről. Nem ment
beljebb, mert a szoba érintetlen volt. Elina szorosabban magára húzta a
törölközőt, és a férfi elé állt, de csak annyira, hogy ne kelljen kiabálnia
neki.
-
Ugye tudod, hogy ezt te fizeted? – mutatott az
ajtóra. A férfi megrántotta a vállát, de még mindig nem ment be. Elina agyán
átsuhant… hogy talán nem is tud. Mintha egy gát lenne az ajtóban, amit képtelen
átlépni. A lány elsápadt, és lerogyott az ágyra. Lassan kezdett összeállni a
kép. A lesötétített ablakok, a fura, vörös folyadék, a jelenet a sikátorban, és
maga a férfi. Utóbbi kihúzta magát, és bólintott, ahogy Elinába villámként
csapott a felismerés, majd szinte kirobbant belőle.
-
Te is más vagy! – A férfi felhúzta a
szemöldökét. Nem egészen erre számított, de amikor a lány elkezdett nevetni,
dühös lett.
-
Én tudom, hogy mi vagyok. Most Te jössz! Mi volt
ez az előbb? Mintha…
-
Villám? – húzta fel a lábát a lány az ágyra. A
férfi bólintott, Elina pedig megvonta a vállát.
-
Ez vagyok én. Villámkisasszony. Te pedig… nem
tudsz bejönni, ugye? – hajolt közelebb.
-
Nem. Kivéve, ha behívsz. – A férfi nekidőlt az
ajtófélfának, és várta a bebocsájtást.
-
Ugye tudod, hogy ez nem fog megtörténni? –
vigyorgott még mindig törölközőben Elina.
-
Sejtettem. Hogy hívnak?
-
Elina.
-
Én Draven vagyok. És, mint rájöttél, egy… -
Elina felugrott az ágyról, a törölköző pedig lejjebb csúszott, mint illene.
-
Ki ne mondd! – kiáltott rá a férfire, de az csak
bámulta, és halkan morgott. Elina fülig pirult, és megigazította a törölközőt.
-
Talán kényelmesebb lenne, ha behívnál.
-
Felejtsd el! Tudod, mit? Inkább menj vissza a
szobádba. Elég bonyolult az életem nélküled is. – Odalépett az ajtóhoz, és
becsukta a döbbent férfi előtt. Visszasétált a szekrényhez, de mivel Draven
kitépte a kilincset, az ajtó magától kinyílt, Draven pedig vigyorogva
biccentett neki. Elina a szemét forgatta, összepakolt magának pár ruhát, és
bevonult a fürdőbe. Pár perc múlva bőrszerelésben lépett ki, Draven pedig felmordult.
-
Mi van? – A férfi megrázta a fejét, Elina pedig
elé állt, nagy levegőt vett, majd kimondta azt a három szót, amit minden egyes
sejtje üvöltve követelt.
-
Nem jössz be? – Draven meghajolt, és belépett az
ajtón. Megállt a lány előtt, Elina viszont lassan hátrébb lépett.
-
A helyedben vigyáznék magamra.
-
De nem vagy a helyemben. – Az óceán kék szempár
még mindig őt fürkészte, a lány pedig zavartan köhintett egyet.
-
Miért is akartál bejönni? – Draven megrázta a
fejét, és ellépett Elinától.
-
Nem is tudom… ez miattad van?
-
Micsoda? – Elina lehuppant az ágyra.
-
Bocs az ajtóért. Majd én intézkedek!
-
Okééé…. – Ha a pasi valamiről nem akar beszélni,
akkor maradjon is így. Minél kevesebbet tud, annál jobb.
-
Addig viszont nálam fogsz lakni. – Nem kérés.
Kijelentés. Elina legyűrte magában a vágyat, hogy egyből rávágja az igent, és
kihúzta magát.
-
Nem. Megcsináltatod az ajtót, még a holnapi nap
folyamán, és ennyi. Közünk sem lesz többet egymáshoz. – A férfi újra
felmordult, Elina pedig összerezzent.
-
Nincs apelláta! Fogd a holmidat és gyere!
-
Azt mondtam, nem! – Minden egyes szót
kihangsúlyozott, hogy a férfi pontosan megértse. Draven szinte már vicsorgott,
úgy közelített a lány felé, Elina pedig megcsodálhatta a férfi egyre növő szemfogát.
Elina nagyot
nyelt, miközben a hatalmas férfi fölé tornyosult. Halkan morgott, közben egy
pillanatra sem vette le a szemét a lányról.
-
Ne mondj nekem ellent… - Hangja lágyan csengett,
teljes ellentétben állt arckifejezésével.
-
Miért fontos neked ez? Nem is ismersz… - Elina
hangja elcsuklott, a férfi tekintete megbabonázta, és egyre közelebb vonzotta
hozzá. Amikor már majdnem összeért a szájuk, Draven félrenézett.
-
Csak úgy. Jössz? Úgysem fogják megcsinálni ma
este, nálam pedig biztonságban leszel. – Elina majdnem felnevetett.
Biztonságban egy… Te jó ég! Még rágondolni sem tudott.
-
Meg tudom védeni magam! – Emelte fel kesztyűs
kezét. Draven szemében csalódottság tükröződött, Elina pedig gyorsan
hozzátette. – De ha ragaszkodsz hozzá…
A férfi alig láthatóan
megkönnyebbült, bólintott és előrement a szobájába. Elina körbenézett, hogy mit
vigyen magával, végül egy takaró és egy kispárna mellett döntött. A cuccokkal
átvonult a szemközti szobába, ahol már nyoma sem volt az iménti dulakodásnak. A
törött üveg is eltűnt a földről, csak úgy, mint a vér. Elina megdermedt az
ajtóban. Tényleg egy vámpírnál tölti az éjszaka hátralevő részét? Egy
vámpírnál. Vámpír. Gondolatban ízlelgette a szót. Miközben elmélázott, Draven
jött ki a fürdőből és elvette a lánytól a holmijait. Szépen lepakolta az ágyra
őket, a saját párnáját pedig az ágy elé dobta.
-
Ott fogsz aludni? – lépett beljebb Elina.
-
Aludhatok veled is. – Vigyorgott rá pimaszul
Draven.
-
Nem, kössz. – Ledobta magát a hatalmas ágyra, és
úgy látta, az övé kisebb. Hátradőlt, kinyújtotta oldalra a karját, hogy
leellenőrizze, Draven pedig a szekrénynek dőlve figyelte a ténykedését.
-
Elég kényelmes lesz? Vagy hozassak egy
nagyobbat?
-
Szállj le rólam! – Oldalra fordult, magára
rántotta a takarót, és lehunyta a szemét. Draven a szemét forgatta, lekapcsolta
a villanyt, és leült a párnája mellé. Elina halványan látta a férfi
körvonalait, ahogy az ágy előtt ül, és felült az ágyon.
-
Most mi van?
-
Semmi. Miért?
-
Nem alszol?
-
De, majd fogok. – Elina megvonta a vállát, és
visszafeküdt. Párszor körbefordult, majd hanyatt fekve a plafont bámulta.
Draven mély hangja törte meg a csendet.
-
Mióta van ez a képességed? – A lány dühösen fújt
egyet.
-
Jó éjt!
-
Nem akarsz róla beszélni? – Elina felült az
ágyon, felkapta a párnáját és a takarót, és elbotorkált az ajtóig. Mikor
nagyjából odaért, beleütközött valamibe. Valami hatalmasba. A férfi lehelete az
arcát csiklandozta.
-
Hova készülsz? – A hangja közvetlenül a lány
fülénél csendült meg, de nem ért a bőréhez. Végigsiklott az arca mellett, majd
megállt a nyakánál. Elina nagyot nyelt.
-
El. – Mindössze ennyit tudott kinyögni, a férfi
illata elsöprő erővel hatott rá. A képzeletében már egész közel kerültek
egymáshoz, Draven pedig felnevetett.
-
Fura vagy.
-
Te beszélsz? – Elina hangja pár oktávval feljebb
kúszott. – Te egy… vámpír vagy! – A szája elé kapta a kezét, mintha valami
rosszat mondott volna.
-
Igen. És te? Te mi vagy, Elina? – A lány
megborzongott a neve hallatán. A férfi szájából különös hangzást kapott. –
Miért teszed ezt velem? – Draven szinte magának suttogta az utolsó kérdést, és
elgondolkodva felegyenesedett.
-
Mit tudsz még? – hajolt újból a lányhoz.
-
Ho… hogy érted?
-
Mássz ki a fejemből! – kiáltott rá hirtelen a
férfi.
-
Te nem vagy normális! – Elina félrelökte az
ajtóból, és a kilincs után nyúlt. Riadtan fedezte fel, hogy össze van zárva egy
buggyant vámpírral, az éjszaka közepén, egy eldugott skóciai szállodában. Gratulálok Elina, ügyes vagy! – veregette vállon magát képzeletben. A
férfi hangja a szoba túloldaláról hangzott fel.
-
Félsz tőlem? – Nem normális. Tutira nem
normális. Épp a kesztyűjét próbálta veszettül lerángatni, hogy megsüsse az
egész zárat, amikor két erős kar fonódott a derekára, és szorosan magához
rántotta.
-
Draven, engedj el! – Próbált határozottnak
hangzani, de a remegését nem tudta legyűrni. Ha le tudná húzni a kesztyűjét…
-
Mit művelsz velem? – A kérdés inkább
kétségbeesett segélykérésnek hangzott.
-
Semmit. Mi a baj? – Elina próbált lágy hangon
felelni, és úgy tűnt, sikerült is neki.
-
Nem tudom… vannak ezek a hangok… a te hangod.
Mindig a te hangod…
-
Mit mondok neked? – Elina összehúzta a
szemöldökét. Mit lehet ilyenkor kérdezni?
-
Csak egy szót. Mindig… mindig csak azt az egyet.
– A lány közelebb hajolt hozzá.
-
Mi az, Draven? Mi az az egy szó?
A férfi kék
szeme világított a sötétben, majd Elinára nézett.
-
Enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése