Elina megitta a
forró csokit, a hűvös reggelen épp jól esett. Bevitte a csészét a konyhára, ahol
hatalmas mosollyal fogadták. Vagy nagyon kedves emberek laknak Skóciában, vagy
ő rettentő bizalomgerjesztő. Az utóbbira gondolatra majdnem felvihogott. Hiszen éppen az minden
vágya, hogy elrettentse az embereket maga mellől. Mellette senki sincs
biztonságban.
Épp indult vissza a porta felé, hogy beadja a takarót Bobbynak,
amikor egy hátborzongató érzés kerítette hatalmába. A gyomrából indult, onnan
áradt szét az egész testében. Mintha valami átlyukasztaná a bőrét, és szép
lassan lefejti a húsáról. Megkapaszkodott a falban, és nagyokat lélegezve óvatosan botorkált a
lépcső felé. Leült az alsó fokra, onnan figyelte a recepciót, ahonnan a borzalmas érzés sugárzott.
Bobby épp egy
leendő lakóval volt elfoglalva. A férfi hatvan év körül járhatott, ősz haját
hátrafésülte, ami így rásimult fekete öltönyére. Egy fekete sétapálca volt nála, de nem úgy nézett ki, mint aki használja, inkább csak azért, hogy legyen
valami a kezében. A pálca feje egy oroszlánt ábrázolt, amely kitátotta a
száját, így láthatóvá vált teljes fogsora, vicsorgása pedig félelmetesen élethű volt. Elina elnyomott egy borzongást, és
próbált nem rájuk nézni, de a sötét alak vonzott a tekintetét. A férfi a következő pillanatban felé kapta a fejét, és elmosolyodott.
- Jó reggelt! – lépett hozzá közelebb az idegen. – Rosszul
érzi magát? - A hangjából csöpögött az undorító nyájasság, amitől Elina majdnem elhányta magát.
-
Nem, jól vagyok. Köszönöm. – A lány nagy nehezen
feltápászkodott, és felsietett a szobájába. Egy széket tett az ajtó elé, hogy így legalább ne nyíljon ki. Berohant a fürdőbe, és felöklendezte az előző forró
csokit. Megmosta az arcát, lefeküdt az ágyára és összegömbölyödött. Még sosem
fogta így el rossz érzés, ha meglát egy fura fickót. Pedig látott már egy
párat. A megbízói nem épp barátságos emberek voltak. Némelyikük még ki is
kezdett vele. Persze mindig pórul jártak. Nem sokkal később elaludt, és újra
átélte az első villámcsapások estéjét.
Néhány órával
később zörgésre ébredt az ajtó felől. Valaki lenyomta a kilincset, és nagy
erővel akart bemenni rajta, a szék azonban útját állta. Elina felkapta a
fegyverét a párnája alól, és egyenesen az ajtónak szegezte, majd
megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Bobby rémült feje bukkant elő.
- Ssss…sajnálom. Kopogtam, de… - Elina leengedte a fegyvert, és intett a férfinek.
-
Semmi baj, Bobby. Jöjjön csak. – A lány ásított
egyet, majd rápillantott az órájára. Este hét órakor kint még világos volt. Szerencsére a vámpír még alszik. Legalábbis nem jön elő még egy darabig. Bobby az
ajtóval foglalkozott, Elina pedig visszarakta a párnája alá a Browningot. A
portás nagy szemmel nézett rá, de semmit sem kérdezett, a lány pedig szó nélkül bevonult a fürdőbe.
Megmosta az arcát, felkötötte a haját, majd kilépett, ám Bobbynak nyoma
veszett. A szemben lévő ajtó, a 13-as nyitva volt. A sötétből két, világító kék
szempár tűnt elő. Elina az ágyig hátrált, majd beleütközött a lába az ágy
szélébe.
Kinyitotta a szemét, és újra a fürdőben volt, Bobby pedig vidáman
fütyörészett. A francba… Már hallucinál is. Aztán eszébe jutott, ami néhány órája a földszinten történt.
-
Bobby, kérdezhetek valamit? – Lépett közelebb a
férfihoz.
-
Persze, kisasszony. - Elina intett neki, hogy halkabban, mire Bobby a szájához kapta a kezét.
-
Ki volt az a fickó délután? Ősz hajú,
jól öltözött. - A leírás alapján nem lehet más, a férfi pedig bólintott, amikor ráismert az új vendégre.
-
Mr. Harris. Valami nagykutya Amerikából. Azt
hallottam, piszok gazdag. - Némi irigység vegyült a hangjába, de Elina azt sejtette, nem becsületes módon jutott ahhoz a rengeteg pénzéhez.
- Látszik is rajta… - fintorgott Elina. A gazdagok
mindig csak játszanak. Elnyomott egy feltörő emlékképet, és mosolyogva fordult
Bobbyhoz.
- Sajnálom, hogy Mr. Smith kellemetlenséget okozott
Önnek és a fogadónak. A számlát természetesen ő fizeti, és ha kérhetném,
magas borravalót számoljon magának.
- Ahogy óhajtja, kisasszony. – Bobby hamiskásan
elmosolyodott, az arca pedig egy csapásra fiatalabbnak hatott. Mindig
mosolyognia kéne, gondolta Elina. A férfi befejezte a zárcserét, majd
fütyörészve lesétált a lépcsőn. Elina rögtön kulcsra is zárta az ajtót, hiszen nemsokára alkonyodott. Idegesen leült az ágyra, és szinte számolta a perceket. Maga sem tudta miért, de az az érzése támadt, mintha várná a férfit. Amint az utolsó fénysugár is eltűnt a szobájából, kopogtak. Nyelt egyet, majd
rekedt hangon kikiabált.
-
Gyere. – Draven fekete ingben, farmerban és
frissen mosott hajjal állt előtte. A sampon illatát még a lány is érezte. A
vámpír szó nélkül közeledett Elinához, ő pedig feljebb csúszott az ágyon. A
férfi azonban leült az ágy végébe.
-
Nem sokat aludtál. - Jegyezte meg nagy sokára Draven.
- Sajnálom, ha felébresztettelek. Rémálmom volt.
És sajnálom, ha megbántottalak este. És… - Folytatta volna a bocsánatkérések sorát, de a férfi megállította.
-
Befejezted? – szakította félbe Draven. Elina
kérdőn nézett rá.
-
Még nem. Miért? - Kérdezte a lány döbbenten.
- Mert nem érdekel. – A férfi mélyen a szemébe
nézett, Elina pedig hirtelen elfelejtette, hogy miről is volt szó. A kék szemek
szinte megbénították.
-
Mit tervezel estére? – szólalt meg végül Draven.
-
Dolgom van. – Elina most először kezdte
sajnálni, hogy mi a foglalkozása.
-
Munka? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel a férfi.
- Valahogy úgy. – A lány elnyomott egy mosolyt. –
De gyorsan végzek. – Csúszott ki véletlenül a száján.
-
Akkor meghívlak egy kései vacsorára. Közben
mesélhetek, és te is nekem. - Draven nem kérdezte, kijelentette. Elina azonnal meghátrált gondolatban, és igyekezett kibújni a meghívás alól.
-
Öhm… nem hiszem, hogy ez jó ötlet… - Draven azonban rá sem hederített, hiszen fejben már mindent eltervezett. Volt rá egy teljes napja. Sőt, ha jobban belegondol, egy teljes élet állt mögötte, ami alatt eltervezett minden lépést.
-
Éjfél? Vagy legyen inkább egy óra? Nem, legyen
inkább kettő. Kettőkor találkozunk!
Draven felállt,
Elina pedig várt valamiféle búcsút, egy szót, esetleg egy csókot, de a férfi
úgy távozott, ahogy megérkezett. Szótlanul. Különös…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése