Cupido megállt
az ajtóban, és visszafordult, csodálta a ház előtt elterülő hatalmas udvart.
Mire feleszmélt, előtte becsukódott az ajtó, a zajra pedig villámgyorsan a
kilincs után kapott. Valahonnan mellette, a falból megszólalt Butch mély, rezgő
hangja.
-
Bocs, hajnal van. Igyekeznünk kellett. Rögtön
nyitom.
-
O… oké. – Cupido nagy szemekkel nézett körbe,
majd megvonta a vállát. Nem érdekelte, hogy csinálta a férfi, hiszen úgysem
marad sokáig.
A lány leült a
lépcsőre, és elmélázva nézte a napfelkeltét. A Nap vörös fénysugarai utat
törtek maguknak a horizonton, és megfestették a fák lombjait. Első nap… - gondolta szórakozottan, és
megérintette a zsebében lapuló nyílvesszőt. Csak, ha nagyon muszáj. Csak akkor
veszi elő, fogadta meg magában immár századszorra is. Biztos volt magában,
nincs szüksége kiskapukra. Ráadásul Erisz amúgy is csalással vádolná, ha
rákényszerülne a nyíl használatára. Azt az örömet pedig semmiképpen nem akarja
megadni a kígyónak.
Amikor kattanást
hallott, felkelt, és az ajtóhoz lépett. Egy idős inas állt előtte, széles,
túlvilági mosollyal üdvözölte.
-
Kisasszony, felvezetem a szobájába. – Cupido
bólintott, majd belépett az előtérbe. Nem volt ideje körbe nézni, a kisember
már sietett is fel a lépcsőn. Annyit azért érzékelt, hogy a padlóban lévő
mozaikdarabkákból egy hatalmas kép kerekedik ki. Ha lesz egy kis ideje, ide még
vissza fog jönni. Elhaladtak jó pár ajtó előtt, majd a legutolsóba benyitott,
és szélesre tárta a lánynak. Cupido mosolyogva belépett, az ajtó pedig bezárult
mögötte. Kíváncsian kinézett az ablakon, de nem látott semmit.
-
Hát persze! Vámpírok! A sötétben élnek! –
Kiáltotta a felismerés örömétől, de a hát mögül válasz érkezett.
-
Mégis mit gondoltál? – A hang irányába kapta a
fejét, és V állt az ajtófélfának dőlve. Karja a mellkasán volt keresztbe téve,
izmai megfeszültek. A mellkasán két bőrszíj húzódott végig, bennük élesebbnél
élesebbnek látszó tőrök. Mégis kik ellen harcolhatnak ilyen elszántan?
-
Nem is tudom… Napernyő? Vagy ástok egy gödröt
éjszakára? – Vigyorgott a vámpírra Cupido, aki megremegett mérgében, és dühösen
támadt neki.
-
Na, ide figyelj, szárnyas… - Vishous nem tudta
befejezni a mondatot, mert a lány egyszerűen kilökte az ajtón.
-
Már mész is? De kár! – Majd becsapta a vámpír
orra előtt az ajtót.
V mérgesen morgott valamit az ősi nyelven, majd lesétált a Gödörbe. Lent már várta Butch az altató vodkájával. Meghúzta az üveget, majd leült a játékszerei elé. Belépett a kamerákhoz, és visszatekerte a szalagot oda, ahol megérkeznek. Ismét végignézte, ahogy az angyal kiszáll az autóból, leül a lépcsőre, gyönyörködik a hajnalban, majd bámészkodva felmegy a lépcsőn. Butch mögé állt, mire gyorsan félrekattintott, így a felvétel eltűnt.
V mérgesen morgott valamit az ősi nyelven, majd lesétált a Gödörbe. Lent már várta Butch az altató vodkájával. Meghúzta az üveget, majd leült a játékszerei elé. Belépett a kamerákhoz, és visszatekerte a szalagot oda, ahol megérkeznek. Ismét végignézte, ahogy az angyal kiszáll az autóból, leül a lépcsőre, gyönyörködik a hajnalban, majd bámészkodva felmegy a lépcsőn. Butch mögé állt, mire gyorsan félrekattintott, így a felvétel eltűnt.
-
Csak nem az angyalt nézted? Különös teremtés. –
Vonta meg a vállát a zsaru, miközben bízott benne, hogy V ismét megnézi a
videót. Maga sem értette, hogy honnan ez a nagy érdeklődése a lány iránt, de
úgy érezte, egyfolytában néznie kell.
-
Szerintem is. Csak úgy felbukkan az éjszaka
közepén, azt sem tudja, hol van, te pedig meghívod ide. A Testvériség
főhadiszállására. És ha kém? – V is tudta, hogy őrültség, amit mondott, de
valamivel indokolnia kellett, hogy miért nézte meg újra a felvételt.
-
Akkor nézegesd a monitoron, és figyelj rá! – Mondta
gúnyosan Butch, mire V beintett neki és előhívta az aktuális képeket. A lány
épp ekkor lépett ki ismét a folyosóra. Vishous ráközelített, és követte minden
lépését. Csupán megfigyelés céljából. A Testvériség biztonsága miatt…
Cupido
kíváncsian kikukkantott, hogy a vámpír vajon elment-e, majd örömmel nyugtázta,
hogy tiszta a levegő. Végigsétált a folyosón, és minden ajtó előtt megállt. Az
elsőben nem volt senki, így továbbment. A másodikból a szerelem egyértelmű
hangjai szűrődtek ki, Cupido pedig mosolyogva az ajtóra tette a kezét. Szinte
érezte a párból pulzáló energiát, a vágyat, ami hajtja őket egymáshoz, és ami
nem engedi, hogy akár egy pillanatra is elterelődjön a figyelmük egymásról.
Nagy nehezen elszakadt az ajtótól, és a következő elé lépett. Szintén
megérintette az ajtót, de rögtön vissza is kapta. Ekkora bánat nem származhat
egyetlen embertől. Óvatosan benyitott, és az ágyon egy fekete, rövidre nyírt
hajú férfi ült, a semmibe meredve.
-
Mit keresel itt? Ki engedett be? – Csattant fel,
amikor az zajra felkapta a fejét és meglátta a lányt az ajtóban.
-
Mikor veszítetted el? – Cupido figyelmen kívül
hagyta a kérdést, és lágy hangon hozzá tette. – A fájdalmad az én veszteségem
is. Együtt gyászolok veled.
-
Ki vagy te? – kelt fel az ágyról dühösen a
férfi.
-
Nem számít. De hidd el, tovább kell lépni.
Valaki rád vár. Ebben a percben is téged keres. Ne hagyd őt is gyötrődni. – Mondta
Cupido olyan hangon, mint aki látja a jövőt. Valójában nem látta, csak érezte,
hogy a férfi nem fog egyedül maradni. Csendben
behúzta maga után az ajtót és újra elindult volna, de beleütközött egy hatalmas
testbe. Felpillantott, és egy gyémánt szempár nézett vissza rá.
-
Hogy volt képed bemenni? Örülj, hogy megtűrünk!
Ne keresd a bajt! – Emelte fel a hangját dühösen Vishous. Majd meg sem várva a
választ, kikerülte a lányt, és eltűnt a folyosón.
-
Idióta vámpír! – Morgott magában Cupido. Nem
fogja eltűrni, hogy egy bosszantó vámpír parancsolgasson neki. Egyedül Zeusztól
fogad el parancsot, mindenki más alatta áll.
Kiment a
hatalmas kertbe, és a virágok felé vette az irányt. Beleszagolt a rózsákba,
majd leszakított egyet, és a hajába tűzte. Egy darabig nézegette az ablakban
visszatükröződő alakot, amikor valaki megszólította.
-
Szia! – Szólalt meg egy hang mögötte, Cupido
pedig villámgyorsan megpördült. Egy hosszú, barna hajú nő állt előtte, és
szinte eltűnt a körbeölelő vörös ködben. Cupido alig bírta megállni mosolygás
nélkül. Hiszen ő volt az, aki az emeleten imádta a párját. Szinte sugárzik a
boldogságtól, ami Cupidot hatalmas örömmel töltötte el.
-
Sajnálom, nem akartam. – Kihalászta a rózsát a
hajából, de a nő megállította.
-
Hagyd csak. Semmi baj. Csak gondoltam, köszönök.
Beth vagyok.
-
Szia, én pedig Cu… vagyis Q. Csak így röviden. –
Kezet nyújtott Bethnek, és egy pillanatra lehunyta a szemét, amikor a bőrük
egymáshoz ért. Annyira intenzív volt a szerelem a lányban, hogy Cupido
beleremegett az érzésbe.
-
Angyal vagy, ugye? Fritz említette, hogy új
lakónk van. Sokáig maradsz? Mikor jöttél? A fiúk barátságosak voltak, ugye? – A
kérdések csak úgy záporoztak, Cupido pedig felnevetett.
-
Egyedül vagy nő, nem igaz? – Beth szégyenlősen
elmosolyodott, és a rózsákhoz lépett.
-
De, sajnos. Wrath az egyetlen, aki megtalálta a
felét. – Úgy mondta ki a férfi nevét, mintha legalább imádkozna.
-
Fél? – Kérdezett vissza a lány. Ez egy új
kifejezés?
-
Pár. Szerelmes. – Magyarázta meg Beth.
-
Ó, fél! Értem! – vigyorgott Cupido. Beth
felnézett, a lány pedig követte a tekintetét. Egy apró, fekete dobozt nézett,
majd hangosan megszólalt.
-
Azt hiszem, társaságunk van! Fiúk,
viselkedjetek! Gyere, menjünk be, keressünk egy helyet, ahol négyszemközt
lehetünk.
Cupido nem
értette, hiszen csak ketten álltak kint, de azért követte a lányt. Gyanította,
hogy a doboznak köze lehetett ehhez. De megvonta a vállát, és bement a házba.
Ismét emlékeztette magát: nem marad sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése