Talán még emlékszik valaki, október elején jeleztem, hogy jelentkezek egy Halloween-i novellával a Bizzarium Magazin novellaversenyére.
Nos, örömmel jelenthetem, hogy a novellámat beválogatták a legjobb 15 írás közé, és egy ingyenes e-bookban fog megjelenni további 14 remek írással egyetemben!
De, hogy Nektek addig se kelljen várni, íme, bemutatom a nyertes novellát!
– Ártatlan gyermek!
Nicor az árnyékba húzódva figyelte a
hercegnőruhás, tiarás, varázspálcás kislányt, aki egy lámpa alatt majszolta a
halloweeni cukrot. A démon körbenézett, nem, mintha attól tartana, hogy valaki
meglátja, de jobban szeretett közönség nélkül enni… Kilépett a sötétből és
egyenesen a kislány felé lépkedett. Amaz hatalmas szemekkel bámult fel rá, ami
nem csoda, tekintve, hogy míg a gyerek alig érte el az egy métert, ő maga
jócskán túllépte a kettőt is. De nem ez volt az egyetlen, ami bámulásra
késztette az embereket. Egy rendes démonhoz méltóan Nicornak is voltak szarvai,
vöröslőn az ég felé meredtek, elütve a fekete, derékig érő hajától. Sárga szeme
gonoszul villant, ahogy leguggolt a gyerek elé.
– Finom a cukor, édesem?
Az emberke még mindig megszeppenve
bámulta, de lassan bólintott. Hmmm, milyen
engedelmes! Nicor alig bírta megállni, hogy megnyalja az ajkait.
– Hol vannak a szüleid, tündérke? Nagyon
szép a jelmezed! – Lágyan megérintette a puha anyagot a gyerek vállánál,
észrevétlenül hozzáérve a bőréhez. Borzongás futott végig rajta, szinte érezte
a vére ízét a szájában.
Nicor imádta a Halloweent, minden évben
ilyenkor jött a Földre, hogy feltöltse az energiakészleteit. Az édességtől
eltelt és az alkoholmámorban úszó halandók tökéletesen kielégítették minden
vágyát. Egy ilyen kis csöppség, mint itt előtte pedig… nos, ő volt a desszert.
A démon mindenfelé hullákat hagyott a
városban maga után, kifejezetten élvezte nézni az emberi rendőröket, ahogy
próbálják megállapítani, miféle állat szabadult el. Hát igen, Nicor nem szokott
finomkodni, agyarai úgy felszabadták az áldozatát, mintha legalábbis egy medve
tépte volna szét őket.
Figyelmét ismét a gyerekre irányította,
aki megszeppenve állt előtte.
– Hazakísérjelek, kicsim?
– Nem vesztem el – felelte a kislány
remegő hangon, ami meglepte a démont. Úgy tűnt, van a kiscsajban lélekjelenlét.
Szerencsére Nicornak is vannak trükkök a tarsolyában.
– És mit szólnál még több cukorhoz?
Fogadjunk, hogy a kis társaid többet gyűjtöttek, mint te.
A hirtelen tágra nyílt szempár elárulta
Nicornak, hogy jó helyen jár.
– Gyere, adok egy szatyornyi cukorkát,
tuti, hogy te fogsz nyerni. – A gyerek felé nyújtotta a kezét, aki
bizonytalanul bólintott és belecsúsztatta a tenyerét a démonéba.
– Ügyes gyerek.
Amint a sötétbe értek, felkapta a
kislányt, a kezét a szájára tapasztotta, agyarát pedig belevájta a válla
feletti lágy húsba. Felnyögött, ahogy az első vércseppek legurultak a torkán,
jóleső borzongás futott végig a gerincén.
Kicsit erősebben kellett tartania az
embergyereket, aki kapálózni kezdett, de a nyakát nem akarta eltörni. Sokkal
jobb volt élő vért szívni. Néhány perccel később a rúgkapálás abbamaradt, ő
pedig zavartalanul, nyögdécselve vette magához az utolsó cseppet is.
Mikor végzett, felemelte a fejét és a
szemét lehunyva nyalta meg az ajkait.
– Mmm… Mennyei!
A kislányt az épület oldalának támasztva
leültette, megigazította a ruháját és a fején a tiarát.
– Valami hiányzik… - Kezét az álla alá
téve töprengett, amikor bevillant neki. Megkereste a földön az elejtett
varázspálcát és a gyerek kezébe rakta. Így
ni! Nehogy már félmunkát csináljon.
Felnevetett és újult erővel lépett ki az
utcára. Fekete kabátjába belekapott a szél, hollófekete haja a hátát verdeste.
Ismét körbenézett, majd amikor meggyőződött róla, hogy senki sem látja,
csettintett egyet az ujjával és a járda mellett egy ezüstszürke Jaguar F-Type
típusú sportkocsi tűnt elő a semmiből. Imádta ezt a képességét, gyakran
használta is. A sportkocsik pedig a gyengéi voltak.
Átsétált az utcán és már épp beszállt
volna az autóba, amikor sietős kopogásra lett figyelmes. Nem messze tőle egy
dögös, szőke, nagymellű embernő lépett ki egy házból, mindössze egy
nyuszijelmezt viselve. Nicor elmosolyodott, egy harapásnyi ideje még van az
éjszakából.
– Helló, cicus! Eljössz egy körre? –
pörgette meg a nő előtt a kulcsokat, lehengerlő mosolyt villantva.
A nő azonban unottan nézett végig rajta,
és meg sem állva válaszolt.
– Van pasim, bunkó!
Nicor vigyora még szélesebb volt. Egyre
jobban tetszett neki az emberek világa. Igazi, belevaló halandók születnek
mostanában. Mindenesetre egy sértést sem hagyhat bosszú nélkül. Beszállt az
autóba, majd egyet intett a nő felé, akinek kicsúszott a lába alól a talaj. Még
Nicor is hallotta a reccsenést.
Odagurult mellé a kocsival, és
rávigyorgott.
– Hű, csúnya nyílt törés. Szerintem
nézesd meg egy orvossal!
Még hallotta a lány fájdalmas sikolyát,
mielőtt elhajtott volna az éjszakába.
Nyolc
év múlva
Marcus Sanchez rendőrkapitány összevont
szemöldökkel emelte fel a fejét a papírhalom mögül. Az ajtóban egy járőr állt,
zavartan kopogott. Marcus intett neki, mire a férfi beljebb lépett.
– Elnézést, uram, beszélhetnénk?
– Persze, Matt, jöjjön be!
A rendőr bólintott, majd becsukta maga
után az ajtót és leült Marcusszal szemben. Gondterhelt arcán milliónyi kérdés
ült, homloka mély ráncokba szaladt.
– Mi a probléma, Matt?
– Uram, a holnap este…
– Halloween lesz, igen.
A férfi megrázta a fejét, Marcusnak
pedig kezdett elfogyni a türelme. Ezer és egy dolga lenne, de mint főnöknek,
meg kell hallgatnia a beosztottak problémáit. Már, ha végre hajlandóak lennének
elmondani…
– Nem csak az! Van ez az ügy… A Fenevad.
Marcus lerakta a tollat, amivel az imént
még írt, és nagy levegőt vett. Persze, hogyne tudná, miről van szó. Amióta
három éve kinevezték, újra és újra szembekerül a Fenevad megoldatlan aktájával.
Ami azt illeti, most is épp azt bújta. Az átkozott minden Halloweenkor lecsap,
és egy tucat holttest marad utána az utcákon.
– Tudja, én láttam.
A kapitány szeme felcsillant. Előrébb
hajolt a széken, a hangja alig volt hangosabb a suttogásnál.
– Mondjon el mindent!
Matt bólintott, közben idegesen tördelte
a kezeit.
– Tudja, még sosem mondtam el senkinek.
Bolondnak néznének, tudja? De tudja, én tényleg láttam!
Marcusnak kezdett sok lenni az egy
levegővétel alatt elhadart „tudja”.
– Mit látott, Matt? Térjen a lényegre!
– Ez nem ember! Nem állat, de még csak
nem is evilági teremtmény! – A járőr hangja hisztérikusba csapott át, Marcus
érezte, hogy le kell állítani a férfit.
– Oké, nyugodjon meg és magyarázza el.
Matt, ha tud valamit, ami elősegítheti a nyomozást, el kell mondania!
– Ez egy démon… - suttogta a férfi
Marcus legnagyobb ámulatára. Igyekezett megfékezni magát, hogy fel ne nevessen,
de a késztetés nagyon erős volt.
– Rendben, azt hiszem, jobb lesz, ha
most hazamegy és…
– Nem! Hinnie kell nekem, kapitány!
Óvakodjon tőle! Láttam! Vörös volt a szarva, a szemeiben a pokol tüze táncolt
és a szemfogai…
Marcus felemelkedett a székében, és a
férfira parancsolt.
– Tizedes, szedje össze magát! Egy
gyilkos járkál odakint az utcán és nem érünk rá dajkamesékre!
Kitessékelte a még mindig habogó járőrt
az ajtón, majd becsukta utána az ajtót. Még csak az kéne, hogy elterjedjen ez a
hülyeség az emberei között. Démon egy
fenéket!
Marcus belepislantott a falon lógó
tükörbe és szomorúan állapította meg, hogy arcát több napos borosta fedte, a
szeme alatti karikák mélységére pedig már kifejezés sincs.
– Ez az ügy kikészít!
Még csak járőr volt, amikor először
találkozott a Fenevaddal. Egy szörnyű gyilkossághoz riasztották, az áldozat egy
nyolc éves kislány. Borzalmas volt, a gyerek arca még most is felrémlik előtte
álmaiban. Igaz, akkor volt egy szemtanú, de a megbízhatósága megkérdőjelezhető
volt. Marcusnak hirtelen bevillant valami.
Odalépett az asztalához és fellapozta a
Fenevad aktáját. Egy külön dossziéban gyűjtötték a tanúvallomásokat, téves
riasztásokat, hamis fotókat… Hihetetlen, hogy az emberek mire nem képesek némi
pénzjutalom fejében.
Átlapozta a papírokat és megtalálta,
amit keresett. Egy fiatal lány azt állította, hogy a Fenevad megpróbálta
elcsábítani.
– „A
fickó be volt öltözve, de nagyon tuti jelmez volt. Igazán élethűre sikeredett,
azok a szarvak... Na, mindegy, szóval fel akart csípni a barom, én meg
lekoptattam. Utána történt a balesetem, az a seggfej meg ahelyett, hogy mentőt
hívott volna, elhajtott a francba!” – Marcus hangosan olvasta fel a
sorokat, újra és újra átfutva.
Jelmez..
Szarvak…
Élethű…
Nem! Az agyára ment Matt meg az idióta
elméletei! Ez a fickó elmebeteg, pszichopata állat, és létezik, nem holmi
rémmeséből lépett elő! De véget fog vetni ennek egyszer és mindenkorra! Holnap,
ha törik, ha szakad, elkapja a szemétládát!
Nicor alig várta az éjszakát. Mikor
végre lenyugodott a Nap és feljött a Hold, a halvány sarló fénye örömmel
töltötte el nem létező szívét. Nosztalgikus hangulatban bukkant elő a rég nem látott
kisvárosban.
A Halloween ide köti, hiszen egy egész
legendát építettek köré, nem teheti meg hát, hogy nem jelenik meg, amikor
mindenki számít rá. Egyszer hallotta, úgy nevezik, a Fenevad. Magában
elmosolyodott. Tetszett neki a becenév, igazán démoni. A szánalmas emberi
rendőrök viszont rettegve suttogták maguk között, hangosan senki sem merte
kimondani. Féltek, hogy éjszaka megjelenik náluk. Kivéve egyet.
A fiatal halandó hím nem félt tőle. Vagy
túl ostoba volt, hogy rettegje a nevét. Úgy tűnt, tisztelik maguk között, ez a
példány lehetett a vezetőjük. Mindig szenvtelenül figyelte az eseményeket,
átnézte a helyszíneket, kikérdezte a tanúkat. A démon mindig örömmel csodálta
munkája utóhatásait, ez a férfi azonban újra és újra felbukkant körülötte. Lassan
ideje lenne eltüntetni a képből, mielőtt túl közel ér hozzá. Nem, mintha
gyanítaná, hogy kivel, illetve – javította ki magát gondolatban, – mivel van
dolga.
A gondolataiból egy magas sarkú cipő
kopogása ébresztette. Kéjes mosolyra húzta a száját, amikor megpillantotta a
cipő tulajdonosát. Rögtön felismerte a nőt, már találkozott vele korábban.
Akkor futni hagyta, pusztán egy emléket hagyott hátra maga után – még most is
hallotta, ahogy a roppanó csont megadja magát Nicor erejének. A szőke lány még
mindig szemrevaló teremtés volt, bár az azóta eltelt idő némiképp nyomot
hagyott rajta. Nos, legalábbis az öltözködésén. A korábbi nyuszijelmez helyett
most apácajelmezben feszített.
Nicornak nevethetnékje támadt. Milyen átkozottul ironikus!
Füttyentett a lánynak, aki hátrafordult,
és riadt szemekkel nézett végig rajta. A démon látta, hogy felismeri, a félelem
pedig apró tűszúrásokként árasztotta el a testét.
– Szia szépségem! Emlékszel rám?
A választ azonban nem várta meg, a nő
mögé tüntette magát, megragadta és agyarait a nyakába vájta. A nő felsikított,
de Nicor még szorosabban tartotta, majd hirtelen elszakította magát a vénától.
Továbbra is erős kézzel tartotta a nőt, és bódultan mosolygott le rá.
– Hihetetlen, hogy sosem unom meg! – Majd
egy könnyed mozdulattal feltépte a torkát. Engedte, hogy az élettelen test
kicsússzon a karjai közül, és mély levegőt vett.
–
Bemelegítésnek tökéletes. Most pedig…
Újabb zajra lett figyelmes. Oldalra
kapta a fejét, és alig hitte el, amit látott. Egy piros ruhás kislány sétált
egyedül át az úton. A vigyora szétterült az arcán, ahogy elindult a gyerek
felé.
– Úgy tűnik, ma van a szerencsenapom!
Markus ásítva nézett le az órájára. Már
elmúlt éjfél is, és még mindig nem jelentettek egy gyilkosságot sem. Nagyokat
pislogott, igyekezett minden erejével ébren maradni. Nem aludt túl sokat az
elmúlt időszakban…
Kipislantott a szolgálati autó ablakán.
A Holdsarló már magasan járt, az utca pedig csendes, senki sem járt…
Várjunk csak! A szemben lévő temetőnél
mozgást látott. Gondolkodás nélkül kiugrott a kocsiból és a bejárat felé
rohant. Beljebb érve lelassított és előhúzta a fegyverét. Lehet, hogy csak pár
idétlen tinédzser akar keménykedni, de felkészült a legrosszabbra. Lassan
lépkedett előre, amerről a mozgást látta, majd elrejtőzött egy sírkő mögött. Óvatosan
körülnézett, miközben kibiztosította a pisztolyát. Az halkan kattant, Marcus
pedig imádkozott, hogy nehogy más is meghallja.
– Nyomozó, nincs értelme bujkálni! Azt
hiszem, a fogócskánk véget ért.
A hang mély, érdes volt, és Marcus
hallott valami idegen akcentust benne, amit magában egyszerűen csak
túlviláginak azonosított. Feltartott fegyverrel lépett elő, és megdermedt.
Egy két méter magas fickó állt előtte,
szarvakkal, kísérteties fekete kabátban, sárga szeme metszőn világított az
éjszakában. Azonban a kinézeténél is rémisztőbb volt, ahogy egy kislányt
tartott maga előtt. Ujjai hosszú, sötét karmokban végződtek, amiket most
egyenesen a gyerek torkának szegezett.
Marcus legyűrte a félelmét, ami hirtelen
elöntötte, és továbbra is mereven tartotta előre a pisztolyt.
– Engedje el a gyereket! – A kislány
felsírt, a férfi pedig felnevetett. Marcus figyelmét nem kerülte el a szájából
kilógó szemfog.
Démon!
Ez az egy szó kattogott az agyában, és
legszívesebben visszapörgette volna az időt arra a pillanatra, amikor Matt
figyelmeztetni próbálta. Pislogott párat, de az ijesztő alak nem tűnt el, sőt,
úgy tűnt, jól szórakozik az ő egyre növekvő rettegésén.
– Nyugalom, nyomozó! Ha jól keveri a
kártyáit, elengedem a kicsit. Először is tegye le a fegyvert.
Marcus megrázta a fejét. Valahogy el
kell távolítani a kislányt a szörny közeléből. Aztán beleengedi a tárat.
Fogalma sem volt róla, hogy használ-e ellene, mindenesetre eltökélt szándéka
volt kipróbálni.
– Előbb engedje el.
– Hogy lelőjön? – nevetett fel a férfi.
– Ugyan, minek néz engem? Egyszerű halandónak? Sokkal több vagyok magánál!
Végszóra, a gyerek, mintha megérezte
volna, hogy a fogva tartója figyelme lankadt, megharapta a démon kezét és
elszaladt Marcus mögé. A zsaru hátra sem nézett, hova menekült, nem is lett
volna ideje, mert amint szabaddá vált a célpont, tüzelt.
A démon megtántorodott, ahogy egyre több
golyó csapódott a testébe, majd térdre esett. Marcus újabb lövedékeket küldött
az előzőek után, végül, már csak egy lépés távolságból egyenesen a homloka
közepére célzott. Kilyukasztotta a koponyáját, utána pedig egy vékony vércsík
indult el a démon orra irányába, majd az élettelen test oldalra dőlt.
Marcus nem kapott levegőt. A sokk egy
pillanat alatt elárasztotta, és csak bámulta a túlvilági teremtményt. Pislogott
párat. Nem használt, a fickó ugyanolyan maradt, nem hullt le róla semmilyen
maszk.
– Ilyen nincs! – lehelte, és elfordult,
hogy erősítést hívjon. Amint hátat fordított, a bizarr hang megszólalt mögötte.
– Azt hitted, ilyen könnyű elintézni?
Számodra elképzelhetetlen hatalommal rendelkezem, nem győzhetsz le holmi emberi
fegyverrel!
A démon rátámadt Marcusra, aki az utolsó
pillanatban félreugrott. A következő ütést azonban nem tudta kivédeni, a férfi
ökle nagyot csattant az állán. Megtántorodott, ellentámadásra azonban esélye
sem volt, mert a démon ismét lesúlytott. Marcus térdre rogyott, amit a fickó ki
is használt, teljes erejéből mellkason rúgta. A zsaru néhány métert csúszott
hátra a vizes fűben. Nekiütközött egy sírkőnek, ami megrepedt a háta mögött.
Igyekezett magához térni, és fegyver
után kutatott. Szerencséjére a közelében felejtettek egy ásót a földbe szúrva.
A démon lassan közelített felé, ajkait gúnyos mosolyra húzta. Marcus
eldöntötte, hogy letörli az ostoba vigyort a képéről. Közelebb kúszott az
ásóhoz, ám a másik észrevette, mire készül és rohanni kezdett felé.
Marcus kivárt, míg a démon elég közel ér
hozzá és csak az utolsó pillanatban emelte fel az ásót, ami így egyenesen a
fickó mellkasába szúródott. Mindketten kikerekedett szemmel bámulták a
szerszámot. Marcus egy határozott mozdulattal kirántotta az ásót, közben egy
jobbegyenessel a földre küldte a szörnyet.
A nyöszörgő lény fölé hajolt és megemelte
a szerszámot.
– Lehet, hogy egy fegyver nem terít le.
De hé, mit szólsz ehhez? – Majd minden erejét összeszedve lesújtott,
elválasztva a démon fejét a testétől.
Lihegve támaszkodott rá a fanyélre, egy
pillanatra sem vette le a szemét a tetemről.
– Meghalt? – hallott egy vékonyka,
rémült hangot maga mögött. Oda sem nézve felelt.
– Azt… azt hiszem. – Mikor lett ennyire
remegős a hangja?
Apró lépteket hallott, majd egy kicsi
kar átölelte. Utoljára megnézte a démon, és mikor még mindig nem moccant, hátrafordult
és megsimogatta a kislány haját.
– Jól vagy?
Amaz boldogan bólintott és hozzábújt.
– Köszönöm!
Marcus lehunyta a szemét. Alig tudta
elhinni, hogy vége…
A következő pillanat azonban mindent
megváltoztatott…
A karjai között a kislány elkezdett
mocorogni. Lenézett rá, a gyerek pedig felmosolygott. Az ajkai közül
kikandikált két hegyes szemfog. Amikor Marcus közelebb hajolt, hogy megnézze, a
gyerek szemmel láthatóan nőni kezdett. A zsaru rémülten lépett hátrébb tőle és
elborzadva figyelte, ahogy a gyerek lassan átalakult az imént lefejezett
démonná. Még mindig mosolygott, amikor közelebb lépett hozzá és a fülébe
suttogott.
– Mondtam, halandó. A fogócskának vége.
Nem kellett volna alábecsülnöd!
Majd Nicor egy könnyed mozdulattal
eltörte a férfi nyakát. A halott rendőr összecsuklott előtte, az arcán még
mindig az a rémült kifejezés ült.
– Nos, ez jó móka volt, de ideje új
hobbi után nézni. – Lepillantott a nyomozóra és boldogan elmosolyodott. –
Boldog Halloweent, haver!
Vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése