7. fejezet

Sarah másnap reggel izgatottan kelt fel, ami szemet szúrt Billnek. Gyanakodva méregette a mosolyogva falatozó lányt, miközben elmosogatta a rántottához használt serpenyőt.

– Szóval… várod már az estét? – kérdezte a férfi, miután elpakolta hozzávalókat is. Sarah majdnem félrenyelt a kérdés hallatán, és fülig pirult.

Lebuktam! – zakatolt az agyában, és igyekezett valami épkézláb mentséget a védelmére.

– Öhm… Bill… - kezdte idegesen, de Bill egyáltalán nem volt dühös. Még csak nyugtalannak sem látszott, egyszerűen érdeklődött. Sarah úgy döntött, tagad mindent a végsőkig. – Tudod, annyira nem hoz lázba. Nem is ismerem ezeket az embereket.

– De ott lesz Raven is. – Oké, Sarah érezte, hogy Bill következő mondatánál tuti megfullad.

– Meg egy csomó ember rajta kívül. – Bill azonban nem hagyta annyiban, és a lány biztos volt benne, hogy meg akarja nézni, mennyire tud elvörösödni a feje.

– Igen, de láttam ám, hogy nézett rád!

– Bill, befejezhetnénk ezt a rendkívül bizarr párbeszédet? – fakadt ki végül a lány. Bill tényleg fiúkról akar vele beszélgetni?

– Jól van, csak mondom. Nem kell felkapni a vizet. Mit veszel fel? – pislogott rá továbbra is ártatlanul a férfi, mire Sarah felpattant, és kiviharzott a hátsó ajtón. Még hallotta Bill jóízű nevetését a háta mögött.

– Ez egyáltalán nem vicces! – dörmögött már magában Sarah, amikor hirtelen válasz érkezett a háta mögül.

– Mi nem vicces, Tündérke? – Raven vigyorgó feje bukkant elő a fák közül, és a mosolya szélesedett, amikor meglátta a megrettent lányt. Sarah megütötte a vállát, amikor közelebb ért hozzá.

– Mondjuk halálra rémiszteni gyanútlan embereket az erdőben! – Raven nekidőlt egy közeli fatörzsnek, és pimaszul elvigyorodott.

– Csak azt ne mondd, hogy nem örülsz, hogy látsz! – Sarah figyelmen kívül hagyta a kérdést, és másra terelte a szót.

– Mi járatban errefelé? – Raven bólintott, értette a célzást.

– Igazából Bill-hez jöttem. De azt nem mondhatom el, hogy miért. – Sarah mindet tudóan elvigyorodott.

– Csak nem te vagy a buli szervezője? – Raven döbbenten pislogott, és hirtelen megrázta a fejét.

– Milyen buli? Nem tudok semmilyen buliról!

A lány nagyra értékelte, hogy a férfi minden szó nélkül hazudna neki, csak, hogy meglepje, de barátságosan a vállára tette a kezét.

– Nézd, Bill tegnap elmondta. Hogy… itt maradjak. – Sarah egy pillanatra elbizonytalanodott, beavassa-e a férfit a tervébe, miszerint záros határidőn belül lelép innen.

– El akartál menni? – Raven ellépett a fától, és a ház körüli kerítésnek támaszkodott, miközben Sarah-t figyelte.

– Nos, ami azt illeti, még mindig el akarok. Ez nem az én világom, egyszerűen nem találom itt a helyem.

– El akarsz menni? – Egy mélyebb hang zendült fel, beljebb az erdőből. Sarah közelebb lépett, amikor megpillantotta Cadmont egy vastag tölgyfánál.

– Hallgatóztál? – kérdezte vádlón a lány. Hihetetlen! Egy csók miatt még nem tehet meg mindent. Sőt, inkább semmit!

– Válaszolj! – indult meg nagy léptekkel Sarah felé a férfi. A lány azonban nem rettent meg, állta Cadmon tekintetét. Kihúzta magát, és visszavágott neki.

– Én is kérdeztem valamit, ami talán fontosabb, mint a te kérdésed! Mit keresel itt egyáltalán? – Raven csendben a háttérbe húzódott, nem akarta otthagyni a lányt ezzel az alakkal. Nem bízott Cadmonban, sem a bandájában. Vadak, meggondolatlanok, és fékezhetetlenek. Ha valaki, csak ő tudná visszafogni a férfit, ha elszabadulna a pokol. Amire, ahogy elnézte a hamarosan kirobbanó veszekedés két főszereplőjét, elég nagy az esély.

– El akarsz menni? Meg sem várod a meglepetést? – kérdezte Cadmon valamivel lágyabb hangon, de még mindig szinte kiabált a lánnyal.

– Eddig úgy gondoltam, hogy megvárom, de kezdek hajlani az eredeti tervem felé. Hogy lelépek innen még délelőtt!

Cadmon már egészen a lány előtt állt, orruk szinte összeért. Ökölbe szorította a kezét, igyekezett megfékezni magát. Félt, ha átváltozik, a végén még bántaná Sarah-t. De a fenébe is, amikor meghallotta, hogy el akar menni, hogy el akarja hagyni, majdnem teljesen átalakult. A düh elemi erővel száguldott végig rajta, és meg kellett kapaszkodnia, nehogy összeessen a súlyától.

– Nem mehetsz el! – jelentette ki végül ellentmondást nem tűrő hangon, mire a lány felnevetett.

– És pont te fogod ezt nekem megtiltani? – Sarah-nak igaza van, Cadmon nem tilthatja meg neki. Valahogy meg kell akadályoznia… Gondolkozz…

– Így vagy úgy, de el fogom érni, hogy itt maradj! – Cadmon szeme dühösen villant, majd sarkon fordult, és otthagyta a döbbent lányt Raven társaságában.

Sarah alig tért magához. Ezt most vegye fenyegetésnek? Furcsa mód nem félt a férfitől, egyszerűen bosszantotta, hogy valaki képes így is beszélni vele. Sem az anyja, sem az apja, sem a barátai nem mondtak neki ellent. Legalábbis nem tudtak. Diana párszor megpróbálkozott vele, sőt, még a testőrei is igyekeztek féken tartani, de ha egyszer Sarah akart valamit, azt meg is kapta. Az ára már nem számított.

– Jól vagy? – Ámulatából Raven ébresztette fel, aki aggódva lépett közelebb.

– Persze, minden rendben. Itt maradok, legalábbis estig biztosan. – fordult a férfi felé nagy mosollyal. Tökéletes terve volt, hogy leállítsa Cadmont. Csak meg kell sértenie a büszkeségét. És erre Raven volt a legalkalmasabb. Még, ha a pokol fenekére kerül is miatta.

Ördögi vigyorral a képén nézett a férfire, aki, mintha megsejtett volna valamit gyalázatos tervéről, kissé megremegve hátrébb lépett. 

6. fejezet

Sarah olyan fáradtan zuhant az ágyba, mint aki egész nap a földeken dolgozott. Vagy valami hasonló, kimerítő dolgot tett volna. Pedig, ha belegondolt, csak veszekedett a szüleivel, kikötött az erdő közepén, megismerkedett egy vademberrel, és halálra rémült az éjszaka közepén. Nem is olyan fárasztó. Egy kiadós zuhany után is úgy érezte, mintha ólom lenne a lábai helyén, az agyában pedig egy tekegolyó gurulna ide-oda.

Megfordult az ágyon, ami nyikorogva adta meg magát a hirtelen jött súlyváltozásnak. Sarah összehúzta a szemét. Nem igaz, hogy ennyitől is ilyen hangos zajt fog csapni. Sosem fog így elaludni.

Kinézett a feje felett lévő ablakon, ahol bevilágított a Hold. Még nem volt teljesen kerek, de már nem sok hiányzott a teliholdig. Sarah szinte érezte, ahogy magához húzza az elméjét, és különböző elméleteket gyártat vele az elmúlt éjszakáról. Egy holdfényes estén sok minden megfordult egy fantáziadús fiatal lány agyában. A rémtörténetektől elkezdve a kormány titkos génkísérletéig mindenre gondolt már a végén, aztán végül jobbnak látta, ha nem néz a Holdra.

Elfordult az ablaktól, aminek az ágy nem igazán örült, és a kinti zajokra figyelt inkább. A bokrok megzörrentek, ahogy a kis állatkák futkostak közöttük, versenyt futva a prédával, vagy épp a ragadozóval, máshol pedig egy bagoly jelezte, hogy a vadászat elkezdődött.

Aztán Sarah hallott még valamit. Valami oda nem illő zajt, egészen közel hozzá. Mintha valaki állna az ablak közelében. Lépések hangja zavarta meg az erdő életét, a lány pedig reszketett az ágyban. Miért nem csukta be az ablakot elalvás előtt? Persze, tudta a választ. A fülledt nyári hőségben semmi kedve nem volt megfőni a párnák között.

Amikor kaparászást hallott az ablak sarkánál, nem bírta tovább. Egyszer élünk-gondolattal megfordult, és majdnem szívrohamot kapott.

Cadmon vigyorgott vele szemben, kezében egy zseblámpával. Sarah felült az ágyon, és hozzávágta a párnáját.

– Normális vagy? A frászt hozod rám, te idióta! – Cad elkapta a párnát, és visszadobta a szobába.

– Miért, mire számítottál? Egy szörnyre?

– Mondjuk! Éjnek idején más nem járkál erre felé! – Cadmon még mindig vigyorogva mutatott magára.

– Dehogynem! Nézz csak rám! – Sarah a szemét forgatta. Visszarakta a párnát a helyére, és feltérdelt.

– Mit keresel itt? – Lehalkította a hangját. Még csak az kéne, hogy Bill rajtakapja, amint éjszaka egy fiú lóg be a szobája ablakán. Igyekezett kijjebb tuszkolni a férfit, aki meg sem moccant a lökés hatására. Helyette elkapta a lány kezét, és közelebb rántotta magához.

– Nem kívántam szép álmokat, dellichia*! – Pimaszul a lányra kacsintott, de Sarah bosszankodva fújt egyet.

– Nem hiszem el. Nem tudsz leszállni rólam?

– Hé, ott még nem tartunk. Hiszen még rád sem másztam! – Cadmon a lányra öltötte a nyelvét, aki fülig pirult. Oké, ez magas labda volt, de a férfi akkor is kihagyhatta volna.

– És nem is fogsz, most pedig tűnés! – Cadmon közelebb hajolt hozzá, és bizalmasan a fülébe suttogott.

– Tudod, nem csak ezért jöttem. Gondoltam, adok egy jó éjt-csókot is, hogy tényleg szép álmaid legyenek. – A szemtelen csavargóját! Még van képe…

Mire Sarah azonban visszavághatott volna, Cad közelebb hajolt hozzá, és gyors csókot nyomott a szájára. A lány meglepetten nézett rá, de a férfi nem húzódott el. Egy pillanatig csak nézték egymást, majd Cadmon újabb támadást indított, de ezúttal Sarah is partner volt.

Beletúrt a férfi sötét hajába, és közelebb húzta magához. Cadmon gyakorlatilag az ablakban hasalt, úgy csókolta a lányt. Nyelvük néhány percig vad táncot járt, majd elszakadtak egymástól. Sarah még mindig remegve törölte meg a száját, miközben Cad elégedetten rákacsintott.

– Remélem, sikerem lesz! – Egy gyors búcsúcsók után eltűnt az ablakból, magára hagyva a döbbent lányt.

Sarah csak most fogta fel, mi történt. Az éjszaka közepén csókolózott egy vadidegen férfival, akiről a nevén kívül mást nem tudott. Hova fog ez fajulni a nyár végére, mire a szülei érte jönnek? Felnyíratja a haját, kilöveti a fülét és tetkója lesz?

Nagyon nincs rá jó hatással az erdei környezet. Egy apró hang azonban ellene fordult, és halkan a fülébe duruzsolt: „most vagy önmagad.” Sarah attól tartott, mégis igaza lesz. Hiszen élvezte. Cadmon csókjánál még semmi mást nem élvezett ennyire életében. És félő volt, hogy nem éri be ennyivel.

Alig várta a másnapi bulit.

Cadmon halkan siklott a fák között, néha zörrent meg egy-egy ág az érintése nyomán. Szerette ezt a képességét, hogy hangtalanul tudott közlekedni gyakorlatilag bárhol. És imádta így a frászt hozni az anyjára.

Szegény Peggy… Könnyebbé akarta tenni az életét, ehelyett csak megnehezítette. Azt hitte, jól teszi, ha elmegy, akkor az apja is békén hagyja. De nem, Peggy nem tudott a fenekén ülni, utána kellett jönnie. Eljött az isten háta mögé, és az anyja követte. Istenem, olyan elveszett volt nélküle! Amikor először pillantotta meg a Menedék udvarán, a két kis rongyos bőröndjével, miközben Bill-lel veszekszik, nagyot dobbant a szíve. Tudta, hogy minden rendbe fog jönni. Akkor érezte, hogy az élete jóra fordul, semmi és senki nem bánthatja őket többé. Erre idejött ez a lány…

Sarah-ra gondolt, és a csókra. Te jó ég, mintha egy villám száguldott volna végig az erein, annyira felvillanyozódott tőle. Ezer meg ezer apró bizsergés indult útnak a bőre alatt, amikor a lány visszacsókolt. Nem is hitte volna, hogy megtörténik. Igazából arra számított, hogy Sarah lekever neki egy hatalmasat. De csak rápislogott a csillogó, zöld szemeivel, és egyszerűen nem tudott leállni. Muszáj volt újra hozzáérni az arcához, megízlelni az ajkait és vad csatába kezdeni a nyelvével. Sarah pedig mindezt hagyta. Sőt, élvezte. Ha nem is annyira, mint Cadmon, de apró sikernek könyvelte el.

Bill figyelmeztette ugyan, hogy meg se közelítse, de hogy maradhatna tőle távol, amikor minden hozzá húzza? Még fentről a Hold is azt súgja, hogy menjen el Sarah-hoz, és maradjon mellette. Ha kell, örökre. Ha a lány is akarja…

Cadmon hirtelen megtorpant, körülötte pedig mozdulatlan maradt az erdő. Még az erdei állatkák is fedezékbe húzódtak, veszélyként érzékelték a jelenlétét. Nagyon helyes, hiszen ragadozó volt. Gyors, pontos, halálos. Ellenállhatatlan.

Talán ezért nem utasította el Sarah? Mert nem tudott ellenállni a végzetes vonzerejének? Pusztán a kiléte miatt? Megrázta a fejét. Nem, nem lehet, hogy nem önmagáért kedveli. Vagy mégis?

Dühösen csapott a mellette lévő fára.

– Az isten verje meg! – Az ütés hangja visszhangzott a csendes erdőben, Cadmon pedig mérgesen továbbindult, de gondolatai megállás nélkül Sarah körül forogtak. A magas, szőke hercegnő, aki a legkevésbé sem illett ebbe a számára durva környezetbe, és mégis…

Tökéletes összhangban volt a fákkal, egyszerűen öröm volt ránézni, ahogy a tábortűz megvilágítja a keskeny, csinos arcát. Amikor meglátta Ravent a lány mellett, őrült féltékenység söpört végig rajta. Pedig semmi oka nem volt rá, hiszen már kezdetben is durván fogadta, de valahogy, egy hang mélyen belül azt súgta neki, hogy védje meg Sarah-t a másik hímtől. Egyfajta birtokló vágy kerítette hatalmába, és ha nem türtőzteti magát, talán neki is megy Ravennek.

A fenébe, igaza volt az anyjának. Született alfa, aki akár harcolna is a területért, és a nőért. Főképp a nőért.

Sarah… Hiszen alig ismeri, hogy érezhet iránta ilyen erősen? Ősi ösztön ez, mely benne van a vérében, és időtlen idők óta arra vár, hogy megtalálja azt az egy személyt, akivel teljes lehet. Akivel kiegészítik és kölcsönösen erősítik egymást. Vajon tényleg ő lenne az? Sarah Blackburn, a vérfarkasok hercegnője? Ahogy erre gondolt, újult erővel ismét száguldani kezdett az erdő mélyén.

*kedvesem

Joshua

Joshua kedélyes mosollyal fordult az osztály rémült, még életben maradt tagjai felé. Kezében egy sörétes puskát tartott, amit lazán lóbált a levegőben. A rettegés lassan úrrá lett rajtam, és megbénította a testemet.

Az iménti, lövöldözős jelenete, amivel kivégezte a fél osztályt, és a teljes tanári kart, csak az adrenalint pörgette a véremben, de most, hogy szemtől szemben állok Vele, minden megváltozott.

Joshua elmebeteg. Őrült megszállott, beteges vágyainak tárgya én lettem. Az imádatának pedig egyre több ártatlan esik áldozatul.

A férfi ott volt az életem minden fontos mozzanatában. Amikor először lógtam a suliból. Ő adta a kezembe az első üveg sört. Végignézte, amikor elszívtam az első füves cigimet. Persze ténylegesen nem volt ott, mégis éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Valami sötét, mégis vonzó.

Aztán felbukkant Joshua. A leveleivel elbűvölt, elvarázsolt, elcsábított. Mély érzelmekről árulkodtak a sorai, egyre hevesebben igyekezett kifejezni a vágyait. Még mindig azt éreztem, hogy erre van szükségem. Egy férfira, aki elhalmoz a bókjaival. Sosem találkoztam vele, de tudtam, hogy figyel. A leveleiből kiderült, hogy követett, ott volt körülöttem, mégsem rettentem meg.

Végül elkezdődtek a gyilkosságok. Egyből tudtam, hogy Joshua áll a hátterében, de nem szóltam senkinek. Egyik levelében azt kérdezte, tetszik-e, amit művel. A válaszom egyértelmű nem lett volna, valami mégis motoszkált bennem.

Amikor azonban túl közel került hozzám, felfogtam, mit csinál. Kelly, a legjobb barátnőm és a fiúja, Bob kinevettek. Azt mondták, csak beképzelem a leveleket, mert nem mutattam meg senkinek.

Pár nappal később Bobnak nyoma veszett. A zsaruk egy közeli folyó partján találták meg. Felakasztották egy fára, előtte viszont megnyúzták. Hallottam, amikor az egyik nyomozó azt mondta, Bob még élt, amikor lenyúzták a bőrét.

Kelly teljesen összeomlott, én pedig nem tudtam neki mit mondani. Meg akartam vigasztalni, hogy megtalálják a gyilkost, de magam sem tudtam igazán, hogy akarom-e.

– Charlotte, min gondolkodsz, kedvesem? – Csak Joshua hívott így, a többiek a közkedveltebb Charlie-t használták. Joshua szerint a Charlotte sokkal nőiesebb, jobban illik hozzám.

– A többieket elengeded? Engem akarsz, nem? – Joshua megrázta a fejét. A férfi piszok jóképű volt, férfias áll, kisfiús mosoly, és érett, bölcs tekintet tette ellenállhatatlanná. A szemüveg csak növelte a bizalmat az irányába. Senki nem gondolná, szexuális bűnöző és brutális sorozatgyilkos.

– Jaj kicsim, tudod, hogy nem tehetem. Bizonyára mindegyikük tökéletes leírást tudna rólam adni, azt pedig nem szeretné egyikünk sem, nem igaz? – Közelebb lépett hozzám, de Milo elém húzódott. Nagyjából fél éve voltunk együtt, Joshua mégsem említette meg egyszer sem. Most viszont úgy tűnt, felfigyelt rá.

– Te vagy a pótlék, ugye? Te csak engem helyettesítesz. De már itt vagyok, visszaveszem, ami az enyém! – Nyomatékosan rám nézett, mire Milo megemelkedett a széken.

– Rohadék, ha egy ujjal is hozzá érsz… - Joshua felhúzta a puskát, és egyenesen Milo halántékának szegezte. A fiú megremegett, és visszarogyott a helyére.

– Jó kutya. – A férfi majdnem le is köpte, de inkább újból felém fordult. – Van egy ajánlatom, Charlotte. Te megmenekülhetsz. A többiek persze nem, de mindig is magaddal foglalkoztál.

– Ez nem igaz! – Csattantam fel, de a férfi megrázta a fejét.

– Ne szakíts félbe még egyszer. – lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat, én pedig jobbnak láttam, ha tényleg nem szólalok meg többször. – Tehát, íme az ajánlatom: velem jössz, és csatlakozol hozzám. Tudom, hogy élvezni fogod minden percét, láttam a szemedben az elszántságot. Tudod, van, amit még sosem mondtam el neked. Már találkoztunk. Igaz, csak véletlenül, de azonnal elbűvöltél. Egy egyetemi buliban lézengtem, és betévedtem egy sötét szobába. Mindenhol egyetemisták keféltek, füveztek és élvezték az életet. Te is ott voltál. Épp egy fickót szoptál le, teljesen részegen. Szerintem be is voltál lőve. Mégis, olyan élvezettel csináltad, mintha tényleg magadnál lennél. Az eufória varázslatos mosolyt csalt az arcodra, elképesztően gyönyörű voltál.

Lehunytam a szemem, próbáltam kizárni, amit mond. Nem is emlékszem azokra a bulikra. Piára nyugtató, utána pár füves cigi, és nem érdekelt semmi. Néha máshol ébredtem, mint számítottam. Néha nem volt rajtam ruha. Néha nem a saját ruhám volt rajtam.

– Miután végeztél a taggal, én léptem eléd. Az ajkaid körbefogták a kényeztetésre éhes farkamat, te pedig olyan hévvel kaptad be, mintha egész életedben erre vágytál volna. Azonnal beléd estem, és tudtam, nem veszíthetlek szem elől.

Másnap küldtem az első levelet.

Azt írta, még sosem látott nálam gyönyörűbb nőt.

– De térjünk vissza az ajánlatomra: ha velem jössz, örökké boldogok leszünk. Ha nem, akkor – elnevette magát, mintha egy vicc jutott volna eszébe – megölök mindenkit. A fiúddal kezdem. Fejbe fogom lőni. Aztán a kedves kis ribanc barátnőd. Akarom, hogy lásd, amint elszáll az élet a gyarló testükből. A többieknek, köztük neked is, meglepetést tartogattam. Elhelyeztem egy bombát az egyetemen. – Joshua újból elnevette magát, engem viszont a rosszullét kerülgetett.

– Hol van a bomba?

– Charlotte, kicsi Charlotte, azt nem mondhatom meg. Lehet, hogy a dékán irodájában. Lehet, hogy az alagsorban. De még az is megeshet, hogy az egyik tanteremben. A lényeg, hogy csak én tudom, hol van, csak én tudom aktiválni, és csak én tudom megállítani. Minden rajtad áll, kedvesem. Jössz, vagy maradsz?

A hideg végigfutott a hátamon a becézétől. A leveleiben gyakran hívott így, akkor hízelgett. Most viszont, hogy az életem függ ettől a görénytől, a gyomrom is felfordult tőle.

– Nem megyek veled, Joshua. Nincs az a pénz!

– Még az életed sem ér ennyit? – Csodálkozott őszintén a férfi.

– Az életem nem ér egy fabatkát sem. – Valójában undorodtam magamtól, és ez ki is ült az arcomra.

– Édesem, ne mondd ezt! – Joshua leguggolt az asztal elé, két kezébe fogta az arcomat, és elkövette a legnagyobb hibáját. Elengedte a fegyverét. Annyira meg akart vigasztalni, hogy megfeledkezett magáról.

Óvatosan közelebb húzta az arcomat, ajkai résnyire szétnyíltak. Nagyot nyeltem, mert bármennyire is őrültségnek hangzott, kívántam, akartam, hogy megcsókoljon. Amikor az ajkunk összeért, mintha áramütés száguldott volna végig rajtam. Mennyei érzés, mintha minden a helyére került volna. Tudtam, hogy ő is ezt érzi, de nincs visszaút.

Ahogy a csók egyre szenvedélyesebb lett, úgy nyúltam egyre jobban a fegyverért. Láttam, ahogy Milo szeme elkerekedik, de nem érdekelt. Meg kellett szereznem a puskát!

Joshua elhúzódott tőlem, jóleső mosoly terült szét az arcán.

– Csodás vagy… - lehelte halkan, és megcirógatta az arcomat. Nekem viszont más terveim voltak.

Megragadtam a fegyvert, és lendületből állon vágtam vele. Joshua hátraesett, én pedig felpattantam, majd torkom szakadtából felüvöltöttem.

– Mindenki kifelé! – Az emberek, mintha téli álmukból ébredtek volna, felocsúdtak, és megindultak a kijárat felé.

Milo mögöttem tolongott, igyekezett kifelé tolni, de minduntalan hátrapislogtam. Joshua nem mozdult, ami gyanús volt. Nem üthettem ekkorát, hogy elájuljon. Aztán megláttam a kezében a bomba távirányítóját.

Joshua utoljára rám pillantott, majd megnyomta a gombot. Milo hátranézett, de már nem tehetett semmit. Elszúrtam. Mindent.

Az egyetem pedig a földdel vált egyenlővé. 

Zaklatás beleegyezéssel

El nem küldött pályázat...
Frissítve! Az új rész jelölve! Figyelem! 18 karikás jelenet! 

Sunny idegesen toporgott a főnök irodája előtt. Fran, a korosodó titkárnő nemrég szólt neki, hogy a nagyfőnök hívatja. A lány el sem tudta képzelni, mit akar. A munkáját elvégzi, nem sokat beszél, jól kijön mindenkivel. Talán mégis panasz érkezett rá? Vagy elrontott valamit? Nem lehet, mindent százszor leellenőriz. Akkor mégis mi lehet a probléma?

Sunny egyre feszültebben ült a párnázott széken, és a főnökre gondolt.

Nicolas harmincas, magas, sötét hajú férfi volt, igazi üzletember benyomását keltette. Mindig makulátlan öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben jelent meg annak ellenére, hogy nőtlen, a modora kifogástalan, kellőképpen visszafogott. A hangját olykor felemelte, de a dühe egy pillanat alatt el is párolgott. Hiába, aki egy ekkora cég feje, keménynek kell lennie, hogy tartani tudja a pozícióját. Sunny egyáltalán nem neheztelt rá a kitörései miatt, párat már végighallgatott, de egyiket sem érezte túlzottnak, vagy jogtalannak. Ha Nicolas szólt valamiért, akkor az teljes mértékig megalapozott volt.

Fran felvette a telefont, majd Sunny felé fordult, és biccentett neki. A lány felkelt, megigazította a sötétszürke kosztümét, lesimította a szoknyáját, és leellenőrizte a magas sarkúját. Elégedetten állapította meg, hogy minden rendben.

Vett egy mély levegőt, és halkan bekopogott a széles tölgyfaajtón.

Nicolas gondterhelten ült a hatalmas íróasztala mögött, előtte tekintélyes méretű papírhalom magasodott. Az ajtónyílásra felkapta a fejét, és egy pillanatra elakadt a lélegzete. Sunshine Wood, a csodás, szívet tépően gyönyörű, postarészlegen dolgozó hölgy, ha lehet, ma még elragadóbban nézett ki, mint máskor. Nicolas gyakran figyelte a munkája során a lányt. Visszahúzódó, szerény teremtésnek ismerte meg, aki minden körülmények között igyekszik higgadt maradni, és a lehető legkedvesebben fogalmazni. Nick irigyelte ezt a képességét. Amíg ő leüvöltötte bárkinek a haját is a fejéről, a lány valószínűleg csak hátba veregetné az illetőt néhány jó szó kíséretében. Tökéletes ellentéte volt. Talán ezért vonzotta annyira.

Amióta csak alkalmazta, mindig arra vágyott, hogy egyszer kettesben beszélgessen vele. Szerette volna jobban megismerni, hogy mit szeret, mit nem, mi a kedvenc étterme, könyve, filmje. Minden érdekelte a lánnyal kapcsolatban, de eddig nem talált megfelelő pillanatot.

Most azonban, hogy megüresedett egy titkárnői állás, egyből Sunny jutott eszébe. Tökéletes lenne a feladatra, a kedvessége mindenkit levenne a lábáról. Az pedig külön örömmel töltötte el Nicket, hogy az ő személyi titkárnője lenne.

– Miss Wood, kérem, kerüljön beljebb!

Sunny bólintott, és bizonytalanul lépett párat előre. Zavartan pislogott körbe az irodában, még sosem járt itt ezelőtt. A falakon körben hatalmas festmények voltak, a szemet azonban nem ezek, hanem a középen helyet foglaló, már-már gigászi méretű íróasztal ragadta meg leginkább. Részletes faragásokkal díszítették, Sunny ránézésre is vagy száz kilósnak tippelte.

Mögötte pedig Nicolas mosolygott rá barátságosan.

– Kér valamit? Egy pohár vizet? Kávét? – A lány azonban megrázta a fejét.

– Semmit, köszönöm. Ha nem haragszik, megkérdezhetem, mit rontottam el?

– Hogy mondja? – Nick megemelkedett az asztal mögött, Sunny pedig idegesen hadarni kezdett.

– Csak mert, tudja, nem tudom, hogy miért, vagyis hogy, mit követtem el, amiért idehívatott. Sajnálom, ha valakit megbántottam, ígérem, bocsánatot kérek tőle, veszek neki egy csokit is, vagy virágot, vagy ha hibáztam, kijavítom, megesküszöm, csak kérem, ne rúgjon ki! Nagyon kell ez az állás, egyedül élek, van egy macskám, Mr. Kandúr. Igen, tudom, nem túl fantáziadús név, de szeretem, igaz, kicsit makacs, de jól megvagyunk…

Nick lassan előresétált, és háttal nekitámaszkodott az asztalnak. Ölbe tett kézzel hallgatta a lány beszámolóját, és esze ágában sem volt leállítani. A fenébe is, hiszen ez alatt a pár perc alatt, amíg magyarázkodott, több mindent tudott meg róla, mint az elmúlt másfél évben. A lány még így, teljes zavarban is állati nőies, és észveszejtően szexi volt. Nick úgy gondolta, Sunny egyáltalán nincs tisztában az értékeivel. Ha így lenne, nem hordaná folyton kontyban a haját, és nem semmitmondó, unalmas ruhákat húzna. Ha a férfi jobban belegondolt, még sosem látta másban, csak feketében, szürkében, és ezek különböző árnyalataiban.

Nicolas elmosolyodott, és lassan közelített a lány felé. Sunny a mondat közepén megakadt, és csak nézte a férfit. Nicolas megfogta a kezét, és lágyan megszorította.

– Befejezte, Ms. Wood?

A lány bólintott, és totál idiótának érezte magát. Itt hebeg-habog a nagyfőnök előtt, elszúrja az egészet, és mindenki rajta fog röhögni. Nicolas azonban nem kinevette, csak mosolygott. Különös fény csillant a szemében, úgy fürkészte az arcvonásait.

– Helyes. Nem akarom kirúgni, ezt nem árt tisztázni. Igazából munkát ajánlanék. Ha elfogadja, természetesen.

– Munkát? Van munkám. – értetlenkedett a lány. Nick még mindig a kezét fogva hátrált vissza az íróasztalához, magával húzva a lányt. Sunny egyáltalán nem értette, mi történik, milyen munkáról beszélt Nicolas, és egyáltalán, miért fogja a kezét olyan lágyan, hogy kedve támadt megsimogatni az ujjait.

Nick egyre közelebb húzta magához, a lány pedig nem ellenkezett. Eddig még sosem merte megnézni, úgy igazából a főnököt. Most megállapította, hogy rendkívül jóképű. Kisfiús vonásait kusza haja csak fokozta, a sötétbarna szeme viszont meglehetősen vaddá tette az összképet. Ellenállhatatlan. Ez a szó jutott legelőször eszébe róla.

– A munka… amiről beszélt… - törte meg a csendet a lány, kezdte igazán zavarban érezni magát, a férfi kutató tekintete pedig cseppet sem oldotta a feszültséget.

– Hm? Ja, igen, a munka. Mondja csak, volna kedve velem vacsorázni?

Sunny megrázta a fejét. Tényleg jól hallotta?

– Ez lenne a munka? – Nick felnevetett.

– Nem, ez lenne a szórakozás. Persze, ha nincs senkije. És ha a macskája nem bánja.

– A macskám? – Sunny elvesztette minden józan eszét. Egy szürreális beszélgetés kellős közepén találta magát, ahol Nicolas, az elképesztően jóképű főnöke az ujjaival játszik, mélyen a szemébe néz, és randit kér tőle. Álmodik. Vagy megőrült.

Nem, inkább álmodik. Elaludt az asztalnál, és az agya a legelképzelhetetlenebb jelenetet vetítette elé. Igen, csak ez lehet, állapította meg magában.

Amikor azonban Nicolas ajkai vészesen közeledni kezdtek felé, teljesen meg volt róla győződve, hogy ez egy álom. Egy kellemes, rendkívül valószerű álom.

Nick nem bírta magát türtőztetni. Úgy érezte, belehal, ha nem csókolja meg azonnal a lányt. Sunny pedig nem úgy tűnt, mint aki ellenkezne. Lassan közelített felé, mintha attól tartana, a lány bármelyik pillanatban köddé válhat. De nem, Ms. Wood itt volt előtte teljes valójában, hívogatóan telt ajkai pedig csak rá vártak.

Nick pedig kihasználta az alkalmat, és birtoklón a lány ajkaira tapadt. Sunny nem ellenkezett, sőt, még közelebb húzódott hozzá. Beletúrt a hajába, Nick pedig kihúzta a hajtűt a kontyból, a barna hajzuhatag lágyan omlott a lány vállára.

A férfi érezte, ahogy minden önmegtartóztatása semmivé válik, egyre erőszakosabban csókolta a lányt. Ha legalább ellenkezne, nem égetné a sürgető vágy, hogy lesöpörje az asztalt, felültesse rá a lányt, és ott helyben magáévá tegye.

Sunny azonban nem könnyítette meg a dolgát, a hátát simogatta, nyelvével incselkedett. Nickben elszakadt valami, úgy érezte, mindent el kell vennie. Sunny pedig mindent meg fog neki adni.

Nick semmi finomsággal letépte a lányról a kosztümkabátot, és egyszerűen a földre hajította. A lány csillogó szemekkel bámult rá, de nem sokáig. Újra vad csókcsatába kezdtek, ami közben egyre több ruhadarabtól szabadultak meg.

Mire Sunny felocsúdott, mindössze egy melltartó és a szoknyája volt rajta, Nicken pedig a sötét öltönynadrág. Pompás, kidolgozott felsőteste izgatóan hatott az iratok között, amik hamarosan a földön landoltak. Nick felültette a lány a papírok helyére, és befurakodott a combjai közé. Beletúrt a hajába, és újra lecsapott a szájára. Megragadta a csípőjét, és közelebb rántotta magához, így Sunny is megérezte, a férfi mennyire kívánja.

Nick feltűrte a szoknyáját, a keze lassan vándorolt felfelé a combján. Sunny lélegzetvisszafojtva figyelte a férfi ténykedését, ahogy azt is, amikor kigombolja a nadrágját, és előtűnik a hatalmas, szemmel láthatólag kőkemény hímtagja.

A lány csábítóan tárta szét a combjait, Nick pedig nagyot nyelve sóhajtott fel.

Nem egészen így gondolta az első együttlétüket. Némán ellépett a lánytól, majd az ajtóhoz sétált és kulcsra zárta. Szembefordult Sunnyval, aki zavartan zárta össze a lábait, mintha meggondolná magát. Nick azonban ezt nem engedhette. Most, hogy már idáig eljutottak, nem hagyhatják abba. A következő érzékibb lesz, egy romantikus vacsora után, ágyban, rózsaszirmok között, mindegy, ahogy a lány akarja, de most ő irányít. Ahogy egy vezérigazgató teszi.

Észveszejtő lassúsággal visszasétált a lányhoz, kezeit a combján pihentette, majd finom kényszerrel szétfeszítette a hófehér combokat, majd a lány legnagyobb döbbenetére letérdelt.

Nick némileg meglepődött, amikor a szoknya alatt egy fekete csipke bugyit pillantott meg. Ha őszinte akar lenni, egy fehér mama bugyira számított, ami illik az öreglányos szerkójához. De nem, Ms. Wood igazi vadmacskaszerelésben várja a hódolóit. Nick elégedetten mosolyodott el, arra gondolva, esetleg neki tartogatta a szexis fehérneműt. Félretűrte az akadályt nem képező ruhadarabot, feltárva a nedvességtől csillogó puha párnácskákat. Összefutott a nyál a szájában, majd semmi finomsággal belevetette magát az élvezetekbe.

Sunny majdnem hátraesett az asztalon, amikor Nick nyelve befurakodott a lába közé. Erősen megkapaszkodott az asztal szélében, miközben ujjai a férfi kócos tincseibe túrtak, és közelebb húzta magához. Nicolas értette a célzást, és rákapcsolt, kétszeres sebességgel kényeztette a lányt. Finom, férfias ujjai lágyan cirógatták a combját, majd hamar rátaláltak a legérzékenyebb pontjára. Nick az egyiket a nedves, szűk bejárathoz illesztette, hogy gyengéden egyre beljebb vezesse. Sunny ívben megfeszítette a hátát, lihegve fogadta a kutakodó ujjat, a férfi azonban még nem fejezte be. Még egy ujj veszett el a lányban, majd amikor Nick megszívta a duzzadt csiklót, Sunny megmerevedett, és remegve fogadta a rátörő orgazmust. Sikítani nem mert, szorosan összezárta az ajkait, legalább ennyi megmaradt a józan eszéből.

Nicolas egy lágy csókot lehelt a combjára, majd ujjai helyét felváltotta a lüktető, tettre kész hímtagja.

Merev hímvesszőjét óvatosan a nedves bejárathoz illesztette, és lassan vezette magát a lányba. Amikor teljes hosszában betöltötte, megállt egy pillanatra. A lány lihegve kapaszkodott a nyakába, amikor pedig a férfi lökött egyet, halkan felsikkantott.

Nick elégedetten mordult fel, és egyre hevesebb tempót diktált. Sunny a nyakát csókolta, a bőrét falta, amitől a férfi kis híján azonnal elélvezett. Előbb azonban a lánynak akart örömet szereznie.

Nem kellett sokat várnia, Sunny néhány perccel később megmerevedett a karjaiban, és a bőrébe sikított. Nem akart nagy zajt csapni, ám a rátörő orgazmus kikényszerítette a sikolyait.

Nick hamarosan követte a lányt a csúcsra, egy hangosabb mordulással adta át magát a gyönyörnek.

Lihegve ölelték egymást, majd Sunny a fülébe suttogott.

– De ugye nem ez lesz a jövőbeni feladatom.

Nick felkuncogott.

– Csak ha ezt is szeretné, Ms. Wood.  

5. fejezet

– Áú! Francos gyökér! – Kiáltott fel Sarah már sokadszorra. Ha azt hitte, utál az erdőben lenni, mostanra megbizonyosodhatott, hogy az erdő is utálja, hogy ott van. Meg volt róla győződve, hogy a fák direkt kigáncsolják, az útját állják, megakadályozzák bárminemű mozgásban. Az ember azt hinné, minél előbb meg akarna tőle szabadulni, de úgy tűnt, az erdő inkább marasztalná. Vagy foglyul ejtené. Sarah még nem jött rá, melyik a kettő közül.

– Nézz a lábad elé! – Bill nem volt épp a segítőkészség mintaképe. Nem elég, hogy sötét volt, minden buckában megbotlott, de még a nagybátyja sem segített neki. Sarah tudta, hogy elbúcsúzhat a sötétbarna balerinacipőjétől.

– Az orromig sem látok. Mégis hogy gondoltad? – Sarah dühösen felcsattant. Elege volt az egészből. Reggel elmegy, és itt hagyja Billt, Cadmont, meg az egész bagázst. Te jó ég, ha arra gondolt, hogy volt egy pillanat, amikor megfordult a fejében, hogy itt marad… A hideg is kirázta. Képtelenség. Agyára ment az erdő.

A Blackburn-erdő titka…

Cadmon hangja visszhangzott a fejében. Miféle titokról hablatyolt az a zakkant csavargó? Mert nem volt más, mint egy durva, kiállhatatlan hajléktalan. Akkor mégis miért jár rajta folyton az agya? Őrület.

– Csak… figyelj oda. – Bill hirtelen megállt, és körbefordult. Mintha keresne valamit. Vagy valakit. Sarah kis híján nekiütközött. Megtorpant néhány centire a férfitől, és felnézett rá.

Bill egészen különös volt. Arca szinte megváltozott, ahogy a vaksötét erdőt kémlelte. Furcsa vonások tükröződtek a Hold gyér fényénél, mintha nem is saját maga lenne. Sarah egy teljesen más embert fedezett fel. Egy olyan férfit, aki uralkodásra született, hogy ezáltal győzelemre vezesse a népét. Sarahnak már csak arra kell rájönnie, hogy kikből áll ez a bizonyos nép. Kik fölött uralkodik Bill?

Az egyik irányból furcsa hangok szűrődtek. Az ágak zörgése, levelek ropogása. Valaki közeledik feléjük, a hangokból ítélve elég nagy sebességgel. Bill kissé megrogyott, támadó állást vett fel. Automatikusan maga mögé húzta a lányt, és a zajok irányába fordult. Sarah megerőltette a szemét, de akkor sem látott… Várjunk csak!

Ott, az ágak között mintha mozgás támadt volna. Egy hatalmas alak sziluettje kezdett körvonalazódni. És újra az a szempár! A lány majdnem frászt kapott, amikor két sárgás-vöröses fénypont jelent meg a fák között.

– Bill? – Sarah suttogása megtörte a csendet, a hangja kétségbeesést árasztott. A férfi megfeszült előtte, de bátorítóan megfogta a karját.

– Itt vagyok.  – A lányt némiképp megnyugtatta, hogy a nagybátyja vigyáz rá, de jelenleg azt sem tudta megmondani, hogy Bill viselkedése, vagy a közelben ólálkodó micsoda rémisztette meg jobban.

A szempár lassan közeledni kezdett, Bill pedig egy lépést hátrált, Sarah-t azonban egy pillanatra sem eresztette el.

A lány próbálta megfékezni a remegését, de a fogai önálló életre keltek, és hangos koccanással ütköztek egymásnak. Mintha két üvegpoharat ütögetne egymásnak. Sarah-nak az volt az érzése, hogy még az a félelmetes valami is hallja, amint remeg.

Bill mélyet szippantott a késő éjszakából, és hangosan felmordult. A lány nem tudta mire vélni a hangot, de amíg a másik fickó nem jön közelebb, az sem érdekelte, ha Bill elkezd ugatni.

Az alak a hangra megtorpant, és úgy tűnt, nyugton maradt. Sarah némiképp megkönnyebbült, és Bill is felegyenesedett.

– Cadmon! Tűnj innen! – A lány nem hitt a fülének. Az a kis pöcs riogatja egész este? Másnap ezért tuti kinyírja! Volt valami azonban Bill hangjában, ami mégsem nyugtatta meg teljesen. Mintha a férfi tartana tőle. Márpedig, ha Bill tart valamitől, akkor Sarah-nak rettegnie kell tőle.

Ismét mozgolódás támadt az erdőben, majd hamarosan láthatóvá is vált a szóban forgó személy. A szeme azonban ismét normális volt. Sarah kezdte úgy érezni, elveszti az eszét. Hallucinált volna? Kétszer is? Tényleg agyára megy az erdő.

– Bill, Sarah. Csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért. Elsősorban a hölgytől. – Sarah felé fordult, és a kezét nyújtotta felé. A lány Bill-re nézett, aki alig láthatóan biccentett. Kissé megkönnyebbülve fogta meg Cad kezét, aki közelebb rántotta magához, és a kézfejét lágyan az ajkaihoz emelte. Finom csókot lehelt rá, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét Sarah-ról. Bill készen állt, hogy bármelyik pillanatban levakarja róla a srácot, de Cadmon nem bántotta.

– Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem akartalak megbántani. – Cadmon még mindig nem engedte el a kezét, lehelete lágyan csiklandozta a bőrét. Sarah kezdte kényelmetlenül érezni magát, és megpróbálta elhúzni a karját. A férfi azonban szorosan tartotta, válaszra várva.

– Oké, megbocsájtok. Most, engedj el.

– Örömmel, dellichia*… - Bill a kifejezésre elkerekedett szemmel bámult Cadmonra. Persze a lány megint nem értett semmit, de már kezdett hozzászokni. Cad elengedte, mire a lány ösztönösen hátrált egy lépést. Bill a férfi elé állt, hogy még véletlenül se kövesse Sarah-t.

– Menj. Most! – Cadmon biccentett, aztán eltűnt a sötét erdőben. Sarah még néhány percig abba az irányba nézett, amerre a férfi eltűnt, majd Bill felé fordult.

– Ez.meg.mi.a.franc.volt? – Lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat, megfékezve a kitörni készülő hisztériás rohamot.

– Sarah, nyugodj meg. Visszamegyünk a kunyhóba. – A lány azonban nagyot dobbantott, jelezve, hogy nem megy egy tapodtad sem.

– Nem, addig nem, amíg nem adsz valami magyarázatot! – Bill nagyot sóhajtott, és csípőre tette a kezét.

– És mégis mire?

– Mindenre! Arra a két fénypontra. Aztán erre az egész viselkedésre. Miért félsz Cadmontól? Nekem is félnem kéne? Ha igen, miért hoztál ide? Miért engedte meg anya, hogy idejöjjek?

– A fénypont valószínűleg zseblámpa fénye volt. A viselkedésem az erdőnek köszönhető. Lehetnek itt sakálok, farkasok, vaddisznók. Ezektől félni kell. Cadmon nem veszélyes, csak meggondolatlan. Nem kell megijedned tőle. És anyád biztos nem engedett volna ide, ha bármi veszély leselkedne rád. Elégedett vagy?

Sarah tudta, hogy a férfi szavainak 90 százaléka hazugság, vagy csak részigazság. Zseblámpa, meg vaddisznók… Na, persze.

– Nem vagyok elégedett. Holnap elmegyek, akár akarod, akár nem.

Bill nem válaszolt, csak bólintott. Karon fogta a lányt, és lassan vezetni kezdte a kunyhó felé.

Sarah egészen addig azt hitte, nem éli túl az éjszakát, amíg át nem lépte Bill fakunyhójának a küszöbét. Bár, elnézve a férfi arcát, még mindig nem lehetett benne egészen biztos. Bill szó nélkül a konyhába indult, és kinyitotta a hűtőt. Sarah leült a nappaliban, és csak bámulta a hatalmas, sötét lapostévét. Ez is legalább annyira illett ide, mint ő maga. Vajon ha életre kelne, elmenne innen, pont úgy, ahogy ő tervezi? Vagy várna még néhány napot, hátha megszokja? Persze a tévé már itt van egy ideje, biztos már megszokta. De mégis, ha lenne választása, maradna?

Az idióta gondolatmenetéből Bill zökkentette ki, amikor az orra elé dugott egy üveg jéghideg sört. Sarah nagy szemekkel nézett rá. A nagybátyja alkoholt ad neki? Kockáztatja, hogy az anyja megtudja, és kitekeri a nyakát?

– Beszélgessünk. – Mondta Bill csendesen, majd lehuppant mellé a saját sörével a kezében. Aztán csak hallgatott. Sarah néhányszor rápislantott, de a férfi magába fordulva nézte a sörösüveg oldalán lassan lecsordogáló páracseppeket. Valószínűleg már jó ideje le vannak hűtve, hiszen a lányé legalább annyira hideg és párás volt, mint a férfié. Végül nem bírta tovább, és rákérdezett.

– És mégis miről? – Bill nagyot kortyolt a sörből, majd megtörölte a száját.

– Azt reméltem, te mondod meg. – Sarah tanácstalanul nézett rá. Bill beszélgetni akar, de ő dobja fel a témát? Nem lesz hosszú beszélgetés.

– Mégis, mire gondoltál? Mondjuk az időjárás? Bár, így késő este elég fülledt az idő, de napközben napos…

– Nem egészen erre gondoltam. – Szakította félbe Bill a lány szóáradatát. Nem volt vevő a poénra, Sarah érezte, hogy komoly dolgokat fog most hallani.

– Szerveztem neked egy bulit. – Oké, talán még sincsenek női megérzése. Nem pont erre számított. Másképp fogalmazva, erre egyáltalán nem számított.

– Nekem? – Úgy érezte, innia kell, mint a nagy és komoly döntések előtt. Bill türelmesen megvárta, míg elveszi a szája elől az üveget, és bólintott.

– Igen. Egy kis üdvözlőparti, hogy jobban érezd magad. Ma csak az ismerkedés volt, de nem úgy sült el, ahogy terveztem. De a nagy durranás holnap este lesz. Persze, ha nem mész el idő előtt. – Sokat mondóan Sarah-ra pillantott, aki ismét a sörhöz menekült. Nem tudta, mit feleljen. Már eldöntötte, hogy elmegy, de Bill programot szervezett neki. Miatta. És a többiek is készülnek. Igaz, mostanra talán épp arra, hogy lefújják az egészet, de legalább néhány pillanatig felötlött bennük, hogy örömmel fogadják. Pedig nem is ismerték. A francba, Sarah nem tudta, mitévő legyen. Egy napba nem hal bele, másfelől viszont egyetlen porcikája sem akarta újra látni Cadmont.

– Csábító az ajánlat, de… - Sarah húzta a száját, maradt is volna, meg nem is. Leginkább nem, de nem akarta megbántani Billt. Mégiscsak a nagybátyja.

– Ugyan, kérlek! Nem fogod megbánni! – Bill érezte, hogy nyeregben van, így bedobta az ellenállhatatlan mosolyát, és szempilla rebegtetését. Sarah-ból kitört a nevetés, majdnem elejtette az üveget is.  Ha a férfi nem kapja el, apró darabokra törik a padlón, de nem tudta abbahagyni a nevetést. Fuldokolva bólintott, és a párnába temette a fejét, hogy ne lássa Bill „csábító” arcát.

– Szuper! Hidd el, élvezni fogod! – Bill elégedetten hátradőlt, és lehúzta a maradék sört, miközben a könnyeit törölgető lányt figyelte. A szíve mélyén azonban rettegett az estétől, rettegett, hogy Cadmon tudjon magán uralkodni. Hiszen az erdőben is egy hajszál választotta el attól, hogy lebuktassa magát. Már pedig ez végzetes lépés lett volna mind a Menedéknek, mind Sarah-nak. Mert ha Diana rájön, hogy a lánya tudja a családi titkot, az hétszentség, hogy porig égeti az egész erdőt. Vele minden lakójával együtt.

* kedvesem

4. fejezet

Ahogy közeledtek, a zene elhalkult, és minden szem rájuk szegeződött. Sarah idegesen markolászta a pólója szélét, akár egy szégyenlős óvodás, mégsem tudott fesztelenül viselkedni. Itt nem ismerik, nem veszik természetesnek, hogy ő népszerű. Igazából sosem kellett megdolgoznia a sikerért, és most először látta ennek a hátrányát. Az ember azt hinné, a hírnév önbizalmat ad, de épp ellenkezőleg. Nem volt rá szüksége, hiszen bármit megtehetett.

Az egyik padon helyet csináltak nekik, de Sarah látta, hogy mindössze a Bill iránti tiszteletből tették. Ha egyedül jött volna ide, ülhetne a földön. Jó messze tőlük.

Sarah körbetekintett az ellenséges arcokon, csak egy fiú mosolygott rá bátorítóan, aki mellette ült. Kezében egy ütött-kopott gitár volt, nemrég még vígan játszott rajta és énekelt a többiekkel, most viszont kíváncsian nézte az új lányt. Bill tapsolt, majd a hangja bezengte a Menedék környékét.

– Na, mi van skacok, meghalt a buli? Raven, kezdd el!

A Sarah melletti, sötét hajú srác bólintott, és a húrok közé csapott. Harsányan csendült fel egy újabb ismeretlen nóta, de a többiek nevetni kezdtek. Nyilván nem először hallják, és megint Sarah lesz az, aki csendben ül és mosolyog.

Bill a ritmusra tapsolni kezdett, a többiek pedig lassan csatlakoztak hozzá. Raven kellemes baritonja meglepte Sarah-t, nem gondolta, hogy énekelni is fog, méghozzá szólót. A refrénnél azonban mindenki csatlakozott hozzá, még Bill is kivette a részét a maga dörmögős, csapnivaló hangjával. Úgy tűnt, ez azonban egy cseppet sem zavarja, és a többiek is örömmel hallgatták.

Az éjszaka közepe felé Sarah-t már egyáltalán nem zavarta a többiek közelsége, és azt vette észre, hogy a Menedék lakói is kezdik megszokni. Már csak páran villogtatták rá fenyegetően a szemüket. Raven kezdett vele először beszélgetni, de amolyan visszafogott, egy kérdés-egy válasz módszerrel. A lány azonban már ettől is végtelenül boldog volt. Aztán lassan felengedtek, és képesek voltak valódi beszélgetést lefolytatni. Raven úgy egy éve került ide, egy itt lakótól hallott a Menedékről. Aztán, amikor egyre zűrösebb lett otthon a helyzet, úgy döntött, megpróbál egyedül érvényesülni. Persze Bill tárt karokkal fogadta, akárcsak a többiek. Mára pedig ő lett a hivatalos zenefelelős, és kinevezett házi-muzsikus. A fiú egyáltalán nem bánta, hiszen imádott zenélni, énekelni. Sarah pedig biztosította róla, hogy remekül is csinálja.

Raven közelebb húzódott hozzá és a kezébe adta a gitárját. A lány meghökkenve nézett rá, akárcsak többen a tűz körül.

– Most pedig kiderítjük, te milyen lennél rocksztárnak. – Sarah védekezően felemelte a kezét, hogy még véletlenül se érjen a hangszerhez. Még a végén tönkre teszi.

– Köszi, de nem. Biztos vagyok benne, hogy pocsék lennék. – Páran helyeslően bólintottak, de Raven ügyet sem vetett rájuk. Megfogta Sarah ujjait és a megfelelő helyekre illesztette.

– Így. Most lefogtál egy akkordot. Sajnos túl sok mindent nem taníthatok neked. Még én is kezdő vagyok. – Sarah oldalra fordította a fejét, így egyenesen Raven sötétkék szemeibe bámulhatott. A haja kicsivel hosszabb volt az átlagosnál, így néhány tincs a szemébe hullott. Hozzá jött még a kisfiús mosolya, és Sarah alig kapott levegőt. A srác elképesztően jól nézett ki. Akaratlanul is összehasonlította Cadmonnal. A férfi magasabb és szélesebb volt Ravennél, az arca azonban közel sem volt ennyire szép. Cadmon inkább volt férfiasan markáns, mint kisfiúsan aranyos. Mégis, Sarah egész este arra a taplóra várt. Vissza akart vágni neki. Nem azért, mert érdeklődött iránta. Egyáltalán nem.

Raven lassan közeledett felé, Sarah pedig zavarban érezte magát Bill miatt. Szinte rettegett, hogy mikor ugrik rá hátulról, hogy lerángassa róla a fiút és péppé verje, mint az összes eddigi testőre. Tizennyolc évesen még az első csókon sem volt túl, nem beszélve a többiről.

A romantikus pillanatot azonban nem Bill, hanem egy mennydörgő robajra hasonlító kiáltás szakította félbe.

– Raven! – Az erdőből néhány alak bukkant elő, Sarah-nak pedig deja vu-je támadt. Úgy tűnt, Cadmonnak csak ehhez van tehetsége.

Raven, mintha megégette volna a bőrét, úgy húzódott el a lánytól. Sarah hirtelen fázni kezdett, annyira megszokta a férfi meleg testét az oldalánál.

A lány kérdőn nézett Ravenra, aki nem is fordult felé, szinte háttal ült neki. A köztük lévő hely azonban mégsem maradt üresen, egy hatalmas férfitest szorult be kettejük közé. Sarah nagyokat pislogva tekintett fel Cadmonra, aki gonosz vigyorral fészkelte be magát. Kényelmesen elhelyezkedett, amitől Sarah egyik oldalról Billnek nyomult, miközben igyekezett minél messzebb húzódni a nagyképű taplótól. Nem járt sikerrel, a mozdulattól csak még közelebb préselődött Cadmonhoz. A férfi egy ideig vidám mosollyal figyelte a kísérleteit, végül megszólalt.

– Befejezted, ahliena*? – Sarah nem tudta eldönteni, hogy melyik bosszantotta jobban. Cadmon idegesítő, önelégült hangja, vagy az ismeretlen nyelv, ami újból felcsendült.

– Nézd, ott mennyi hely van! Szerintem ülj át oda! – Cadmon szemtelenül átölelte a lányt, Sarah pedig igyekezett lerázni magáról a hatalmas tenyeret.

– Na, kezdjük elölről! Cadmon vagyok. Te pedig Sarah, Bill unokahúga.

– Aha, örvendek. Vedd le rólam a kezed! – Cad felemelte a kezét, és ártatlanul pislogott rá.

– Ne haragudj, nem tudtam, hogy zavar. Az előbb Raven…

– De te nem vagy Raven, ugye? – A szóban forgó személy fülig pirult, és igyekezett elrejtőzni a gitárja mögé. Cadmon azonban erősen hátba veregette.

–Nem, hát persze, hogy nem. Ravenből csak egy van, nem igaz, pajti? – A srác megeresztett egy halvány mosolyt, és bólintott.

– De igaz, Cadmon. – A hangjából teljes alárendeltség csendült ki. Sarah nem értette ezt a meghunyászkodást, bár, ahogy Cadmonra pillantott, meg tudta érteni Ravent. Csak egy idióta húzna ujjat a fickóval, aki tekintélyes magassággal és figyelemreméltó izomzattal rendelkezett.

– Ó, már értem! Te vagy a főnök a játszótéren! – Sarah nem tartotta magát idiótának, mégis folytatta. – Egyfajta Pán Péter, ugye? Te meg az elveszett fiúk nagyon menőnek hiszitek magatokat.

– Nem tudsz te semmit rólam! – Cadmon idegesen dörrent, de a lány nem hagyta magát.

– Mert te vagy Mr. Rejtélyes Pasi, ugye? Tudod, hányszor hallottam már ezt a dumát? A végén persze kiderült, hogy egy igazi anyámasszony katonája. Nem túl szexi. – Az utolsó mondatot bizalmasan suttogta, amitől Cad idegrendszere felmondta a szolgálatot, és magából kikelve üvöltött a lánnyal.

– Több rejtély van bennem, mint egy kibaszott Agatha Christie regényben! És nem én vagyok az egyetlen, aki titkolózik! Ha nem hiszed, kérdezd a kedves nagybátyádat. Ő tudja. Tudja a Blackburn-erdő titkát.

Villámgyorsan felpattant a helyéről, és a többiek szeme láttára elviharzott. Néma csönd állt be, egyedül a tűz ropogása adott némi zajt. Mindenki Billt és Sarah-t bámulta, ők pedig egymást.

A francba! Sarah annyira tudta, hogy beletenyerelt valamibe!  A családi rejtély egyre nagyobbra duzzadt, amiről úgy látszik, mindenki tud, kivéve őt. Nem kéne beavatni? Mégis csak családtag, az isten szerelmére!

– Azt hiszem, mégsem volt jó ötlet maradni! – Bill érzelemmentes hangon szólalt meg, majd felállt. Jelentőségteljesen a lányra nézett, amitől Sarah úgy érezte, meg kell alázkodnia a férfi előtt. De ez őrültség! Még csak meg sem kérte, hogy álljon fel, a lánynak azonban borsódzott a háta, ha arra gondolt, hogy esetleg nem teszi meg. Elemi ösztön, kicsit másképp. Engedelmeskedett a ki nem mondott parancsnak, és követte Billt a Menedék felé.

Ahogy elhagyták a tábortüzet, az ottmaradtak rögtön összesúgtak mögöttük. Sarah erős kényszert érzett, hogy egy bizonyos ujját mutassa feléjük, de a büszkesége nagyobbnak bizonyult.

Bill úgy menetelt előtte, mint aki egyenesen csatába indul. Járása határozott, egyenes, mégis szinte tapintani lehetett körülötte a feszültséget. Sarah nem tudta eldönteni, hogy a düh neki szól, vagy Cadmonnak. Végül arra a megállapításra jutott, hogy mindkettejüknek. Ha a lány nem hergeli, Cad nem akad ki ennyire. Ugyanakkor, ha a férfi tudna viselkedni, Sarah nem cukkolta volna direkt. Igen, mindketten hibásak voltak. Persze a lány volt annyira önelégült, hogy elhiggye, Cadmonnak mégis nagyobb része volt a dologban.

Bill bekopogott a Menedék ósdi, kopottas ajtaján, mire villámgyorsan megjelent Peggy, egy elnyűtt pólóban, és hozzá passzoló, hosszú nadrágban. Nagyokat ásított, valószínűleg már rég lefeküdt aludni. Amikor azonban meglátta a férfi arcát, egyből felébredt.

– Baj van? – Óvatosan kinyitotta az ajtót, és nagy szemekkel pislogott Sarah-ra. – Ő… mármint… tehát ő…

Sarah fel tudott volna robbanni. Valami megint történik körülötte, neki pedig fogalma sincs az egészről.

– Nem. De a fiad elvetette a sulykot. Megint. Ha nem fegyelmezed meg Peggy, nem hagy más választást.

– William, kérlek. Beszélek vele, csak adj egy kis időt! – A lány fülét szinte bántotta a megnevezés. Még sosem hallotta, hogy Bill-t akárki is Williamnak szólítja. Kivéve persze az anyját. Diana előszeretettel hívta így, mert tudta, hogy a férfit kifejezetten zavarja. Vajon Peggy tudta, hogy Bill ki nem állhatja a nevét? Sarah úgy sejtette, hogy nem, hiszen ki akarna feldühíteni egy százkilónyi Ha izompacsirtát?

Bill biccentett, a nő pedig nagyot sóhajtva hajolt szinte a földig. Persze ezen megint egyedül Sarah ütközött meg. A férfin egyáltalán nem látszott, hogy meglepődött volna, inkább úgy nézte a hajbókoló nőt, akár egy király. Felsőbbrendűség csillogott a szemeiben, mint aki el is várja a gesztust. Sarah kezdte úgy érezni, egyáltalán nem ismeri a nagybátyját. Nem tűnt fel neki, hogy ilyen volt, persze eddig nem is látta ilyen környezetben.

Mire Peggy felegyenesedett, Bill és Sarah már el is tűnt a sűrű erdőben.

* idegen