– Áú! Francos
gyökér! – Kiáltott fel Sarah már sokadszorra. Ha azt hitte, utál az erdőben
lenni, mostanra megbizonyosodhatott, hogy az erdő is utálja, hogy ott van. Meg
volt róla győződve, hogy a fák direkt kigáncsolják, az útját állják, megakadályozzák
bárminemű mozgásban. Az ember azt hinné, minél előbb meg akarna tőle
szabadulni, de úgy tűnt, az erdő inkább marasztalná. Vagy foglyul ejtené. Sarah
még nem jött rá, melyik a kettő közül.
– Nézz a lábad elé!
– Bill nem volt épp a segítőkészség mintaképe. Nem elég, hogy sötét volt,
minden buckában megbotlott, de még a nagybátyja sem segített neki. Sarah tudta,
hogy elbúcsúzhat a sötétbarna balerinacipőjétől.
– Az orromig sem
látok. Mégis hogy gondoltad? – Sarah dühösen felcsattant. Elege volt az
egészből. Reggel elmegy, és itt hagyja Billt, Cadmont, meg az egész bagázst. Te
jó ég, ha arra gondolt, hogy volt egy pillanat, amikor megfordult a fejében,
hogy itt marad… A hideg is kirázta. Képtelenség. Agyára ment az erdő.
A Blackburn-erdő titka…
Cadmon hangja
visszhangzott a fejében. Miféle titokról hablatyolt az a zakkant csavargó? Mert
nem volt más, mint egy durva, kiállhatatlan hajléktalan. Akkor mégis miért jár
rajta folyton az agya? Őrület.
– Csak… figyelj
oda. – Bill hirtelen megállt, és körbefordult. Mintha keresne valamit. Vagy
valakit. Sarah kis híján nekiütközött. Megtorpant néhány centire a férfitől, és
felnézett rá.
Bill egészen
különös volt. Arca szinte megváltozott, ahogy a vaksötét erdőt kémlelte. Furcsa
vonások tükröződtek a Hold gyér fényénél, mintha nem is saját maga lenne. Sarah
egy teljesen más embert fedezett fel. Egy olyan férfit, aki uralkodásra
született, hogy ezáltal győzelemre vezesse a népét. Sarahnak már csak arra kell
rájönnie, hogy kikből áll ez a bizonyos nép. Kik fölött uralkodik Bill?
Az egyik irányból
furcsa hangok szűrődtek. Az ágak zörgése, levelek ropogása. Valaki közeledik
feléjük, a hangokból ítélve elég nagy sebességgel. Bill kissé megrogyott,
támadó állást vett fel. Automatikusan maga mögé húzta a lányt, és a zajok
irányába fordult. Sarah megerőltette a szemét, de akkor sem látott… Várjunk
csak!
Ott, az ágak között
mintha mozgás támadt volna. Egy hatalmas alak sziluettje kezdett
körvonalazódni. És újra az a szempár! A lány majdnem frászt kapott, amikor két
sárgás-vöröses fénypont jelent meg a fák között.
– Bill? – Sarah
suttogása megtörte a csendet, a hangja kétségbeesést árasztott. A férfi
megfeszült előtte, de bátorítóan megfogta a karját.
– Itt vagyok. – A lányt némiképp megnyugtatta, hogy a
nagybátyja vigyáz rá, de jelenleg azt sem tudta megmondani, hogy Bill
viselkedése, vagy a közelben ólálkodó micsoda rémisztette meg jobban.
A szempár lassan
közeledni kezdett, Bill pedig egy lépést hátrált, Sarah-t azonban egy
pillanatra sem eresztette el.
A lány próbálta
megfékezni a remegését, de a fogai önálló életre keltek, és hangos koccanással
ütköztek egymásnak. Mintha két üvegpoharat ütögetne egymásnak. Sarah-nak az
volt az érzése, hogy még az a félelmetes valami is hallja, amint remeg.
Bill mélyet
szippantott a késő éjszakából, és hangosan felmordult. A lány nem tudta mire
vélni a hangot, de amíg a másik fickó nem jön közelebb, az sem érdekelte, ha
Bill elkezd ugatni.
Az alak a hangra
megtorpant, és úgy tűnt, nyugton maradt. Sarah némiképp megkönnyebbült, és Bill
is felegyenesedett.
– Cadmon! Tűnj
innen! – A lány nem hitt a fülének. Az a kis pöcs riogatja egész este? Másnap
ezért tuti kinyírja! Volt valami azonban Bill hangjában, ami mégsem nyugtatta
meg teljesen. Mintha a férfi tartana tőle. Márpedig, ha Bill tart valamitől,
akkor Sarah-nak rettegnie kell tőle.
Ismét mozgolódás
támadt az erdőben, majd hamarosan láthatóvá is vált a szóban forgó személy. A
szeme azonban ismét normális volt. Sarah kezdte úgy érezni, elveszti az eszét.
Hallucinált volna? Kétszer is? Tényleg agyára megy az erdő.
– Bill, Sarah. Csak
bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért. Elsősorban a hölgytől. – Sarah
felé fordult, és a kezét nyújtotta felé. A lány Bill-re nézett, aki alig
láthatóan biccentett. Kissé megkönnyebbülve fogta meg Cad kezét, aki közelebb
rántotta magához, és a kézfejét lágyan az ajkaihoz emelte. Finom csókot lehelt
rá, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét Sarah-ról. Bill készen
állt, hogy bármelyik pillanatban levakarja róla a srácot, de Cadmon nem
bántotta.
– Kérlek, bocsáss
meg nekem. Nem akartalak megbántani. – Cadmon még mindig nem engedte el a
kezét, lehelete lágyan csiklandozta a bőrét. Sarah kezdte kényelmetlenül érezni
magát, és megpróbálta elhúzni a karját. A férfi azonban szorosan tartotta,
válaszra várva.
– Oké,
megbocsájtok. Most, engedj el.
– Örömmel, dellichia*… - Bill a kifejezésre
elkerekedett szemmel bámult Cadmonra. Persze a lány megint nem értett semmit,
de már kezdett hozzászokni. Cad elengedte, mire a lány ösztönösen hátrált egy
lépést. Bill a férfi elé állt, hogy még véletlenül se kövesse Sarah-t.
– Menj. Most! –
Cadmon biccentett, aztán eltűnt a sötét erdőben. Sarah még néhány percig abba
az irányba nézett, amerre a férfi eltűnt, majd Bill felé fordult.
– Ez.meg.mi.a.franc.volt?
– Lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat, megfékezve a kitörni készülő
hisztériás rohamot.
– Sarah, nyugodj
meg. Visszamegyünk a kunyhóba. – A lány azonban nagyot dobbantott, jelezve,
hogy nem megy egy tapodtad sem.
– Nem, addig nem,
amíg nem adsz valami magyarázatot! – Bill nagyot sóhajtott, és csípőre tette a
kezét.
– És mégis mire?
– Mindenre! Arra a
két fénypontra. Aztán erre az egész viselkedésre. Miért félsz Cadmontól? Nekem
is félnem kéne? Ha igen, miért hoztál ide? Miért engedte meg anya, hogy
idejöjjek?
– A fénypont
valószínűleg zseblámpa fénye volt. A viselkedésem az erdőnek köszönhető.
Lehetnek itt sakálok, farkasok, vaddisznók. Ezektől félni kell. Cadmon nem veszélyes,
csak meggondolatlan. Nem kell megijedned tőle. És anyád biztos nem engedett
volna ide, ha bármi veszély leselkedne rád. Elégedett vagy?
Sarah tudta, hogy a
férfi szavainak 90 százaléka hazugság, vagy csak részigazság. Zseblámpa, meg
vaddisznók… Na, persze.
– Nem vagyok
elégedett. Holnap elmegyek, akár akarod, akár nem.
Bill nem válaszolt, csak bólintott. Karon fogta
a lányt, és lassan vezetni kezdte a kunyhó felé.
Sarah
egészen addig azt hitte, nem éli túl az éjszakát, amíg át nem lépte Bill
fakunyhójának a küszöbét. Bár, elnézve a férfi arcát, még mindig nem lehetett
benne egészen biztos. Bill szó nélkül a konyhába indult, és kinyitotta a hűtőt.
Sarah leült a nappaliban, és csak bámulta a hatalmas, sötét lapostévét. Ez is
legalább annyira illett ide, mint ő maga. Vajon ha életre kelne, elmenne innen,
pont úgy, ahogy ő tervezi? Vagy várna még néhány napot, hátha megszokja? Persze
a tévé már itt van egy ideje, biztos már megszokta. De mégis, ha lenne
választása, maradna?
Az
idióta gondolatmenetéből Bill zökkentette ki, amikor az orra elé dugott egy
üveg jéghideg sört. Sarah nagy szemekkel nézett rá. A nagybátyja alkoholt ad
neki? Kockáztatja, hogy az anyja megtudja, és kitekeri a nyakát?
– Beszélgessünk. – Mondta Bill
csendesen, majd lehuppant mellé a saját sörével a kezében. Aztán csak
hallgatott. Sarah néhányszor rápislantott, de a férfi magába fordulva nézte a
sörösüveg oldalán lassan lecsordogáló páracseppeket. Valószínűleg már jó ideje
le vannak hűtve, hiszen a lányé legalább annyira hideg és párás volt, mint a
férfié. Végül nem bírta tovább, és rákérdezett.
– És mégis miről? – Bill nagyot
kortyolt a sörből, majd megtörölte a száját.
– Azt reméltem, te mondod meg.
– Sarah tanácstalanul nézett rá. Bill beszélgetni akar, de ő dobja fel a témát?
Nem lesz hosszú beszélgetés.
– Mégis, mire gondoltál?
Mondjuk az időjárás? Bár, így késő este elég fülledt az idő, de napközben
napos…
– Nem egészen erre gondoltam. –
Szakította félbe Bill a lány szóáradatát. Nem volt vevő a poénra, Sarah érezte,
hogy komoly dolgokat fog most hallani.
– Szerveztem neked egy bulit. –
Oké, talán még sincsenek női megérzése. Nem pont erre számított. Másképp
fogalmazva, erre egyáltalán nem számított.
– Nekem? – Úgy érezte, innia
kell, mint a nagy és komoly döntések előtt. Bill türelmesen megvárta, míg
elveszi a szája elől az üveget, és bólintott.
– Igen. Egy kis üdvözlőparti,
hogy jobban érezd magad. Ma csak az ismerkedés volt, de nem úgy sült el, ahogy
terveztem. De a nagy durranás holnap este lesz. Persze, ha nem mész el idő
előtt. – Sokat mondóan Sarah-ra pillantott, aki ismét a sörhöz menekült. Nem
tudta, mit feleljen. Már eldöntötte, hogy elmegy, de Bill programot szervezett
neki. Miatta. És a többiek is készülnek. Igaz, mostanra talán épp arra, hogy
lefújják az egészet, de legalább néhány pillanatig felötlött bennük, hogy
örömmel fogadják. Pedig nem is ismerték. A francba, Sarah nem tudta, mitévő
legyen. Egy napba nem hal bele, másfelől viszont egyetlen porcikája sem akarta
újra látni Cadmont.
– Csábító az ajánlat, de… -
Sarah húzta a száját, maradt is volna, meg nem is. Leginkább nem, de nem akarta
megbántani Billt. Mégiscsak a nagybátyja.
– Ugyan, kérlek! Nem fogod
megbánni! – Bill érezte, hogy nyeregben van, így bedobta az ellenállhatatlan
mosolyát, és szempilla rebegtetését. Sarah-ból kitört a nevetés, majdnem
elejtette az üveget is. Ha a férfi nem
kapja el, apró darabokra törik a padlón, de nem tudta abbahagyni a nevetést.
Fuldokolva bólintott, és a párnába temette a fejét, hogy ne lássa Bill
„csábító” arcát.
– Szuper! Hidd el, élvezni
fogod! – Bill elégedetten hátradőlt, és lehúzta a maradék sört, miközben a
könnyeit törölgető lányt figyelte. A szíve mélyén azonban rettegett az estétől,
rettegett, hogy Cadmon tudjon magán uralkodni. Hiszen az erdőben is egy hajszál
választotta el attól, hogy lebuktassa magát. Már pedig ez végzetes lépés lett
volna mind a Menedéknek, mind Sarah-nak. Mert ha Diana rájön, hogy a lánya
tudja a családi titkot, az hétszentség, hogy porig égeti az egész erdőt. Vele
minden lakójával együtt.
* kedvesem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése