5. fejezet

– Áú! Francos gyökér! – Kiáltott fel Sarah már sokadszorra. Ha azt hitte, utál az erdőben lenni, mostanra megbizonyosodhatott, hogy az erdő is utálja, hogy ott van. Meg volt róla győződve, hogy a fák direkt kigáncsolják, az útját állják, megakadályozzák bárminemű mozgásban. Az ember azt hinné, minél előbb meg akarna tőle szabadulni, de úgy tűnt, az erdő inkább marasztalná. Vagy foglyul ejtené. Sarah még nem jött rá, melyik a kettő közül.

– Nézz a lábad elé! – Bill nem volt épp a segítőkészség mintaképe. Nem elég, hogy sötét volt, minden buckában megbotlott, de még a nagybátyja sem segített neki. Sarah tudta, hogy elbúcsúzhat a sötétbarna balerinacipőjétől.

– Az orromig sem látok. Mégis hogy gondoltad? – Sarah dühösen felcsattant. Elege volt az egészből. Reggel elmegy, és itt hagyja Billt, Cadmont, meg az egész bagázst. Te jó ég, ha arra gondolt, hogy volt egy pillanat, amikor megfordult a fejében, hogy itt marad… A hideg is kirázta. Képtelenség. Agyára ment az erdő.

A Blackburn-erdő titka…

Cadmon hangja visszhangzott a fejében. Miféle titokról hablatyolt az a zakkant csavargó? Mert nem volt más, mint egy durva, kiállhatatlan hajléktalan. Akkor mégis miért jár rajta folyton az agya? Őrület.

– Csak… figyelj oda. – Bill hirtelen megállt, és körbefordult. Mintha keresne valamit. Vagy valakit. Sarah kis híján nekiütközött. Megtorpant néhány centire a férfitől, és felnézett rá.

Bill egészen különös volt. Arca szinte megváltozott, ahogy a vaksötét erdőt kémlelte. Furcsa vonások tükröződtek a Hold gyér fényénél, mintha nem is saját maga lenne. Sarah egy teljesen más embert fedezett fel. Egy olyan férfit, aki uralkodásra született, hogy ezáltal győzelemre vezesse a népét. Sarahnak már csak arra kell rájönnie, hogy kikből áll ez a bizonyos nép. Kik fölött uralkodik Bill?

Az egyik irányból furcsa hangok szűrődtek. Az ágak zörgése, levelek ropogása. Valaki közeledik feléjük, a hangokból ítélve elég nagy sebességgel. Bill kissé megrogyott, támadó állást vett fel. Automatikusan maga mögé húzta a lányt, és a zajok irányába fordult. Sarah megerőltette a szemét, de akkor sem látott… Várjunk csak!

Ott, az ágak között mintha mozgás támadt volna. Egy hatalmas alak sziluettje kezdett körvonalazódni. És újra az a szempár! A lány majdnem frászt kapott, amikor két sárgás-vöröses fénypont jelent meg a fák között.

– Bill? – Sarah suttogása megtörte a csendet, a hangja kétségbeesést árasztott. A férfi megfeszült előtte, de bátorítóan megfogta a karját.

– Itt vagyok.  – A lányt némiképp megnyugtatta, hogy a nagybátyja vigyáz rá, de jelenleg azt sem tudta megmondani, hogy Bill viselkedése, vagy a közelben ólálkodó micsoda rémisztette meg jobban.

A szempár lassan közeledni kezdett, Bill pedig egy lépést hátrált, Sarah-t azonban egy pillanatra sem eresztette el.

A lány próbálta megfékezni a remegését, de a fogai önálló életre keltek, és hangos koccanással ütköztek egymásnak. Mintha két üvegpoharat ütögetne egymásnak. Sarah-nak az volt az érzése, hogy még az a félelmetes valami is hallja, amint remeg.

Bill mélyet szippantott a késő éjszakából, és hangosan felmordult. A lány nem tudta mire vélni a hangot, de amíg a másik fickó nem jön közelebb, az sem érdekelte, ha Bill elkezd ugatni.

Az alak a hangra megtorpant, és úgy tűnt, nyugton maradt. Sarah némiképp megkönnyebbült, és Bill is felegyenesedett.

– Cadmon! Tűnj innen! – A lány nem hitt a fülének. Az a kis pöcs riogatja egész este? Másnap ezért tuti kinyírja! Volt valami azonban Bill hangjában, ami mégsem nyugtatta meg teljesen. Mintha a férfi tartana tőle. Márpedig, ha Bill tart valamitől, akkor Sarah-nak rettegnie kell tőle.

Ismét mozgolódás támadt az erdőben, majd hamarosan láthatóvá is vált a szóban forgó személy. A szeme azonban ismét normális volt. Sarah kezdte úgy érezni, elveszti az eszét. Hallucinált volna? Kétszer is? Tényleg agyára megy az erdő.

– Bill, Sarah. Csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért. Elsősorban a hölgytől. – Sarah felé fordult, és a kezét nyújtotta felé. A lány Bill-re nézett, aki alig láthatóan biccentett. Kissé megkönnyebbülve fogta meg Cad kezét, aki közelebb rántotta magához, és a kézfejét lágyan az ajkaihoz emelte. Finom csókot lehelt rá, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét Sarah-ról. Bill készen állt, hogy bármelyik pillanatban levakarja róla a srácot, de Cadmon nem bántotta.

– Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem akartalak megbántani. – Cadmon még mindig nem engedte el a kezét, lehelete lágyan csiklandozta a bőrét. Sarah kezdte kényelmetlenül érezni magát, és megpróbálta elhúzni a karját. A férfi azonban szorosan tartotta, válaszra várva.

– Oké, megbocsájtok. Most, engedj el.

– Örömmel, dellichia*… - Bill a kifejezésre elkerekedett szemmel bámult Cadmonra. Persze a lány megint nem értett semmit, de már kezdett hozzászokni. Cad elengedte, mire a lány ösztönösen hátrált egy lépést. Bill a férfi elé állt, hogy még véletlenül se kövesse Sarah-t.

– Menj. Most! – Cadmon biccentett, aztán eltűnt a sötét erdőben. Sarah még néhány percig abba az irányba nézett, amerre a férfi eltűnt, majd Bill felé fordult.

– Ez.meg.mi.a.franc.volt? – Lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat, megfékezve a kitörni készülő hisztériás rohamot.

– Sarah, nyugodj meg. Visszamegyünk a kunyhóba. – A lány azonban nagyot dobbantott, jelezve, hogy nem megy egy tapodtad sem.

– Nem, addig nem, amíg nem adsz valami magyarázatot! – Bill nagyot sóhajtott, és csípőre tette a kezét.

– És mégis mire?

– Mindenre! Arra a két fénypontra. Aztán erre az egész viselkedésre. Miért félsz Cadmontól? Nekem is félnem kéne? Ha igen, miért hoztál ide? Miért engedte meg anya, hogy idejöjjek?

– A fénypont valószínűleg zseblámpa fénye volt. A viselkedésem az erdőnek köszönhető. Lehetnek itt sakálok, farkasok, vaddisznók. Ezektől félni kell. Cadmon nem veszélyes, csak meggondolatlan. Nem kell megijedned tőle. És anyád biztos nem engedett volna ide, ha bármi veszély leselkedne rád. Elégedett vagy?

Sarah tudta, hogy a férfi szavainak 90 százaléka hazugság, vagy csak részigazság. Zseblámpa, meg vaddisznók… Na, persze.

– Nem vagyok elégedett. Holnap elmegyek, akár akarod, akár nem.

Bill nem válaszolt, csak bólintott. Karon fogta a lányt, és lassan vezetni kezdte a kunyhó felé.

Sarah egészen addig azt hitte, nem éli túl az éjszakát, amíg át nem lépte Bill fakunyhójának a küszöbét. Bár, elnézve a férfi arcát, még mindig nem lehetett benne egészen biztos. Bill szó nélkül a konyhába indult, és kinyitotta a hűtőt. Sarah leült a nappaliban, és csak bámulta a hatalmas, sötét lapostévét. Ez is legalább annyira illett ide, mint ő maga. Vajon ha életre kelne, elmenne innen, pont úgy, ahogy ő tervezi? Vagy várna még néhány napot, hátha megszokja? Persze a tévé már itt van egy ideje, biztos már megszokta. De mégis, ha lenne választása, maradna?

Az idióta gondolatmenetéből Bill zökkentette ki, amikor az orra elé dugott egy üveg jéghideg sört. Sarah nagy szemekkel nézett rá. A nagybátyja alkoholt ad neki? Kockáztatja, hogy az anyja megtudja, és kitekeri a nyakát?

– Beszélgessünk. – Mondta Bill csendesen, majd lehuppant mellé a saját sörével a kezében. Aztán csak hallgatott. Sarah néhányszor rápislantott, de a férfi magába fordulva nézte a sörösüveg oldalán lassan lecsordogáló páracseppeket. Valószínűleg már jó ideje le vannak hűtve, hiszen a lányé legalább annyira hideg és párás volt, mint a férfié. Végül nem bírta tovább, és rákérdezett.

– És mégis miről? – Bill nagyot kortyolt a sörből, majd megtörölte a száját.

– Azt reméltem, te mondod meg. – Sarah tanácstalanul nézett rá. Bill beszélgetni akar, de ő dobja fel a témát? Nem lesz hosszú beszélgetés.

– Mégis, mire gondoltál? Mondjuk az időjárás? Bár, így késő este elég fülledt az idő, de napközben napos…

– Nem egészen erre gondoltam. – Szakította félbe Bill a lány szóáradatát. Nem volt vevő a poénra, Sarah érezte, hogy komoly dolgokat fog most hallani.

– Szerveztem neked egy bulit. – Oké, talán még sincsenek női megérzése. Nem pont erre számított. Másképp fogalmazva, erre egyáltalán nem számított.

– Nekem? – Úgy érezte, innia kell, mint a nagy és komoly döntések előtt. Bill türelmesen megvárta, míg elveszi a szája elől az üveget, és bólintott.

– Igen. Egy kis üdvözlőparti, hogy jobban érezd magad. Ma csak az ismerkedés volt, de nem úgy sült el, ahogy terveztem. De a nagy durranás holnap este lesz. Persze, ha nem mész el idő előtt. – Sokat mondóan Sarah-ra pillantott, aki ismét a sörhöz menekült. Nem tudta, mit feleljen. Már eldöntötte, hogy elmegy, de Bill programot szervezett neki. Miatta. És a többiek is készülnek. Igaz, mostanra talán épp arra, hogy lefújják az egészet, de legalább néhány pillanatig felötlött bennük, hogy örömmel fogadják. Pedig nem is ismerték. A francba, Sarah nem tudta, mitévő legyen. Egy napba nem hal bele, másfelől viszont egyetlen porcikája sem akarta újra látni Cadmont.

– Csábító az ajánlat, de… - Sarah húzta a száját, maradt is volna, meg nem is. Leginkább nem, de nem akarta megbántani Billt. Mégiscsak a nagybátyja.

– Ugyan, kérlek! Nem fogod megbánni! – Bill érezte, hogy nyeregben van, így bedobta az ellenállhatatlan mosolyát, és szempilla rebegtetését. Sarah-ból kitört a nevetés, majdnem elejtette az üveget is.  Ha a férfi nem kapja el, apró darabokra törik a padlón, de nem tudta abbahagyni a nevetést. Fuldokolva bólintott, és a párnába temette a fejét, hogy ne lássa Bill „csábító” arcát.

– Szuper! Hidd el, élvezni fogod! – Bill elégedetten hátradőlt, és lehúzta a maradék sört, miközben a könnyeit törölgető lányt figyelte. A szíve mélyén azonban rettegett az estétől, rettegett, hogy Cadmon tudjon magán uralkodni. Hiszen az erdőben is egy hajszál választotta el attól, hogy lebuktassa magát. Már pedig ez végzetes lépés lett volna mind a Menedéknek, mind Sarah-nak. Mert ha Diana rájön, hogy a lánya tudja a családi titkot, az hétszentség, hogy porig égeti az egész erdőt. Vele minden lakójával együtt.

* kedvesem