2013. január 23., szerda

15. fejezet


Cadmon hangtalanul, meglepően finoman landolt a selymes zöld fűben. A teste majd’ szétszakadt a vágytól, a benne lakozó farkas tombolva követelte, hogy tegye magáévá a lányt, és pecsételje meg az ősi rituálét. A harapás után rövid időn belül egyesülniük kell, különben egyikük sem lel békére az örökkévalóságig. Cadmon számára az rettenetesen sok időnek hangzott, és egyáltalán nem szándékozott nő nélkül leélnie az életét. Jobban mondva, Sarah nélkül nem fog élni.
Elindult az erdőbe, amikor zajt hallott maga mögött. Megtorpant, és fülelt, előhívta farkas ösztöneit. Az mélyet morgott a bensőjében, veszélyt szimatolt.
Cadmon hirtelen megfordult, de senkit sem látott a sűrű bokrok között. A veszélyérzete azonban nem múlt el, és elindult arra, ahonnan meghallotta a zörgést. Kieresztette a karmait, és lassan belépett a fák közé.
Egy árny suhant el mellette, ő pedig mindkét kezével belemart az ismeretlenbe. Amaz fájdalmasan felhördült, de továbbrohant. Meglepően ügyesen mozgott a nehéz terepen, amiből Cadmon rögtön sejtette, hogy vérfarkassal van dolga.
Az illető kilétét azonban nem tudta megállapítani, a fickó rettentő gyors volt. Akár egy sötét villám, úgy cikázott keresztül az erdőn.
Cad lenézett a kezére, és elégedett mosollyal nyugtázta, hogy sikerült nyomot hagyni az idegenen. Ujjairól finom cseppekben hullott le a vörös vére.

Bill némán tört előre a fák között, mellette két oldalt a két fiatal farkas lépdelt. Egy pillanatra megállt, feltartotta a kezét, mire Michael és Aiden is megtorpant. Mindhárman mélyet szippantottak a levegőbe, majd Bill elfintorodott.
– Érzitek? – A két fiú egyszerre bólintott. Vér.
– Kétfajta. – szólalt meg Aiden, majd Michael rákontrázott.
– Mindkettő fajtánkbeli. – Bill elmosolyodott volna, ha nem épp két halott farkast szagoltak volna ki. Intett Aidennek, hogy jelezzen a másik triónak, mire a fiú hangosan, fejét hátravetve felvonyított.
Bill tovább indult, most már célirányosan, majd hamarosan rábukkantak a két holttestre. Egy fiú és egy lány volt. A férfi szíve összeszorult, amikor felismerte őket. Peter és Nora. Fiatal pár voltak, nemrég volt a szertartásuk. Bill mondta ki azokat a szavakat, amellyel egy életre összekötötte őket. Senki sem gondolta volna, hogy a mindhalálig számukra egész rövid időt ölel fel.
Amikor Agron, Christopher és Sophia megérkeztek, Agron fájdalmasan felvonyított. Peter volt a legjobb barátja, testvérekként szerették egymást. Végignézte, ahogy Noraval egymásra találtak, támogatta és segítette Petert, amióta csak megismerte. Kettejük között szoros kapocs alakult ki, ami most örökre megszakadt. Bill el tudta képzelni, mekkora fájdalom költözött most a fiatal farkas szívébe. Ő is átélte, ahogy a szerettei eltávoztak a másvilágra, itt hagyva mindent és mindenkit, akiket szerettek.
Agron lerogyott a holttest mellé, és könnyes szemmel bámult Billre.
– Hogy történhetett? – A férfi nem tudott mit felelni. Senki sem tudta, hogy itt vannak, itt nincsenek ellenségei, akik rá vadásznának. Mindig gondosan ügyelt, hogy ha kimegy a városba, senki se kövesse, igyekezett láthatatlan maradni. Úgy tűnt, mégsem sikerült. A nyomára bukkantak. És ha rájönnek, hogy most már Sarah is vérfarkas, a célpont ezután nem ő lesz, hanem a lány. Azt pedig nem fogja hagyni.
Sophia Agron vállára tette a kezét, majd hirtelen ő is leguggolt Nora mellé. Valamit kivett a hamuszürke ujjai közül.
– Nézzétek! – Feltartott egy véres papír cetlit, amire két szó volt felírva. Bill elvette tőle, és magában elolvasta a tartalmát. Lepillantott a két ártatlan fiatalra. Rosszkor voltak rossz helyen, ahogy általában lenni szokott. Bill szívét elszorította a fájdalom, ahogy a múlt újra eszébe jutott.
Vajon hány embernek kell még meghalnia az ő tizenhét évvel ezelőtt született döntése miatt? Összegyűrte a cetlit, rajta az üzenettel.

TE KÖVETKEZEL

Raven csendben ült Sarah szobájának ajtaja tövében. Nem akart messzebb menni, hogy rögtön tudjon ugrani, ha a lánynak valami kívánsága lenne. Amikor zörgést hallott bentről, legyűrte a késztetést, hogy berúgja az ajtót, és dühödten megvédje mindenkitől Sarah-t. Maga sem tudta, miért reagált ilyen hevesen, de törődött a lánnyal. Mintha csak a húga lenne, pedig alig ismerte. Hátsó szándéka azonban továbbra sem volt. A gondolatai egyedül Sophia körül forogtak.
Újabb zajt hallott, de ismét mozdulatlan maradt. Ha gond lenne, a lány már sikítana. Ehelyett inkább elképzelte, ahogy Sophia az erdőt járja, hogy utánajárjon a titokzatosnak sikolynak. A férfi csak remélte, hogy nem esik bántódása. Bill sosem hagyná, hogy közülük valaki is megsérüljön. Hiszen ezzel az ígérettel fogadott be mindenkit. Hogy itt biztonságban vannak, nem kell rettegniük többé senkitől és semmitől.
Az udvaron hangzavar támadt, Raven pedig kelletlenül állt fel. A csapat tért vissza és meg kellett győződnie róla, hogy Sophiának nem esett baja. Úgy döntött, majd az ajtóból figyeli a fejleményeket, így is biztos lehet benne, hogy Cadmon nem közelíti meg a lány szobáját.
Ahogy kinyitotta a bejárati ajtót, félelem fogta el. Bill és Agron lépett ki először az erdőből, karjukon egy-egy magatehetetlen testtel. Az egyikük egy nő, a hosszú barna haja vértől volt csatakos. Agron karján pedig…
– Te jó isten… - lehelte Raven, amikor megpillantotta Peter élettelen testét lógni a férfi karjai között. Megfeledkezve mindenről, elindult feléjük. Érezte, ahogy a szemét elárasztják a könnyei, a látása elhomályosult, de nem törődött vele. Lerogyott Agron elé, aki megtörten pillantott le barátjára. Ő is letérdelt, Raven pedig felemelte Peter fejét.
A hatalmas sebből a nyakán még mindig szivárgott a vér, ami teljesen összemaszatolta már Agron pólóját, a férfi azonban cseppet sem törődött vele. Némán siratták a barátjukat, míg Bill a lányt elvitte a családjához. Nora szülei is a Menedék falai között éltek, már hosszú évek óta. Nora még kislány volt, amikor ide menekültek, Bill pedig örömmel fogadta őket a családjába.
Megígérte nekik, hogy itt nem esik bántódásuk. Hogy nézzen ezek után a szemükbe? Mit mondhatna nekik, hogy fájdalmuk enyhüljön?
A férfi tudta a választ. Csak egy felelet létezett a kérdésre.
– Meg fogom találni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése