Néhány óra múlva kész a terv.
Meglepődtem ezen, de mindenki elsőre beleegyezett. Mindenkit megöleltem, aztán
elfoglalták a helyüket. Kockázatos, de ezt vállalnunk kell. Vissza
kell vágnunk nekik! – Ezt mindannyian tudták, és senki sem habozott a
döntéskor.
Adams volt az értelmi szerző, így
övé a megtiszteltetés, hogy velem együtt a kazánházban kuksoljon. Amire
elkezdődik a csata, mindennek készen kell állnia, mi viszont még nem készültünk
el. Igyekeznünk kell! – gondoltam. Amikor minden a helyére
kerül, hármat koppantok a csöveken. Ez a jel, hogy elkezdhetik a lövöldözést.
Nemsokára meg is halljuk az első
durranást. Abban egyeztünk meg,
hogy vaktában lőnek párat a
tengerbe, hogy felkeltsék barátaink figyelmét. Ha ez megvan, életbe lép a terv
második szakasza.
Kiáltások harsannak, majd
dobogások: valaki végigrohan a fedélzeten. Ha minden a tervek szerint megy –
márpedig még nagyon az elején vagyunk ahhoz, hogy ne menjen –, a fedélzeten
lévő három matróz épp próbál minél több mutánst felcsalogatni a hajóra. Láttam
az arcukat, amikor előálltam az ötletemmel, és a gyomruk is felfordult a
gondolatra. Az elhunyt társaiknak azonban már nem fájt, amikor feldarabolták
őket, és szétszórták a maradványaikat a fedélzeten. A véres darabok
célirányosan a kazánház felé vezettek. Egy levágott kézfej épp egy méterrel
előttem hever.
Újabb lövések dörrennek, még több
lábdobogás hallatszik, majd fájdalmas kiáltások. Adams mellettem idegesen
fészkelődik, de leintem, hogy maradjon a helyén. Még korai. Kézbe
veszem a fegyveremet, és elindulok, de Adams visszaránt. A szemében félelem
tükröződik.
– Nyugalom, Peter! Meg tudod
csinálni egyedül is, de ha nincsenek elegen, nem ér semmit az egész. Segítenem
kell nekik. Meg tudod csinálni! Várj a jelre!
Rémülten bólint, és elengedi a
karomat. Megszorítom a kezét, és elindulok fölfelé.
Odafent korántsem rózsás a
helyzet: Jefferson, a szakács a pisztolyát szorongatja. Majdnem rám lő, de
időben kapcsol, hogy nem kéne.
– Nem innen jönnek, nyugodjon
meg!
Bólint és továbbindulok a lépcső
felé. Útközben elszórt maradványokat kerülgetek, bár felesleges, mert már csupa
vér a padló. Amikor elérem a lépcsőt, nagy levegőt veszek, és kidugom a fejem.
Úgy féltucatnyi mutáns mászkál a
fedélzeten, a három matróz pedig kitartóan lövi őket, közben újabb és újabb
darab húsokat dobálnak a tengerbe. Még több dögöt kell idecsalni.
Felugrom a fedélzetre, elengedek
néhány célzás nélküli lövést, majd felkapok egy levágott lábat, és a vízbe
hajítom. Néhány közelebb lévő mutáns felkapja a fejét, miközben újabbak ugranak
a fedélzetre. Az egyikük szájából kilóg egy ujj. Úgy tűnik, repetázni jött.
– Gyertek, rohadékok! – ordítom
újabb lövések kíséretében, amire dühösen abbahagyják a csámcsogást, és felém
indulnak. – Folytassátok! – kiáltok oda a legénység megmaradt tagjainak, én
viszont nyomomban a hordával elindulok lefelé.
Jefferson eddigre már egy sarokba
húzódott. Elrohanok mellette. Egyre többen és többen követnek. Hallom, ahogy a
fedélzet is megtelik. Csak remélni tudom, hogy a matrózaim még kitartanak.
Ahogy közeledem a kazánház felé,
elordítom magam:
– Adams! Most!
Peternek ekkor kell meggyújtania
a kötelet.
A terv nem volt túl bonyolult.
Adams azon felvetéséből indultunk ki, hogy ha Robertsonnak sikerült a fél hajót
magára robbantania, akkor nekünk egy kis munkával az egészet is sikerülhet.
Öngyilkos vállalkozás, de mindenki első szóra benne volt. A darabolós
rész persze megfeküdte a gyomrukat, de így is, úgy is a tengerben végezzük,
mindegy, hogy egészben vagy darabokban.
Összegyűjtöttünk mindent, ami
gyúlékony vagy robbanhat, így most a kazánházban sorakozik néhány hordó lőpor,
pár rumoshordó és petróleum. Egy kötelet petróleumba áztattunk, ezt kell most
Peternek meggyújtania, amit a hordókhoz kötöztünk. Nem tudom, hogy mekkora
robbanásra számítsunk, én mindenesetre bízom a legjobbakban, és remélem, hogy
az összes dögöt a másvilágra küldjük.
Amikor az ajtóhoz érek, már érzem
az égett petróleum szagát. Ekkor vállon talál egy dárda, és kis híján az
ajtónak szegez. Szerencsére még ki tudom nyitni, és bevágom magam mögött, majd
teljes erőmmel nekifeszülök. Közben megpróbálom kiszerencsétlenkedni magamból a
dárdát, ami fájdalmas, égő érzést hagy maga után.
– Kapitány, baj van! – szólal meg
mögöttem Adams, én pedig a szememet forgatom.
– Ha nem vetted volna észre, itt
is elég nagy a baj!
– De a kötél…! Szerintem nem
áztattuk elég ideig, túl lassan ég. Gyújtsam meg közelebb?
– Nem! – ordítom, miközben vadul
dörömbölnek az ajtón. Háttal támaszkodom neki, így viszont a vállsebem is a
kelleténél jobban gyengít. – Még nincsenek elegen! Az összes mocskos rohadékot
fel akarom robbantani!
– De mi lesz, ha betörnek, és
eloltják?
– Nem is láttak eddig tüzet! –
fújtatok nagyot. Igazán kezdek fáradni, az égő érzés pedig lassan végigkúszik a
karomon. – Fogalmuk sincs, hogy hogyan kell eloltani! Inkább gyere, és segíts
tartani az ajtót, azzal is időt nyerünk!
Adams mellém lép és nekinyomul az
ajtónak, ami rögtön visszacsukódik. Úgy tűnik, még annál is kevesebb erőm van,
mint hittem. Ekkor azonban az ajtó túlfelén teljesen megszűnik a nyomás.
– A francba…! – suttogom. Túl
sokáig vártunk, és ezek szerint feladták a küzdelmet. Talán a könnyebben
elkapható maradványok után eredtek. Nem, ez így nem jó! Itt kell
lenniük, minél közelebb a robbanáshoz.
– Igazad van – fordulok Adamshez
–, gyújtsd meg közelebb a hordókhoz! Én meg visszacsalom őket.
Némán bólint, és újra kezet
fogunk. Átadja a saját fegyverét, mert az enyémből kifogyott a lőszer.
Óvatosan kinyitom az ajtót. Csak
pár mutáns lézeng a lépcsőnél. Amikor jobban megnézem őket, összeszorul a
szívem. Nem a holttesteket
találták meg. Épp Jeffersont
tépik darabokra.
Azonban nincs időm sajnálkozni.
Kettőt a levegőbe lövök, hogy felkeltsem a figyelmüket. A zajra felnéznek,
pirája-fogukról véres cafatok lógnak, vér szennyezi a pikkelyes mellkasukat.
Tudják, hogy csapdába estem, ezért nem sietnek elkapni. Lassan hagyják ott a
prédájukat, a lépcsőn pedig még több mutáns csatlakozik hozzájuk. Kezükön és
rákollójukon egyensúlyozva haladnak a lépcsőfokokon, farkuszonyukkal tartják
magukat. Különös nyelvükön egymással beszélgetnek. Gondolom, megbeszélik, hogy
ki melyik részemet szeretné elfogyasztani.
– Ez az! Gyertek csak még többen!
– Hallom, ahogy a fejem felett a fedélzeten ismét koppanások jelzik az újabb
mutánsok érkezését. Elmosolyodom, amire az egyikük oldalra dönti a fejét. – Nem
érted, mi? Nem baj, hamarosan rádöbbentek!
Óvatosan hátrálok, át az ajtón.
Adams mellém lép, halálra váltan figyeli, ahogy a lények beözönlenek a kis
helyiségbe. Igyekszünk úgy fordulni, hogy eltakarjuk a hordókat, bár nem
hiszem, hogy képesek lennének összerakni és értelmezni látottakat.
Az egyik mutáns felém csattintja
rákollóját, mire biccentek neki, és válaszolok is:
– Találkozunk a pokolban,
szörnyeteg!
És ekkor robbannak fel a hordók.
A detonáció szerencsére óriási
erejű: szétszakítja a hajó oldalát, engem pedig azzal a lendülettel a hirtelen
bezúduló víz kiránt. Néhány pillanatig forgok a víz alatt, semmit sem látok,
aztán egy hullám a tenger felszínére sodor. Látom, ahogy a hajó egyenletes
tempóban süllyedni kezd. Körülöttem deszkadarabok úszkálnak. A vízfelszín
lángol, ahol a petróleum lángra lobbanva belecsobbant. A kezem elzsibbad, a
hideg vízben nem érzem a lángolást, viszont mozgatni sem bírom, fél kézzel
tempózva igyekszem fent maradni a felszínen. A lábsérülésem is jelentősen hátráltatja
a műveletet. Próbálok egy deszka felé úszni, amikor észreveszem, hogy a
kormányos is abba kapaszkodik bele, de arca bal oldala csontig van hasítva.
Riadtan hátrálok, míg az ő rémülettel teli jobb szeme vadul forog, majd lassan
lecsúszik a deszkáról. A hajó már félig elsüllyedt. Kisebb nagyobb darabok
törnek le belőle, amik lebegnek a vízfelszínen. A karom elfárad, lemerülök a
víz alá, de amikor tőlem nem messze Adams összeégett teste süllyed el, újra a
felszínre rúgom magam. Észreveszem, hogy nem csak mi szenvedtünk veszteséget.
Több mutáns holtteste lebeg tőlem nem messze. Pikkelyes testük feketére égett a
robbanásban. Elégedetten veszem tudomásul, hogy megérte. Annyit küldtünk a
pokolba, amennyit csak bírtunk. Igyekszem körbefordulni, hogy esetleges túlélők
után kutassak, és ekkor egy zöld villanást látok, ahogy egy karmos, úszóhártyás
kéz lendül felém. Érzem, ahogy felmetszi a torkomat. Nem törődöm többé az
úszással, inkább a nyakamhoz kapok. Azonnal süllyedni kezdek, a vérem vörösre
festi körülöttem a vizet. Utolsó gondolatommal azt remélem, hogy ezek a lények
egy életre megjegyezték maguknak az embereket, és távol maradnak tőlünk, majd
eltűnök a sötét tenger mélyén, ahol több száz sárga szempár figyeli utolsó,
rángó mozdulataimat.
A Hajókereskedelmi Társasági
Kamara jegyzőkönyve
1874. augusztus 28.
„A Katarina nevű szállítóhajó
Jack Abrahams kapitánnyal, és rajta kívül tizenkilenc tengerésszel a fedélzeten
1854. július 1-jén indult Portland város kikötőjéből. Úticélja Southampton,
London volt, amelyet sosem ért el. A hajó roncsait egy arra járó halászbárka
találta meg az Atlanti-óceán közepén. A roncsokat és mindent, amit találtak,
összeszedtek. Túlélő nem volt. A maradványokat Londonba szállították további
vizsgálat céljából, ami megállapította, hogy a talált hajódarabokat robbanásból
eredő sérülés szedte ízekre, így megállapítható, hogy a hajót valamilyen
baleset, esetleg támadás érte.
További furcsaság azonban, amit a
halászbárka még összeszedett a roncsok közül: Találtak többek között kettő,
kagylóból készült dárdát, egy óriási, deformálódott rákollót, valamint egy
leszakadt kézfejet ujjai között úszóhártyával. Több szakember – köztük elismert
tudósok, orvosok: állatorvosok – alapos vizsgálatnak vetették alá a
maradványokat, azonban megállapítást nyert, hogy az egyedek, amelyekhez a
talált testrészek tartoztak, egyetlen eddig általunk ismert élőlénnyel sem
mutatnak rokonságot. Néhányuk emiatt meg volt győződve arról, hogy a talált
testrészek hamisítványok, igen jó minőségűek, de hamisítványok. A maradék tudós
örvendezett az új felfedezés hallatán. Jelen ülésen nem született döntés a
maradványok valódiságának kérdésében.
A Katarina nevű hajó
legénységének családtagjai számára a szokásos juttatáson felül extra húsz font
került kifizetésre.
A Kamarai Tanács ezennel
megállapítja, hogy az említett útvonalon módosítás elvégzése szükségeltetik. A
kérdéses helyet mindenképpen el kell kerülni.
__________________
Lábjegyzet: Több tanácstag
ragaszkodott ahhoz, hogy név nélkül, de az alábbi észrevétel mindenképp
kerüljön feljegyzésre:
Abrahams kapitány és legénysége
minden bizonnyal valami rendkívülit hajtott végre. A dolgunk és kötelességünk,
hogy emléküket megőrizzük, hajóinkat pedig mindenféle ellenséggel szemben
megvédjük.
Úgy, ahogy ők tették.
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése