2. fejezet

A motor duruzsolva állt le a lepukkant, spártai kis faházikó előtt. Semmi díszítés, semmi cicoma. Sarah már most utálta az egészet. Hagyta, hogy a szülei Carloval egyetemben kipakolják az autóból a bőröndjeit, miközben ő a kocsi oldalának dőlve figyelte a tevékenységüket. James felnézett, szemöldökét magasan a szemüveg fölé húzta.

– Te nem segítesz? – Sarah válaszra sem méltatta, egyszerűen elnézett más irányba. A fák között azonban mozgást vett észre.

Egy magas, fekete hajú férfi lépett ki az erdőből. Hosszú haja hátul lófarokban össze volt fogva, egyik kezében pedig egy bozótvágót tartott. Testhez simuló, sötétzöld pólót és hozzá illő, terepszínű nadrágot viselt, a lábán pedig egy fekete katonai bakancs.  Tisztára, mint Rambo.

– Helló városlakók! – James széles vigyorral, kézfogással köszöntötte a sógorát, ám Diana már közel sem volt ennyire lelkes. A bátyja külsőre szöges ellentéte volt, míg Diana szőke hajú volt, Bill ébenfekete. A nő karcsú, vékony, a férfi pedig magas, szálkás. Sarah azonban tudta, hogy nem minden a külső. A természetük ugyanolyan. Épp olyan makacs, meggondolatlan mindkettő, ezért is vannak állandóan haragban. Ha egyik fél sem enged, akkor sosem lesz békülés.

– William. – Diana hangja rideg, érzelemmentes. Nyoma sem volt a viszontlátás örömének, hogy újra találkozhat a bátyjával. Bill megrázta magát és elfintorodott.

– Apa hívott mindig így.

– Tudom.

– Utáltam.

– Tudom. – Bill hidegen elmosolyodott, majd Sarah felé fordult.

– Na, kishölgy, várod már az erdei kalandot? – Sarah a szemét forgatta. James szigorúan ránézett, így végül is kénytelen volt bólintani.

– Hát persze, Bill bácsi.

– Ó, hagyd már! Egyszerűen csak Bill. – Sarah röviden biccentett.

– Oké. Bill.

Diana körülnézett, nyilván valóan keresett valamit. Vagy valakit. Sarah nem tudta, hogy Bill egyedül él-e, vagy azóta beújított egy nagynénit is. Minden esetre az anyja kémlelő tekintetéből ezt gyanította. De aztán furcsa dolgot kérdezett.

– A kolóniád merre van? – Sarah nem egészen értette, mire akar kilyukadni az anyja, de Bill arckifejezéséből ítélve, semmi jót nem jelentett.

– Nem lesz baj.

– Nem ezt kérdeztem. – Az anyja továbbra is az erdőt fürkészte gyanakvóan, mire Bill megadóan sóhajtott.

– Biztos távolságra innen. Most jó?

– Igen, most jó. – Különös párbeszéd, még James sem értette. Hol Dianára pislantott, hol Billre, de egyikük arca sem árult el semmit. Sarah megrettent. Hova akarják zárni két hónapra? Jól meggondolta az anyja? Ideveti ennek a… bizarr embernek a karmai közé? Egyáltalán nem érezte magát sem felnőttnek, sem érettnek, ha itt volt Bill. Te jó ég, tényleg fél a nagybátyjától?

– Nos, jobb, ha mielőbb indultok. Még lemaradtok Afrikáról! – Bill Sarah mellé lépett, és bátorításképp megszorította a vállát. – Mi jól elleszünk a kiscsajjal!

Sarah lerázta magáról a férfi kezét, és eltátogott egy „kérlek”-et, még utoljára, hátha bejön. Nem jött be, James nyomott egy puszit a homlokára, az anyja pedig szorosan megölelte, és a fülébe suttogott.

– Vigyázz magadra! És ne menj sötétedés után az erdőbe, világos? – A lány örömmel bólintott. Nincs az a pénz, amiért kimerészkedik valaha is a vadonba. – Szeretlek, kicsim. Hidd el, hamar eltelik ez a két hónap!

Beszálltak az autóba, Carlo pedig kerék-csikorgatva porzott el a Mercedesszel. Úgy tűnik, ő sem kedvelte az erdőt. Vagy Billt. Vagy Billt az erdőben.

Amikor a por is alászállt, Sarah még mindig ugyanott állt, ahol eddig, Bill viszont már nem volt mellette. Sarah nem is emlékezett rá, a férfi mikor sétált el mellőle, ha egyáltalán elsétált, és nem vált köddé. Már bármit elhitt volna. Akkor rezzent össze, amikor a nagybátyja a házból kiáltott ki neki.

– Hé, nem vagy éhes? – Mintegy végszóra, a lány hasa nagyot korgott. Bill elvigyorodott, és felemelt egy főzőkanalat. – Gyere, mindjárt kész a vacsi.

– És mi lesz a menü? Mókuspörkölt? – Sarah nagyot sóhajtva fordult az apró ház felé, és el sem tudta képzelni, hogy fog fognak elférni ebben ketten. A veranda minden esetre elég otthonos volt, két karosszék állt egymás mellett, nem messze a bejárati ajtótól, amit egy szúnyoghálós ajtó előzött meg. A karosszékek között egy pici, sötétbarna dohányzóasztalka állt, rajta egy hamutartóval, néhány újsággal és egy légycsapóval. Még a végén kiderül, hogy Bill is ugyanolyan normális, mint a többi ember. Leszámítva, hogy remeteként él az erdő mélyén.

– Nem vagy vicces. A mókus csak rántva jó! – Bill elérte a kívánt hatást, Sarah undorodva vonaglott meg. A férfi nagyot nevetett, majd hozzátette. – Ugyan már, csak viccelek. Ugyanolyan marhasteak, mint amit Miguel csinál neked.

Miguel, a szakács néhány éve került Blackburnékhez, de Diana leszerződtette egy egész életre. A spanyol származású férfi istenien főz, remekül ötvözi az amerikai ételeket a latinos stílussal.

– Kötve hiszem.

– Oké, talán mégsem, de hidd el, ez is finom lesz. – Mivel a gyomra újra hangot adott a türelmetlenségének, Sarah belépett a házba. És elámult.

A pici, erdei ház tele volt a legmodernebb felszerelésekkel. A konyha ragyogott a rengetek krómtól, a nappaliban pedig akkora tévé volt, ami eltakarta a fél falat. Sarah legalább nyolc hangfalat számolt a ház különböző sarkaiban. Ha itt egyszer megszólal valami, azt tuti, hogy a városban is lehet hallani.

– Nem rossz kéró. – Bill kivett két tányért, és az asztal két végébe rakta. Még nem voltak olyan viszonyban a lánnyal, hogy egymás mellett üljenek, így mindketten az asztalfőnél foglaltak helyet. Mint két egyenjogú fél.

– Kösz. Örökség volt, bár egy kicsit felturbóztam. – Sarah leült a hozzá közelebb eső teríték elé, és nagyot szippantott a felé áradó, ínycsiklandozó illatokból. A párolt zöldségeknek egyenesen mennyei ízük lehet, az illatuk alapján. A lány nem tudta, hogy Miguel honnan szerzi be a konyhára a dolgokat, de az biztos, hogy ezt a zöldségest fogja neki ajánlani.

– A nagypapától? – Bill bólintott.

– Igen, William hagyta rám. Meg ezt az egész erdőt, ha körbenézel.

– Szép. Már, ha szereted a remete életet. – Sarah felhúzta a szemöldökét, mire a férfi jóízűen felnevetett.

– Igen, kissé elhagyatott, bevallom. De nem vagyok egyedül. – Sarahnak eszébe jutottak az anyja szavai.

– A kolóniád? – Bill bólintott, a lány pedig remélte, hogy többet is mesél róla. Igaza lett.

– Tudod, nem messze innen, van egy nagyobb ház. Amolyan erdei iskola lehetett annak idején. Most viszont menedékül szolgál.

– Menedék? Kiknek? – Bill közben megterített, a gőzölgő étel fenséges falatokat ígért.

– Bárkinek. Akinek szüksége van rá. Akik elszöktek otthonról, vagy menekülnek, persze nem a törvény elől, félre ne értsd. De mindenkinek van valami a múltjában, ami előbb utóbb menekülésre készteti. Én pedig befogadom őket. Akár árvák, akár van családjuk. Ha ide jönnek, kapnak egy újat.

– Hogyhogy erről sosem hallottam? – Levágott egy kis szeletet a húsból, és felszúrt pár zöldborsót a villájára, közben türelmetlenül várta a választ. Bill tekintete távolba meredt, mintha a múlt játszódna le a szemei előtt. Valószínűleg így is volt, mert amikor megszólalt, a hangja bánattal és keserűséggel volt telve.

– Anyád nem érti ezeket a dolgokat. Hogy vannak, akiknek az élet szenvedés. Küzdelem. Gyötrelem. – Sarah bólintott. Diana tényleg pont ilyen volt.

– Azt hitte, minden könnyű és egyszerű. Mint neki. Nem gondolta sosem, hogy fájdalmas. Amikor kiderült, hogy csak én… - Bill hirtelen abbahagyta a beszédet, és a lányra meredt. Sarah érezte, hogy hajszál híján megtudott valamit, valami fontosat, de a férfi az utolsó pillanatban észbe kapott.

– Inkább együnk, aztán megmutatom a Menedéket. Mit szólsz?

– Oké, benne vagyok. – Reménykedett benne, hogy talán többet is megtud a családja múltjáról. Úgy tűnik, tartogat még meglepetéseket ez a két hónap.

Miután megvacsoráztak, Bill összepakolt, és elmosogatott. Sarah kényelmetlenül érezte magát, eddig sosem kellett ilyenekkel foglalkoznia. Most is úgy álldogált, mint valami szerencsétlen flótás, aki azt sem tudja, mi fán terem a szivacs és a mosogatószer. Billnek nem volt mosogatógépe, így kézzel csinált meg mindent. A hatalmas termete és lapátkezei ellenére ügyesen bánt a tányérokkal, szép egymás után pakolta őket a csepegtetőbe. Amikor végzett, felkapta a kabátját, és intett Sarahnak, hogy kövesse. A ház belsejébe vezette, ahol egy hátsó kijárat nyílt, egyenesen az erdő felé.

Ha Sarah egyedül lenne, valószínűleg sosem merészkedne erre. Bill azonban úgy tűnt, otthonosan érzi magát a zöld környezetben. Hamar rá is talált egy kis ösvényre, és gyakorlott mozdulatokkal hajtogatta el az ágakat a lány elől.

Sarah egy pillanatra sajnálni kezdte, hogy nem hozott több ruhát, de főleg cipőt, gyorsan emlékeztette magát, hogy nem marad sokáig. Nem bírná itt két hónapig, és nem is akar itt maradni. Úgy tűnt, sikerült meggyőznie magát, hogy egyáltalán nem ámult el az őt körülvevő nyugalomtól, a levelek halk zizegésétől, a madarak élénk énekétől

Bill hirtelen megtorpant, hátrapillantott és vigyorogva kérdezte:

­– Na, felkészültél? – Sarah bólintott, majd a férfi széthúzta az előtte lévő ágakat, így feltárult előttük a Menedék.

Egy hatalmas faépület magasodott elő a fák közül, teljes összhangban a természettel. A háromszintes ház kiköpött mása volt Bill erdei házikójának, leszámítva, hogy a Menedék mintegy négyszer nagyobb volt annál. A tornácon számos hintaszék sorakozott, az asztalkákon pedig megannyi pohár, tányér és újság várt a lakókra.

A ház körül hirtelen nyüzsgés támadt, ahogy meglátták a két betolakodót. Persze a lány tudta, hogy a felbolydulás egyedül neki köszönhető. A dühös tekintetek őt célozták, Billre, mint valami magasabb hatalomra tekintettek. Mint a kolónia fejére, ahogy az anyja hívta az ittenieket.

Bill karon fogta Sarah-t, és közelebb vezette a tömeghez. A Menedék előtti tisztás területen hatalmas tábortűz lobogott, körülötte pedig farönkök és padok voltak körben elhelyezve. A lány szinte látta maga előtt az esti összejövetelt, ahogy a tűz körül ülnek, a holdfény megvilágítja az arcukat és boldogan énekelgetnek. Sarah sosem vett részt ilyen mulatságokon. Az anyja túlságosan közönségesnek tartotta, ezért egyetlen egyszer sem engedte el. A lánynak csak egy alkalommal sikerült kiszöknie a szobájából, de már a kapuban utolérték, hála a mozgásérzékelőknek.

– Gyere, bemutatom a többieket! – Bill nagyon lelkes volt, de Sarah kissé tartott a fogadtatástól. A férfi először egy középkorú, mogyoróbarna hajú és szemű nőhöz vezette. – Sarah, ő itt Peggy. A mi tyúkanyónk, ha úgy tetszik. Ő végzi a Menedék körüli munkákat, takarítást, étkeztetést.

– Üdv. – Sarah udvariasan a kezét nyújtotta a nő felé, de Peggynek más szándékai voltak. Harsányan felnevetett, és szorosan magához ölelte a meglepett lányt. Kétszer arcon is csókolta, miközben nevetve nézegette.

– Jaj, angyalom, el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy megismertelek! Bill már hetek óta rólad áradozik. – Sarah a férfira pislantott, aki mereven a földet bámulta. Ki hitte volna…

– Nemsokára megismered a fiamat is. – A lány szemöldöke a homlokáig szaladt. Peggy nagy mosollyal nyugtázta a meglepettségét.

– Hát igen. De megnyugtatlak, nem előlem szökött el. Az apja… nehéz természetű férfi. Cadmon pedig pont ugyan ilyen. És hát…

– Értem. – Sarah bátorítóan a nőre mosolygott. Valószínűleg ő is ezért hagyta el a férjét. A „nehéz” természete miatt. A lánynak azonban feltűnt valami. Bill nem csak őmiatta volt zavarban. Ahogy Peggyre nézett… Sarah mindent tudóan vigyorgott Billre, aki egy „mi van”-t tátogott felé.

– Ez meg mit keres itt?

A kellemes bájcsevejt egy dühös hang szakította félbe. A ház mögül fiatal férfiak csoportja közeledett feléjük, élükön egy sötét hajú, magas férfival. Nem lehetett több huszonötnél, a járása és tekintete azonban sokkal többről árulkodott. Hamar fel kellett nőnie, és eddig remekül állta a próbát.

Sarah leesett állal figyelte, ahogy egyre közelebb ér hozzá, mégsem érezte, hogy félnie kéne. Volt valami vad a férfiban, ugyanakkor látta a szemében, egy nagyon eldugott kis szegletben, hogy nem akarja bántani. Ez csak erőfitogtatás.

A lány ösztönös reakcióként kihúzta magát, és szembefordult a fiúval.

– Sarah. Hát te?

– Semmi közöd hozzá. – Sarah hallotta, ahogy mögötte Peggy levegőért kapkod. Hirtelen leesett neki.

– Te vagy Cadmon! – Vidáman felkiáltott, a férfi pedig büszkén húzta ki magát, majd Bill felé fordult.

– Azt mondtad, nem hozod ide. – Bill hangja fenyegetően, ellentmondást nem tűrően dörrent.

– Cadmon, tudd, hol a helyed! – Ezzel a férfi magatartása teljesen megváltozott. Az előbbi pökhendi viselkedés helyett egy meghunyászkodó, engedelmes tartást vett fel. Nem úgy, mint ahogy egy fiú hajt fejet az apja előtt. Itt sokkal többről volt szó. Sarah érezte, hogy mélyebb a kapocs, mint a családi vonás. Persze, hiszen Cadmonnak nem Bill az apja, de mégis. Hiszen a férfi fogadta be, amikor mindenki más elfordult tőle, mint itt mindenkitől. Egyfajta apafigurává lépett elő Bill, ha akarta, ha nem.

– Igenis, Dhom!* – Sarah nem értette az utolsó kifejezést, de a többiek arcáról nem olvasott le döbbenetet, vagy értetlenséget. Bill és Peggy dühösen pislantgatott hol rá, hol Cadmonra. Nem igazán tudta, hogy miért, de ha agyonlövik, akkor sem kérdez rá. Még a végén tényleg lelövik. Mindent kinéz ezekből a csavargókból. Ha pedig ez a kis nyikhaj a bandavezér? Talán a reggelt sem éri meg, ha kint marad az erdőben. Diana figyelmeztette, hogy ne jöjjön ide, és érezte, hogy életében talán először szót is kellene fogadnia.

*uram