3. fejezet

– Ne haragudj a fiam viselkedése miatt. Bizalmatlan az idegenekkel. – Peggy töltött neki egy pohár narancslevet, és immáron legalább tízedszerre is bocsánatot kért. Sarah eleinte még türelmesen bólogatott, de mostanra elfogyott a türelme.

– Peggy, nem magának kell bocsánatot kérnie. Elvégre nem maga volt udvariatlan.

– Ó, kedvesem, hagyjuk a formaságokat. Tegezz nyugodtan, nem vagyok még olyan öreg.

Sarah visszafogottan mosolygott. Úgysem marad sokáig, nem kellene, hogy bárki is a szívébe fogadja. Bár úgy sejtette, Peggynek ez a génjeibe van táplálva, ami a fiából nyilvánvalóan hiányzik.

A lánynak újra eszébe jutott a magas, sötét hajú férfi, aki csapatot gyűjt maga köré, megtámadja a védtelent, majd az idősebb előtt látványosan visszavonul. Sarah-nak ismerős volt a viselkedése, de nem jött rá, honnan. Vagy miért. Nem ismerte a fiút, mégis úgy érezte, köze van hozzá. Elég sok.

– Visszatérve… Cad jó gyerek, csak kicsit szabad szellemű.

– Igen, azt láttam. De ne izgulj, Peggy, nem vettem magamra. Ez csak egy proli, hozzám képest.

Amint kimondta, tudta, hogy hatalmas hibát követett el. Többen felhördültek, a nő pedig meghökkenve bámult rá. Hát igen, Diana nevelése. Az anyja szavai visszhangoztak a szájából.  Annyi éven át hallgatta, hogy teljesen átragadt rá. Most pedig megbántott egy embert, aki nem ártott neki. Épp ellenkezőleg. Végtelenül kedves volt vele, erre ő kis híján leparasztozta a fiát. Még ha meg is érdemelné a kis mocsok.

Peggy minden szó nélkül sarkon fordult és elviharzott a tátott szájú Bill mellett. Igen, a férfi is szem- és fültanúja volt Sarah kis bemutatkozásának. Bill úgy nézett rá… ahogy néha Dianara. Látta a szemében, hogy nem érti. Nem fogja fel, honnan ered ez a felsőbbrendűség, mások lenézése. Sarah sem tudta, mégis a vérében volt.

– Bill, nem úgy értettem… - A nagybátyja, mintha a hangjára visszatért volna a testébe, megrázta magát, és barátságosan rámosolygott.

– Tudom, kislány. És nyugi, Peggy is tudja. Nem lesz baj.

– Kicsit később bocsánatot kérek tőle.

– Jó. Az jó.

Sarah pár percig csendben nézte a lángokat, amik megvilágították a már sötétségben úszó Menedéket. A fák baljós árnyakat vetettek, az erdőkben fekete szellemekként jártak a Menedék lakói. A lány nem tudta, hogy láthatnak ennyire a sötétben, de megnyugtatta magát azzal, hogy már ismerik a terepet, ezért nem tévednek el.

Nagy levegőt vett, majd Billhez fordult. A férfi is a tüzet bámulta, de tekintete sokkal messzebb járt. Régi időkben, amiket a lány fel nem foghatott. Az arca meg-megrándult, mintha az emlékek újra és újra megsebeznék, ahogy lejátszódnak a képzeletében.

– Bill?

– Hm? – A férfi nem nézett rá, Sarah nem is hitte, hogy tényleg figyel rá, de azért folytatta. Igazából azt sem tudta, hogy fejezze ki magát.

– Cadmon… minek nevezett téged? – Bill villámgyorsan magához tért, és a lányra pislogott.

– Tessék?

– Dhom… azt hiszem, ez volt az. Mit jelent? – A férfi láthatóan zavarban volt, Sarah pedig ezerszer is elátkozta magát, amiért megkérdezte.

– Öhm, tudod, a fiúk szeretnek viccelődni. Cad csak hülyéskedett. – A lányt dühbe gurult. Ha nem akarja elmondani, akkor ne tegye, de ne hazudjon neki. Már pedig Bill nyilvánvalóan hazudott. És mindenesetre elég rosszul csinálta.

– Aha. Szóval?

– Tessék? – Bill még mindig nem tért magához, de Sarah nagyon igyekezett, hogy észhez térítse.

– Mit jelent?

– Hát valami olyasmit, hogy… - Sarah biztosra vette, hogy ismét hazudni fog, de meglepődött a válasz hallatán. - … vezető, főnök, ha úgy tetszik.

A férfi nem hazudott, legalábbis az arca nem rángatózott közben és nem tördelte a tenyerét, mint az imént.

– És milyen nyelven van?

– Hű, már ennyi az idő? Lassan vissza kéne mennünk, nem gondolod? Ha csak nem akarsz itt éjszakázni… - Bill nyitva hagyta a kérdést, és majdnem hanyatt esett a választól.

– Oké, maradhatunk. Szép itt. Csendes. – Sarah körbepillantott, és mindenütt elégedetlen tekintetek meredtek rá. Oké, nem örülnek neki. Hát aztán.

Ahogy tovább nézelődött, a fák között megakadt valamin a szeme. Egy alak állt a sötétben, egyenesen őt nézte. A lány nem tudta, hogy kicsoda, még azt sem tudta megállapítani, vajon nő vagy férfi az illető, minden esetre őt bámulta. A szeme pedig… Sarah majdnem felsikított. A szeme hirtelen átváltott vörösessárgába, akár a tűz lángja. És egyre csak őt nézte…

Sarah villámgyorsan hátranézett Billre, de a férfi már a ház felé sétált egy fiatal lány társaságában. Mire azonban visszafordult, az alak eltűnt. Te jó ég, ez meg mi az ördög volt?!

Mint akit puskából lőttek ki, Sarah Bill után sietett, aki már be is lépett a Menedékbe. A lány megtorpant a lépcső előtt, és óvatosan hátrapillantott. Többen álltak a tűz körül és mind őt nézték. Sarah számára egyértelmű volt, hogy nem szívesen látott vendég, de nem mert egyedül visszamenni. Bill láthatóan jól érzi itt magát, mást viszont nem kérhetett meg, hogy kísérje vissza.

Bánatosan lerogyott a lépcső alsó fokára, és a kézfejére támasztotta az állát. A hatalmas tábortűz eltakarta a kíváncsi szemek elől, ugyanakkor épp eléggé megvilágította, hogy némiképp biztonságban érezze magát. Amikor újra arra a szempárra gondolt, a hideg is kirázta. Összébb húzta magát, egészen apróra, és remélte, hogy senki nem veszi észre. Legfőképp az a sötét alak, aki annyira bámulta.

A háta mögött nyílt az ajtó, és Bill barátságos hangja szólalt meg mögötte.

– Hé, kölyök, minden oké? – Lehuppant a lány mellé, és figyelte, ahogy a Menedék megtelik élettel. A fiatalok helyet foglaltak a tűz körül, aztán előkerült egy gitár, a hangulat pedig kezdett hasonlítani egy kiscserkész táborozásra. Sarah-nak azonban mégis tetszett az egész „énekelek, és nincs semmi gondom” életérzés.

– Aha, persze. – Bill röviden bólintott és egy ideig hallgatta a többiek vidám énekét. Sarah fülének furcsa volt a nyelv, de mégis, mintha ismerné. Mintha már hallotta volna, egyszer, régen. A csengése olyan volt, mint amit Cadmon említett. Dhom… Sarah elég sok nyelvet beszélt és még többet ismert hallomásból, ez mégis idegen volt számára.

– Nézd, csak egy dolgot mondhatok. Ez a hely, a Menedék, nem csak nekik – körbemutatott a jókedvű fiatalokon – nyújt védelmet. Neked is, ha szeretnéd.

– Megvagyok, tényleg.

– Ne játszunk egymással. Láttam a csomagjaidat. Nem terveztél túl hosszú vakációt. Csodálom, hogy Diana-nak nem tűnt fel.

– Anya eléggé el van foglalva… elsősorban magával. Aztán jön a többi dolog, én pedig kikerülök a képből. – Bill felé fordult, de Sarah nem akart ránézni.

– Így gondolod? – A lány bólintott, és elmélyülten tanulmányozta a lángokat. – Elmondhatom, mit gondolok?

Sarah megvonta a vállát.

– Ez a te házad, nem? Azt csinálsz, amit akarsz.

– Igaz. Szerintem anyád szeret téged. Mindennél jobban. – A fiatal lány a szemét forgatta, Bill pedig felnevetett. – Persze, nehezen mutatja ki, de igaz. Szinte minden nap telefonált az elmúlt hetekben, mert mindig eszébe jutott még valami rólad, amire vigyáznom kell.

– Mert testőrt akart mellém, nem egy családtagot. Valaki, aki vigyáz rám, nem pedig törődik velem. Ha ő nem teszi, más sem teheti.

– Szerinted miért őriztet téged? – Sarah végre a férfire nézett és közömbös hangon válaszolt a kérdésre.

– Nem tudom. Paranoia? Fél, hogy elrabolják az egyetlen lányát, és nem akar váltságdíjat fizetni?

Bill, ahelyett hogy ismét nevetett volna, elkomorult, és közelebb hajolt a lányhoz. Sarah érezte a leheletét az arcán, és nem emlékezett egyetlen olyan pillanatra sem, amikor ilyen közel lett volna Bill-hez. Minden apró vonást látott az arcán, ami közelről még jobban hasonlított az anyjáéra. Sötétbarna szemébe a tűz apró lángokat rajzolt, amik élénk táncot jártak a zene ritmusára. Sarah nagyot nyelt, és félve várta a választ.

– Sokkal mélyebb dolog van elrejtve a szemed elől, mint amit el tudnál képzelni. – A lány nem egészen erre számított. Egy szidásra inkább, de ez egy újabb rejtélyt szült. Amiből egyre több és több lesz. Talán ideje lenne hazamennie, elég bonyolult így is az élete. Ráadásul a férfi hangja a szokásosnál, ha lehet, még mélyebb lett, amitől Sarah-nak az az érzése támadt, hogy ez minden eddiginél komolyabb dolog lehet. Rendesen beletenyerelt a családi titkokba. Mindenesetre bízott benne, hogy az ittléte alatt egy-kettőre fény derül.

– Ugye, nem maradunk éjszakára? – Kérdezte Sarah fojtott hangon. Bill is örült a hirtelen témaváltásnak, ismét eltávolodott tőle, és kérdőn nézett rá.

– Azt hittem, maradni akarsz. – Ja, igen. Azt mondta. Lehajtotta a fejét, de Bill az álla alatt megérintette és finoman felemelte a fejét. – Nem muszáj, ha nem szeretnél.

– De te igen. – Sarah igyekezett nem figyelni az egyre hangosodó nevetésre, ami minden bizonnyal ellene szólt. Vagy miatta.

– Hugi, én még számtalan estét tölthetek itt. Szóval?

– Mit szóval?

– Halljam a valódi okot, amiért nem akarsz itt lenni. – A lány nagyot sóhajtott, végül kibökte.

– Nem kedvelnek engem. És ez rossz… - Mielőtt Bill gondolkodott volna, kimondta az első dolgot, ami eszébe jutott.

– Nem sokszor fordul elő veled, ugye?

– Nem, nem igazán.

– És azt tudod, hogy miért kedvelnek a legtöbben? Már ne is haragudj meg. – Sarah bólintott. Tudta, hogy a legtöbb barátját a pénzének köszönheti. A környéken mindenki ismeri a Blackburn családot, és mindenki közel akar lenni hozzájuk. Ha Sarah belépett valahova, ott néma csönd lett, és rengeteg ülőhely. A lány hozzá volt szokva ahhoz, hogy szeretik. Legalábbis, eljátsszák a kedvéért. Itt viszont? A legtöbben szóra sem méltatják. Hogy Cadmonról már ne is beszéljünk.

– Nem lenne jobb, ha magadért szeretnének és nem a pénzedért?

– Nem vagyok benne biztos, hogy bárki is szeretne csak magamért… - Bill felállt és maga után húzta a lányt. Sarah vonakodva indult el a férfi után, aki egyenesen a tábortűzhöz vezette.

– Gyere, itt a remek alkalom, hogy kipróbáld. Ha nem tetszik, hazamegyünk.

– Megígéred? – A férfi a szívére tette a kezét, és ünnepélyes hangon közölte.

– Megígérem!

– De mellettem maradsz, ugye? – Bill nevetve ölelte át az unokahúgát és nyomott egy puszit a feje búbjára.

– Hát persze, hogy melletted maradok!