Az
idők kezdetén a vérfarkasok egységes közössége a hatalmi harcok során több
kisebb hordára szakadt. A klánok vezetői egymással háborúztak a területekért és
saját létszámuk növeléséért. Véres időszak volt ez, amely során számos törzs
pusztulásra ítéltetett, míg mások felemelkedtek, elnyomva a többi nemzetséget.
A
sokszáz éves viszályba és csatározásba belefáradva, a farkasklánok vénjei és
vezetői végül úgy döntöttek, ismét békét kötnek egymással. Egy semleges
területen találkoztak, hogy új, közös vezetőt válasszanak maguk közül.
Minden
törzs elküldte a legbátrabb, legrátermettebb ifját, hogy megküzdjön a
többiekkel a nemes címért.
A
próbák során két klán szülötte jeleskedett, ám a végső, mindent eldöntő
küzdelemben csak egyikük kerülhetett ki győztesként. Egy kikötés volt, nem
változhattak át, így a csata pusztán az ügyességen, harcedzettségen múlt.
Uryen
és Garawyn, a két harcos farkasszemet nézett egymással, és felkészült az utolsó
ütközetre. A legvégén egymás ellen kellett harcolniuk, hogy kiderüljön, ki
jeleskedik minden próbatételben. Garawyn felkapta a bárdját, és eget rengető
harci kiáltás hagyta el a száját, majd megindult ellenfele felé.
Uryen
sem volt rest, felvette a pajzsot és a kardot, amit már jó előre odakészítettek
neki, és mintegy válaszul, ő is felkiáltott és támadásba lendült.
Aztán
összecsaptak.
Egyik
sem kímélte a másikat, teljes erejükből küzdöttek egymás ellen, hiszen a tét
hatalmas volt. Aki itt elbukik, örökre csak második lehet a sorban, eldöntve
ezzel a jövő generációk sorsát.
Uryen
meglengette a kardját, amin megcsillant a Hold fénye. Garawynt egy pillanatra
elvakította a fénylő csillogás, ezt pedig ellenfele kihasználta. Uryen egy
ügyes mozdulattal a földre küldte társát, és ezzel a csata eldőlt.
Garawyn
szitkozódva ugrott talpra.
– Csaltál, kutya! – Kiáltott rá ellenfelére és
haraggal felvértezve megindult felé. Uryen maga elé tartotta a pajzsát, a
legrosszabbtól tartva. A szabályban nem állt, hogy meg kell ölnie az ellenfelét,
de ha Garawyn úgy kívánja, hát megteszi.
– Tisztességes küzdelem volt, fogadd el a vereséget,
Garawyn! Ezentúl én leszek a klánok uralkodója.
– De nem az én népemé, csaló! – köpött undorodva a
földre Garawyn. – Sosem foglak elismerni királyomnak sem téged, sem a téged
követő akármelyik fattyadat.
– Ezzel árulónak kiáltod ki magad, a büntetésed
pedig örök szenvedés lesz, amit minden sarjad nyögni fog. Biztos ezt akarod,
Garawyn? – Uryen kemény hangon csattant fel. Nem ezt akarta első uralkodói
döntésének, de Garawyn elszánt volt, szemében gyűlölet csillogott.
– Nem csak az én utódaim fognak szenvedni, csalók
királya. Megfogadom, hogy addig nem nyugszom, míg téged, vagy akármelyik,
utánad következő csaló királyt véglegesen el nem
pusztítom. Ez fog tovább öröklődni generációkon át a népemben, egészen addig,
amíg el nem buksz. Pusztuljon a Blackburn-ház!
Garwyn intett
a véneknek, hogy kövessék, az erdőből pedig farkasüvöltést sodort feléjük a
szél, ahogy a klánja egyetértett vele, és elfogadták a sorsukat.
Uryen némán nézte a távozó ellenfelét. Megszerezte a
várt győzelmet, de szerzett egy ellenséget is, feltehetőleg örökre.
Csak egy megoldás maradt.
A vének egyike lépett felé, kezében a hatalmat
jelképező arany pecsétgyűrűvel. Átadta az új királynak, aki letérdelt, és örök
hűséget fogadott a népének.
– Ugye tudod, hogy nem hagyhatod életben az
árulókat? – kérdezte Nahill, a vének vezetője. Uryen bólintott.
– Tudom. De Garawyn tudomásul vette ezt, sőt, mi
több, halállal fenyegetett engem és jövendő gyermekeimet. Ha nem lennék
uralkodó, akkor is megtorolnám.
Garawyn betartotta a szavát, gyermekeit háborúra
nevelte, egyenesen a Blackburn-család ellen. Az idők során számtalan kísérletet
tett az uralkodóház megbuktatására, ám egyik sem járt sikerrel.
Egészen 17 évvel ezelőttig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése