Ahogy
közeledtek, a zene elhalkult, és minden szem rájuk szegeződött. Sarah idegesen
markolászta a pólója szélét, akár egy szégyenlős óvodás, mégsem tudott
fesztelenül viselkedni. Itt nem ismerik, nem veszik természetesnek, hogy ő
népszerű. Igazából sosem kellett megdolgoznia a sikerért, és most először látta
ennek a hátrányát. Az ember azt hinné, a hírnév önbizalmat ad, de épp
ellenkezőleg. Nem volt rá szüksége, hiszen bármit megtehetett.
Az
egyik padon helyet csináltak nekik, de Sarah látta, hogy mindössze a Bill
iránti tiszteletből tették. Ha egyedül jött volna ide, ülhetne a földön. Jó
messze tőlük.
Sarah
körbetekintett az ellenséges arcokon, csak egy fiú mosolygott rá bátorítóan,
aki mellette ült. Kezében egy ütött-kopott gitár volt, nemrég még vígan
játszott rajta és énekelt a többiekkel, most viszont kíváncsian nézte az új
lányt. Bill tapsolt, majd a hangja bezengte a Menedék környékét.
– Na, mi van skacok, meghalt a
buli? Raven, kezdd el!
A
Sarah melletti, sötét hajú srác bólintott, és a húrok közé csapott. Harsányan
csendült fel egy újabb ismeretlen nóta, de a többiek nevetni kezdtek. Nyilván
nem először hallják, és megint Sarah lesz az, aki csendben ül és mosolyog.
Bill
a ritmusra tapsolni kezdett, a többiek pedig lassan csatlakoztak hozzá. Raven
kellemes baritonja meglepte Sarah-t, nem gondolta, hogy énekelni is fog, méghozzá
szólót. A refrénnél azonban mindenki csatlakozott hozzá, még Bill is kivette a
részét a maga dörmögős, csapnivaló hangjával. Úgy tűnt, ez azonban egy cseppet
sem zavarja, és a többiek is örömmel hallgatták.
Az
éjszaka közepe felé Sarah-t már egyáltalán nem zavarta a többiek közelsége, és
azt vette észre, hogy a Menedék lakói is kezdik megszokni. Már csak páran
villogtatták rá fenyegetően a szemüket. Raven kezdett vele először beszélgetni,
de amolyan visszafogott, egy kérdés-egy válasz módszerrel. A lány azonban már
ettől is végtelenül boldog volt. Aztán lassan felengedtek, és képesek voltak
valódi beszélgetést lefolytatni. Raven úgy egy éve került ide, egy itt lakótól
hallott a Menedékről. Aztán, amikor egyre zűrösebb lett otthon a helyzet, úgy
döntött, megpróbál egyedül érvényesülni. Persze Bill tárt karokkal fogadta,
akárcsak a többiek. Mára pedig ő lett a hivatalos zenefelelős, és kinevezett
házi-muzsikus. A fiú egyáltalán nem bánta, hiszen imádott zenélni, énekelni.
Sarah pedig biztosította róla, hogy remekül is csinálja.
Raven
közelebb húzódott hozzá és a kezébe adta a gitárját. A lány meghökkenve nézett
rá, akárcsak többen a tűz körül.
– Most pedig kiderítjük, te milyen
lennél rocksztárnak. – Sarah védekezően felemelte a kezét, hogy még véletlenül
se érjen a hangszerhez. Még a végén tönkre teszi.
– Köszi, de nem. Biztos vagyok
benne, hogy pocsék lennék. – Páran helyeslően bólintottak, de Raven ügyet sem
vetett rájuk. Megfogta Sarah ujjait és a megfelelő helyekre illesztette.
– Így. Most lefogtál egy akkordot. Sajnos
túl sok mindent nem taníthatok neked. Még én is kezdő vagyok. – Sarah oldalra
fordította a fejét, így egyenesen Raven sötétkék szemeibe bámulhatott. A haja
kicsivel hosszabb volt az átlagosnál, így néhány tincs a szemébe hullott. Hozzá
jött még a kisfiús mosolya, és Sarah alig kapott levegőt. A srác elképesztően
jól nézett ki. Akaratlanul is összehasonlította Cadmonnal. A férfi magasabb és
szélesebb volt Ravennél, az arca azonban közel sem volt ennyire szép. Cadmon
inkább volt férfiasan markáns, mint kisfiúsan aranyos. Mégis, Sarah egész este
arra a taplóra várt. Vissza akart vágni neki. Nem azért, mert érdeklődött
iránta. Egyáltalán nem.
Raven
lassan közeledett felé, Sarah pedig zavarban érezte magát Bill miatt. Szinte
rettegett, hogy mikor ugrik rá hátulról, hogy lerángassa róla a fiút és péppé
verje, mint az összes eddigi testőre. Tizennyolc évesen még az első csókon sem
volt túl, nem beszélve a többiről.
A
romantikus pillanatot azonban nem Bill, hanem egy mennydörgő robajra hasonlító
kiáltás szakította félbe.
– Raven! – Az erdőből néhány alak
bukkant elő, Sarah-nak pedig deja vu-je támadt. Úgy tűnt, Cadmonnak csak ehhez
van tehetsége.
Raven,
mintha megégette volna a bőrét, úgy húzódott el a lánytól. Sarah hirtelen fázni
kezdett, annyira megszokta a férfi meleg testét az oldalánál.
A
lány kérdőn nézett Ravenra, aki nem is fordult felé, szinte háttal ült neki. A
köztük lévő hely azonban mégsem maradt üresen, egy hatalmas férfitest szorult
be kettejük közé. Sarah nagyokat pislogva tekintett fel Cadmonra, aki gonosz
vigyorral fészkelte be magát. Kényelmesen elhelyezkedett, amitől Sarah egyik oldalról
Billnek nyomult, miközben igyekezett minél messzebb húzódni a nagyképű
taplótól. Nem járt sikerrel, a mozdulattól csak még közelebb préselődött
Cadmonhoz. A férfi egy ideig vidám mosollyal figyelte a kísérleteit, végül
megszólalt.
– Befejezted, ahliena*? – Sarah nem tudta eldönteni, hogy melyik bosszantotta
jobban. Cadmon idegesítő, önelégült hangja, vagy az ismeretlen nyelv, ami újból
felcsendült.
– Nézd, ott mennyi hely van!
Szerintem ülj át oda! – Cadmon szemtelenül átölelte a lányt, Sarah pedig
igyekezett lerázni magáról a hatalmas tenyeret.
– Na, kezdjük elölről! Cadmon
vagyok. Te pedig Sarah, Bill unokahúga.
– Aha, örvendek. Vedd le rólam a
kezed! – Cad felemelte a kezét, és ártatlanul pislogott rá.
– Ne haragudj, nem tudtam, hogy
zavar. Az előbb Raven…
– De te nem vagy Raven, ugye? – A
szóban forgó személy fülig pirult, és igyekezett elrejtőzni a gitárja mögé.
Cadmon azonban erősen hátba veregette.
–Nem, hát persze, hogy nem.
Ravenből csak egy van, nem igaz, pajti? – A srác megeresztett egy halvány
mosolyt, és bólintott.
– De igaz, Cadmon. – A hangjából
teljes alárendeltség csendült ki. Sarah nem értette ezt a meghunyászkodást,
bár, ahogy Cadmonra pillantott, meg tudta érteni Ravent. Csak egy idióta húzna
ujjat a fickóval, aki tekintélyes magassággal és figyelemreméltó izomzattal
rendelkezett.
– Ó, már értem! Te vagy a főnök a
játszótéren! – Sarah nem tartotta magát idiótának, mégis folytatta. – Egyfajta
Pán Péter, ugye? Te meg az elveszett fiúk nagyon menőnek hiszitek magatokat.
– Nem tudsz te semmit rólam! –
Cadmon idegesen dörrent, de a lány nem hagyta magát.
– Mert te vagy Mr. Rejtélyes Pasi,
ugye? Tudod, hányszor hallottam már ezt a dumát? A végén persze kiderült, hogy
egy igazi anyámasszony katonája. Nem túl szexi. – Az utolsó mondatot bizalmasan
suttogta, amitől Cad idegrendszere felmondta a szolgálatot, és magából kikelve
üvöltött a lánnyal.
– Több rejtély van bennem, mint egy
kibaszott Agatha Christie regényben! És nem én vagyok az egyetlen, aki
titkolózik! Ha nem hiszed, kérdezd a kedves nagybátyádat. Ő tudja. Tudja a
Blackburn-erdő titkát.
Villámgyorsan
felpattant a helyéről, és a többiek szeme láttára elviharzott. Néma csönd állt
be, egyedül a tűz ropogása adott némi zajt. Mindenki Billt és Sarah-t bámulta,
ők pedig egymást.
A
francba! Sarah annyira tudta, hogy beletenyerelt valamibe! A családi rejtély egyre nagyobbra duzzadt,
amiről úgy látszik, mindenki tud, kivéve őt. Nem kéne beavatni? Mégis csak
családtag, az isten szerelmére!
– Azt hiszem, mégsem volt jó ötlet
maradni! – Bill érzelemmentes hangon szólalt meg, majd felállt.
Jelentőségteljesen a lányra nézett, amitől Sarah úgy érezte, meg kell
alázkodnia a férfi előtt. De ez őrültség! Még csak meg sem kérte, hogy álljon
fel, a lánynak azonban borsódzott a háta, ha arra gondolt, hogy esetleg nem
teszi meg. Elemi ösztön, kicsit másképp. Engedelmeskedett a ki nem mondott
parancsnak, és követte Billt a Menedék felé.
Ahogy
elhagyták a tábortüzet, az ottmaradtak rögtön összesúgtak mögöttük. Sarah erős
kényszert érzett, hogy egy bizonyos ujját mutassa feléjük, de a büszkesége
nagyobbnak bizonyult.
Bill
úgy menetelt előtte, mint aki egyenesen csatába indul. Járása határozott,
egyenes, mégis szinte tapintani lehetett körülötte a feszültséget. Sarah nem
tudta eldönteni, hogy a düh neki szól, vagy Cadmonnak. Végül arra a megállapításra
jutott, hogy mindkettejüknek. Ha a lány nem hergeli, Cad nem akad ki ennyire.
Ugyanakkor, ha a férfi tudna viselkedni, Sarah nem cukkolta volna direkt. Igen,
mindketten hibásak voltak. Persze a lány volt annyira önelégült, hogy elhiggye,
Cadmonnak mégis nagyobb része volt a dologban.
Bill
bekopogott a Menedék ósdi, kopottas ajtaján, mire villámgyorsan megjelent
Peggy, egy elnyűtt pólóban, és hozzá passzoló, hosszú nadrágban. Nagyokat
ásított, valószínűleg már rég lefeküdt aludni. Amikor azonban meglátta a férfi
arcát, egyből felébredt.
– Baj van? – Óvatosan kinyitotta az
ajtót, és nagy szemekkel pislogott Sarah-ra. – Ő… mármint… tehát ő…
Sarah fel
tudott volna robbanni. Valami megint történik körülötte, neki pedig fogalma
sincs az egészről.
– Nem. De a fiad elvetette a
sulykot. Megint. Ha nem fegyelmezed meg Peggy, nem hagy más választást.
– William, kérlek. Beszélek vele,
csak adj egy kis időt! – A lány fülét szinte bántotta a megnevezés. Még sosem
hallotta, hogy Bill-t akárki is Williamnak szólítja. Kivéve persze az anyját.
Diana előszeretettel hívta így, mert tudta, hogy a férfit kifejezetten zavarja.
Vajon Peggy tudta, hogy Bill ki nem állhatja a nevét? Sarah úgy sejtette, hogy
nem, hiszen ki akarna feldühíteni egy százkilónyi izompacsirtát?
Bill
biccentett, a nő pedig nagyot sóhajtva hajolt szinte a földig. Persze ezen
megint egyedül Sarah ütközött meg. A férfin egyáltalán nem látszott, hogy
meglepődött volna, inkább úgy nézte a hajbókoló nőt, akár egy király.
Felsőbbrendűség csillogott a szemeiben, mint aki el is várja a gesztust. Sarah
kezdte úgy érezni, egyáltalán nem ismeri a nagybátyját. Nem tűnt fel neki, hogy
ilyen volt, persze eddig nem is látta ilyen környezetben.
Mire
Peggy felegyenesedett, Bill és Sarah már el is tűnt a sűrű erdőben.
* idegen
Szia!
VálaszTörlésMa volt annyi időm, hogy egyben elolvassam mind a 4 fejezetet. És úúú... *.* A Menedék ötlete nagyon tetszik, a karakterek szintúgy. Kedvencem ugyan még nincs, de olyan már igen, akit nagyon nem szeretek :P
Várom a folytatást!
RS
Köszi! :)
TörlésÉrdekelne, kit nem kedvelsz! :)
Cadmont :D
TörlésUgyan! Cadmon jó fiú, csak kicsit nehézfejű! :D
Törlés