Joshua

Joshua kedélyes mosollyal fordult az osztály rémült, még életben maradt tagjai felé. Kezében egy sörétes puskát tartott, amit lazán lóbált a levegőben. A rettegés lassan úrrá lett rajtam, és megbénította a testemet.

Az iménti, lövöldözős jelenete, amivel kivégezte a fél osztályt, és a teljes tanári kart, csak az adrenalint pörgette a véremben, de most, hogy szemtől szemben állok Vele, minden megváltozott.

Joshua elmebeteg. Őrült megszállott, beteges vágyainak tárgya én lettem. Az imádatának pedig egyre több ártatlan esik áldozatul.

A férfi ott volt az életem minden fontos mozzanatában. Amikor először lógtam a suliból. Ő adta a kezembe az első üveg sört. Végignézte, amikor elszívtam az első füves cigimet. Persze ténylegesen nem volt ott, mégis éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Valami sötét, mégis vonzó.

Aztán felbukkant Joshua. A leveleivel elbűvölt, elvarázsolt, elcsábított. Mély érzelmekről árulkodtak a sorai, egyre hevesebben igyekezett kifejezni a vágyait. Még mindig azt éreztem, hogy erre van szükségem. Egy férfira, aki elhalmoz a bókjaival. Sosem találkoztam vele, de tudtam, hogy figyel. A leveleiből kiderült, hogy követett, ott volt körülöttem, mégsem rettentem meg.

Végül elkezdődtek a gyilkosságok. Egyből tudtam, hogy Joshua áll a hátterében, de nem szóltam senkinek. Egyik levelében azt kérdezte, tetszik-e, amit művel. A válaszom egyértelmű nem lett volna, valami mégis motoszkált bennem.

Amikor azonban túl közel került hozzám, felfogtam, mit csinál. Kelly, a legjobb barátnőm és a fiúja, Bob kinevettek. Azt mondták, csak beképzelem a leveleket, mert nem mutattam meg senkinek.

Pár nappal később Bobnak nyoma veszett. A zsaruk egy közeli folyó partján találták meg. Felakasztották egy fára, előtte viszont megnyúzták. Hallottam, amikor az egyik nyomozó azt mondta, Bob még élt, amikor lenyúzták a bőrét.

Kelly teljesen összeomlott, én pedig nem tudtam neki mit mondani. Meg akartam vigasztalni, hogy megtalálják a gyilkost, de magam sem tudtam igazán, hogy akarom-e.

– Charlotte, min gondolkodsz, kedvesem? – Csak Joshua hívott így, a többiek a közkedveltebb Charlie-t használták. Joshua szerint a Charlotte sokkal nőiesebb, jobban illik hozzám.

– A többieket elengeded? Engem akarsz, nem? – Joshua megrázta a fejét. A férfi piszok jóképű volt, férfias áll, kisfiús mosoly, és érett, bölcs tekintet tette ellenállhatatlanná. A szemüveg csak növelte a bizalmat az irányába. Senki nem gondolná, szexuális bűnöző és brutális sorozatgyilkos.

– Jaj kicsim, tudod, hogy nem tehetem. Bizonyára mindegyikük tökéletes leírást tudna rólam adni, azt pedig nem szeretné egyikünk sem, nem igaz? – Közelebb lépett hozzám, de Milo elém húzódott. Nagyjából fél éve voltunk együtt, Joshua mégsem említette meg egyszer sem. Most viszont úgy tűnt, felfigyelt rá.

– Te vagy a pótlék, ugye? Te csak engem helyettesítesz. De már itt vagyok, visszaveszem, ami az enyém! – Nyomatékosan rám nézett, mire Milo megemelkedett a széken.

– Rohadék, ha egy ujjal is hozzá érsz… - Joshua felhúzta a puskát, és egyenesen Milo halántékának szegezte. A fiú megremegett, és visszarogyott a helyére.

– Jó kutya. – A férfi majdnem le is köpte, de inkább újból felém fordult. – Van egy ajánlatom, Charlotte. Te megmenekülhetsz. A többiek persze nem, de mindig is magaddal foglalkoztál.

– Ez nem igaz! – Csattantam fel, de a férfi megrázta a fejét.

– Ne szakíts félbe még egyszer. – lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat, én pedig jobbnak láttam, ha tényleg nem szólalok meg többször. – Tehát, íme az ajánlatom: velem jössz, és csatlakozol hozzám. Tudom, hogy élvezni fogod minden percét, láttam a szemedben az elszántságot. Tudod, van, amit még sosem mondtam el neked. Már találkoztunk. Igaz, csak véletlenül, de azonnal elbűvöltél. Egy egyetemi buliban lézengtem, és betévedtem egy sötét szobába. Mindenhol egyetemisták keféltek, füveztek és élvezték az életet. Te is ott voltál. Épp egy fickót szoptál le, teljesen részegen. Szerintem be is voltál lőve. Mégis, olyan élvezettel csináltad, mintha tényleg magadnál lennél. Az eufória varázslatos mosolyt csalt az arcodra, elképesztően gyönyörű voltál.

Lehunytam a szemem, próbáltam kizárni, amit mond. Nem is emlékszem azokra a bulikra. Piára nyugtató, utána pár füves cigi, és nem érdekelt semmi. Néha máshol ébredtem, mint számítottam. Néha nem volt rajtam ruha. Néha nem a saját ruhám volt rajtam.

– Miután végeztél a taggal, én léptem eléd. Az ajkaid körbefogták a kényeztetésre éhes farkamat, te pedig olyan hévvel kaptad be, mintha egész életedben erre vágytál volna. Azonnal beléd estem, és tudtam, nem veszíthetlek szem elől.

Másnap küldtem az első levelet.

Azt írta, még sosem látott nálam gyönyörűbb nőt.

– De térjünk vissza az ajánlatomra: ha velem jössz, örökké boldogok leszünk. Ha nem, akkor – elnevette magát, mintha egy vicc jutott volna eszébe – megölök mindenkit. A fiúddal kezdem. Fejbe fogom lőni. Aztán a kedves kis ribanc barátnőd. Akarom, hogy lásd, amint elszáll az élet a gyarló testükből. A többieknek, köztük neked is, meglepetést tartogattam. Elhelyeztem egy bombát az egyetemen. – Joshua újból elnevette magát, engem viszont a rosszullét kerülgetett.

– Hol van a bomba?

– Charlotte, kicsi Charlotte, azt nem mondhatom meg. Lehet, hogy a dékán irodájában. Lehet, hogy az alagsorban. De még az is megeshet, hogy az egyik tanteremben. A lényeg, hogy csak én tudom, hol van, csak én tudom aktiválni, és csak én tudom megállítani. Minden rajtad áll, kedvesem. Jössz, vagy maradsz?

A hideg végigfutott a hátamon a becézétől. A leveleiben gyakran hívott így, akkor hízelgett. Most viszont, hogy az életem függ ettől a görénytől, a gyomrom is felfordult tőle.

– Nem megyek veled, Joshua. Nincs az a pénz!

– Még az életed sem ér ennyit? – Csodálkozott őszintén a férfi.

– Az életem nem ér egy fabatkát sem. – Valójában undorodtam magamtól, és ez ki is ült az arcomra.

– Édesem, ne mondd ezt! – Joshua leguggolt az asztal elé, két kezébe fogta az arcomat, és elkövette a legnagyobb hibáját. Elengedte a fegyverét. Annyira meg akart vigasztalni, hogy megfeledkezett magáról.

Óvatosan közelebb húzta az arcomat, ajkai résnyire szétnyíltak. Nagyot nyeltem, mert bármennyire is őrültségnek hangzott, kívántam, akartam, hogy megcsókoljon. Amikor az ajkunk összeért, mintha áramütés száguldott volna végig rajtam. Mennyei érzés, mintha minden a helyére került volna. Tudtam, hogy ő is ezt érzi, de nincs visszaút.

Ahogy a csók egyre szenvedélyesebb lett, úgy nyúltam egyre jobban a fegyverért. Láttam, ahogy Milo szeme elkerekedik, de nem érdekelt. Meg kellett szereznem a puskát!

Joshua elhúzódott tőlem, jóleső mosoly terült szét az arcán.

– Csodás vagy… - lehelte halkan, és megcirógatta az arcomat. Nekem viszont más terveim voltak.

Megragadtam a fegyvert, és lendületből állon vágtam vele. Joshua hátraesett, én pedig felpattantam, majd torkom szakadtából felüvöltöttem.

– Mindenki kifelé! – Az emberek, mintha téli álmukból ébredtek volna, felocsúdtak, és megindultak a kijárat felé.

Milo mögöttem tolongott, igyekezett kifelé tolni, de minduntalan hátrapislogtam. Joshua nem mozdult, ami gyanús volt. Nem üthettem ekkorát, hogy elájuljon. Aztán megláttam a kezében a bomba távirányítóját.

Joshua utoljára rám pillantott, majd megnyomta a gombot. Milo hátranézett, de már nem tehetett semmit. Elszúrtam. Mindent.

Az egyetem pedig a földdel vált egyenlővé.