11. fejezet - Villámok idején

Utolsó előtti fejezet, felkészültetek? 

- Mikor? – Elina csak ennyit tudott kinyögni. Túl sok információ egyszerre. Érezte, hogy elveszik. Legszívesebben hanyatt feküdt volna, hadd zuhanjon bele a semmibe.

- Úgy gondolom, hogy hamarosan. Tényleg csúnya vihar van. Remélem, nem fogok holnapra megbetegedni. - Húzta magán össze fázósan a kabátot Harris.

-   Magát csak ez érdekli? Hogy nehogy megfázzon? Csapdába csalta a saját lányát, aztán kiteszi valami ismeretlen veszélynek és a legnagyobb problémája, hogy náthás lesz?! - kiabált vele dühösen a lány.

 - Drágám, ha ismernél, nem kérdeznél ilyen butaságokat. - mosolygott rá barátságosan, szöges ellentétben a szavaival.

-   Miért, ki maga? Valami unatkozó milliomos?

-   Így is mondhatjuk. De veled a világ ura leszek. - Harris mosolya szélesedett, és elégedetten terült el irritáló arcán. A lány elgondolkodott, hogy most kéne agyon vernie, de inkább felhúzta a szemöldökét.

- Kicsit nagyszabású tervek, nem gondolja? – Elina nem hallotta a férfi válaszát, egy mennydörgés nyomott el minden zajt. Valószínűleg ezért nem hallott egy hatalmas ordítást sem. Csak annyit érzékelt, hogy már nem a földön ül, hanem valaki tartja, aki nem emberi módon üvölt. Draven szemfoga alig pár centire volt az arcától, ami láthatólag nem lepte meg az apját. Elinát annál inkább. Fészkelődni kezdett, mire Draven óvatosan talpra állította.

-   Mit tervez vele? – morogta szinte felismerhetetlen hangon.

- Nocsak! Egy vámpír! – színlelt meglepettséget Harris. – Hogy mik vannak!

- Maga tudja… tudta, hogy vannak vámpírok? – Döbbent le Elina. A francba, rajta kívül mindenki tudott róluk?

-  Kicsim, el sem tudod képzelni, milyen lények élnek körülöttünk. A vámpír talán az egyik legszelídebb jószág mind közül. – Draven hangosan felmordult, és közelebb lépett Harrishoz. Ugyanebben a pillanatban fekete öltönyös férfiak bukkantak fel mindenhonnan. Néhány az erdőből, mások a fogadóból, pár pedig az épület mögül lépett ki.

- Most meg kéne ijednem pár halandótól? – Nézett körbe unottan Draven. – Inkább válaszoljon a kérdésemre! Mit tervez a lánnyal? Mit jelent, hogy élő fegyver lesz?

-    Remélem, semmi jót. – vigyorgott rá a férfi és összedörzsölte a tenyerét.. A vámpír tett még egy lépést felé, de Elina elállta az útját.

-  Draven, hagyd. Menj vissza! – A férfi szeme dühösen csillant, mire Harris megvilágosodott.

- Úgy látom, közelebbről is megismerkedtetek egymással. Mondd csak, kicsim, tényleg igaz, hogy a vámpírok szex közben mindig harapnak? Nem látok rajtad nyomokat, de lehetnek rejtett helyek…

- Egy okot. Csak egyet mondj, hogy miért ne öljem meg itt és most! – morogta Draven, miközben gyilkos pillantást lövellt Harris felé.

- Ő az apám. – Hangzott az egyszerű válasz, mire Draven kiegyenesedett.

- Ugye csak viccelsz! Ez már ránézésre is egy féreg. Aki, ezek szerint fel akarja használni az egyetlen lányát valami idióta világuralmi tervhez. Ő nem lehet az apád.

- Attól még az. Én pedig beleegyeztem, hogy segítek neki. Most pedig menj vissza. – kezdte a fogadó felé lökdösni a férfit Elina.

- Felejtsd el! Nem nézem ölbe tett kézzel, ahogy tönkreteszed az életed. Azt sem tudod, mi fog történni. Itt maradok.

- Felőlem! Azt csinálsz, amit… - Elina nem tudta befejezni a mondatát, mert a vihar megunta a várakozást. Egy villám nem messze tőlük, egy fába csapott, ami hatalmas reccsenéssel tört ketté. Harris lassan hátrálni kezdett, míg el nem érte a testőrök gyűrűjét. Már csak Elina és Draven állt a réten, a mennydörgéstől szinte semmit sem lehetett hallani.

- Elina, kérlek! Ne csináld ezt! Nem akarlak elveszíteni! Még csak most találtalak meg! - A vámpír szinte könyörgött, de Elina határozott volt. Már döntött, nincs visszaút.

- Draven! Meg kell tennem. Emlékszel, hogy egy hang azt mondja, hogy a tiéd vagyok? Az én bensőmben is megszólalt egy hang, nem sokkal ezelőtt. Azt hajtogatja, hogy meg kell tennem. Hogy ez a sorsom! Hogy tudnék neki ellenállni? Egyébként pedig csináltam ilyet már máskor is. Nem lesz gond. Ez is csak egy vihar… - Az ég, mintegy ellentmondásként, a pár mellé nem sokkal egy hatalmas villámot vágott. Elina kihasználta Draven meglepettségét, lerántotta a kesztyűjét, és jókora energiát küldött a férfire. Draven pár métert hátra repült, Elina pedig az ellenkező irányba kezdett rohanni. Amikor úgy gondolta, elég nagy köztük a távolság, megállt és letérdelt. Egyik kezét a földre rakta, a másikat pedig az ég felé tartotta. A vihar elfogadta a felkérést és villám formájában adta át magát a lánynak.

Draven nagy nehezen felkönyökölt. A lány jól odavágta. Ezt még egyszer meg fogja vele beszélni, de előbb… 

Meglátta Elinát, ahogy a vizes fűben térdel, miközben villámok sorozata száguld végig a testén. A félelemtől mozdulni sem tudott. Rettegett, hogy akit végre megtalált, élete szerelmét, a nőt, aki csak miatta született és neki szánt a sors, most elveszítheti örökre. Nézte, ahogy fájdalmas arckifejezéssel viseli a végzetét… Várjunk csak! Draven alaposan szemügyre vette, és majdnem felkiáltott. A lány nemhogy szenved, egyenesen élvezi. Arcára elégedett vigyor ült ki, szeme pedig ördögi terveket ígért. A férfi hallotta, ahogy mögötte Harris elégedetten felnevet.

    - Ez az, kicsim! Jól csinálod! Úgy látom, már nem sok van vissza. – Draven felé fordult.

    - Miből? Miből nincs sok hátra? - morogta felismerhetetlen hangon.

        - Nemsokára feltöltődik. Teljesen. Akkor már nem kell megérintenie senkit, hogy áramot vezessen belé. Egyszerűen csak kinyújtja a kezét, és a fickó halott. Hát nem nagyszerű? – Harris valósággal lelkesedett, hogy egy lelketlen szörnyet csinálhat a lányából.

-  Hogy lehet megállítani? - nézett ismét Elina felé.

- Ezt hogy érted? – Draven szeme fájdalommal és kínokkal teli szenvedést ígért számára, így folytatta. – Sehogy. A folyamat már elkezdődött. Beteljesedik a sorsa.

-  És ha nem éli túl? Ha nem bírja elviselni? - Draven próbált a férfi lelkére hatni. Az ég szerelmére, hiszen a vére. A saját lánya! 

- El tudja. Ő erre született. Különleges lány. – A vámpír a férfi előtt termett és megragadta a nyakát.

- Hogy.lehet.megállítani? – szűrte a fogai között lassan, tagoltan, miközben három testőr próbálta meg leválasztani Harrisról.

- Ő.. ő egy… gyilkoló gép lesz… lélek… nélkül… Ha tudnál… az érzelmeire hatni… talán megállna… - A férfinek nehezére esett a beszéd, de Draven nem lazított a szorításon. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy megöli, de Elina talán nem örülne neki. Elengedte a férfit, aki köhögve esett térdre. Draven a lányhoz teleportált, de alig tudott a közelébe menni. A fű körülötte teljesen kiégett, ő pedig úgy nézett ki, mint aki nincs magánál. Megpróbált hozzáérni, de szikrázott körülötte a levegő, az esőcseppek sisteregve párologtak el, mielőtt a bőréhez értek volna. Draven döbbenten nézte, ahogy a lány haja sötétbarnából egyre világosodik.

- Elina? Drágám, kérlek, hagyd abba! Le kell állnod, különben bele is halhatsz! – A lány nem reagált, földöntúli mosollyal fogadta az újabb villámokat. Draven elé állt, és a szemébe nézett. Elina üres tekintettel nézett vissza rá. A férfi tudta, hogy látja, felfogja, hogy ott van, de valami gátolja, hogy válaszoljon neki.

- Gyerünk! Meg tudod csinálni! Törd át a gátat! Gyere vissza hozzám! – A lány hirtelen felállt. A haja hófehér volt, a szeme pedig vihar szürke, mintha ott is égiháború dúlna. És valóban! Amikor Draven közelebb hajolt hozzá, valami megcsillant benne. Mintha villámlana.

Elina hidegen elmosolyodott, a kezét pedig a fogadó felé nyújtotta. Draven érezte, hogy valami nagy baj készülődik, és nem tudja megállítani. A lány átváltozott. Elina végigperzselte a füvet, lassan haladt a fogadó irányába. Még nem tudta uralni újdonsült erejét, de jól haladt vele. A fogadó mellé villám csapott, figyelmeztetve a bent lévőket a közelgő veszélyre. Bobby kirohant, és riadtan nézett körbe. Valamit kiáltott, de a mennydörgés és Elina kísérteties nevetése elnyomta a hangját. Draven a lány mellé lépett és a fülébe suttogta.

- Édesem, figyelj rám! Tudom, hogy korai. Tudom, hogy nem hiszed, de el kell mondanom. Szeretlek! Nem azért, mert ez sorsom. Nem azért, hogy bizonyítsak, nem a szüleim miatt. Csak magad miatt. Figyeltelek, amióta először találkoztunk. Láttam, ahogy megmentetted azt a lányt a sikátorban. Aztán amikor szembeszálltál velem. Láttam a bátorságot a szemedben, amikor elfogadtad a meghívásomat a szobámba annak ellenére, hogy rettegtél tőlem. Ezt mind csodálom benned, Elina! Számomra te vagy az egyetlen! Te vagy a tökéletes! Gyere vissza hozzám, kérlek!