9. fejezet - Villámok idején

Elina felpillantott, amikor újabb mennydörgés rázta meg a vidéket. Amikor kijött a múzeumból, valaki ott volt. Visszaemlékezett arra a csillogó dologra, ami egy pillanatra megragadta a tekintetét. Harris pálcája! A kirakós darabjai szépen összeálltak. A férfi már hallott róla, és tesztelni akarta. Meggyőződött róla, hogy helyes a feltevése, most pedig magáénak akarta Elinát. Mint egy tárgyat… egy képet… 

Legszívesebben pofon vágta volna magát. Hogy lehet ilyen hülye? Simán belesétált az egyértelmű csapdába. Egy eldugott falu, egy semmitérő kép, és cserébe hatalmas összeg.

A következő pillanatban egy hangot sodort felé a szél. Elinának úgy tűnt, mintha az ő nevét kiáltaná, de aztán semmit nem hallott. Nem, várjunk csak!

-         Elina! – Ez… mintha… A hang irányába indult, ki a fogadó mögötti hatalmas mezőre. A fű túl nagy volt, látszott, hogy Bobby nem kedveli a fűnyírást. Lassan sétált a térdig érő fűben, és figyelt. Szerette volna újra hallani azt a hangot. Már évek óta nem hallotta. Pontosan hat éve. A rét közepére ért, de semmi nem történt. Mrs. Higgins nem szólt hozzá többet. Elmorzsolt egy könnycseppet és visszarohant a fogadóba.

Csuromvizesen sietett el a csodálkozó Bobby mellett, majd berohant a szobájába. Draven feszülten ült az ágy szélén, kezében egy törölközővel.

      -    Megint kémkedtél? – kapta el Elina a feléje repülő anyagot.

      -    Ki ez a fickó? – A vámpír hangja kimért, a tekintete hidegen fürkészte a lányt.

-        Nem. Én kérdeztem először. Tegnap is itt hagytuk abba, úgyhogy akár el is kezdheted a kis sztoridat. – Elina megtörölte a haját, majd átöltözött száraz ruhába. Leült a férfivel szemben az ágyra, és várt. Draven csak percekkel később szólalt meg.

-         Elmondok mindent. Mindent, amit tudni szeretnél. Egyetlen feltétellel. Te kezded! - A hangja ellentmondást nem tűrően csendült.

-         Micsodát? – kérdezte a lány meglepetten.

-         A beszámolót. Mesélj el magadról mindent. - Draven rápillantott, de a lány megrázta a fejét.

-         Nem. Felejts el! Nincs hozzá közöd. – Elina felállt, és kiterítette a törölközőt. Belenézett a tükörbe, és majdnem felsikított. Draven állt mögötte, óceán kék szemeivel egyenesen őt nézte. Átölelte a lány derekát, és a fülébe súgta.

-         Kérlek! Tudnom kell rólad mindent. – Lehelete csiklandozta Elina nyakát, legszívesebben a férfi hajába túrt volna és közelebb húzta volna magához. Erőt gyűjtött, megköszörülte a torkát, majd suttogva válaszolt.

-         Jó. De figyelmeztetlek, nem túl vidám sztori. – Draven egy csókot lehelt az arcára.

-         Köszönöm. 

Visszamentek a hálóba, és leültek egymással szemben. Elina nagy levegőt vett, majd elkezdte a saját meséjét.

-     A nevem Elina Higgins. 22 éves vagyok és árvaházban nevelkedtem. Nem ismertem az igazi szüleimet, még a rendes nevemet sem tudom. A képességem, az áramütés már kiskorom óta megvan, ami pokollá tette a gyerekkoromat. Egy baleset után egy idős nő, Mrs. Higgins vett magához. A halála után felvettem a nevét. Szóval… Mrs. Higgins-t mindenki egy bogaras boszorkánynak tartotta, de igazából a legkedvesebb ember, akivel találkoztam. Sosem kiabált velem, nem ütött meg, pedig okot sajnos adtam rá, nem is egyet. Mindegy. Aztán megbetegedett, nem sokkal később pedig meghalt. 16 voltam.

-         Sajnálom. – Szakította félbe Draven, de Elina leintette. Ha most elmerül az emlékekben, összeomlik. Így folytatta.

-         Amikor hozzá kerültem, úgy hat éves lehettem. Azt mondta, elkél a ház körül a segítség. De igazából más tervei voltak velem. Az egész ház úgy nézett ki, mint egy kiképzőközpont. Kiderült, hogy fénykorában profi tolvaj volt, és már régóta kereste az utódját. Aztán hallott rólam. Úgy gondolta, a képességemnek ebben a szakmában nagy hasznát vehetem. És igaza lett. Nincs olyan zár, riasztó vagy bármi egyéb, amit ne tudnék kinyitni. – Elina felemelte kesztyűs kezeit, Draven pedig elvigyorodott.

-         És most ezért jöttél ide? Betörni? - Kérdezte a vámpír, Elina pedig biccentett.

-         Igen. Kaptam egy megbízást. Jól fizető meló, semmi macera. Én hülye meg belementem. - Legszívesebben a falba verte volna a fejét. Hogy lehet ekkora balek?

-         Hadd találjam ki. Ez a fickó volta megbízó. – Bökött az ablak felé a férfi. Elina lehajtotta a fejét.

-         Igen. És többet tud, mint gondoltam. Szerintem megfigyelt az éjszaka és többet látott, mint szabadott volna. - A hangja megremegett, amikor elképzelte Harris terveit.

-         Miért, mi történt? – Draven közelebb hajolt, Elina pedig legyűrte a vágyat, hogy ő is közeledjen felé.

-         Ehhez tényleg semmi közöd.- Meglepő módon, a férfi bólintott.

-         Jó. Később. Folytasd! – Elina a szemét forgatta. Mintha lenne később… Még az éjjel lelép. Talán a vihar elkerüli a falut és a fogadót.

-         Nincs tovább. Ez az én történetem. A hullákat kihagytam, de nem szerves részei a történetnek. Most pedig te jössz! Miért kémkedsz utánam?

Draven az ágytámlához húzódott, és intett Elinának, hogy kövesse. A lány mellé ült, és feszülten figyelte a férfit.

-        A nevem Draven. Vámpír vagyok, úgy nagyjából 650 éves. Egész életemben rád vártam és téged kerestelek. Ezért megyek utánad, ezért járok a nyomodban. Több, mint 600 éve a te hangodat hallom, és sajnálom, de nem foglak csak úgy elengedni. Remélem, ezt megérted. – A vámpír Elinára mosolygott, a lány pedig elveszett a kék szempárban.

-         Itt élsz a közelben? - Kérdezte a lány, hogy elterelje a témát. Aztán rájött, hogy ő éppannyira kíváncsi a férfira, mint ő Elinára.

-       A szüleimnek mindenfelé vannak birtokaik, akárcsak a többi nemesi családnak, a vagyonuk szinte megszámlálhatatlan… - Elina dühösen félbeszakította.

-         Hékás! Nem ér így kezdeni a beszámolót, amikor én nincstelen vagyok!

Draven mosolyogva fejezte be a mondatot.

-    … de mivel engem kitagadtak, kénytelen vagyok ilyen és ehhez hasonló fogadókban meghúzni magam. – Elina elszégyellte magát, és lehajtotta a fejét. Draven gyengéden maga felé fordította az arcát.

-         Ne sajnáld, megérte.

-         Hogyhogy? Mi éri meg, hogy lemondj egy hatalmas vagyonról? - Elina el sem tudta képzelni, mi lehetett ennyire fontos a férfinek.

-         Te, Elina. – A lány megborzongott, ahogy a férfi kimondta a nevét. Majd felfogta, hogy mit is mondott valójában.

-         Tessék? De hogyan? Most?

-         Nem. Már régen történt. Nem hitték, hogy valaha is megtalállak. A legtöbb vámpír nem lel rá a neki szánt párra. Így jobb híján továbblépnek, a hang pedig elhalványul, végül eltűnik. A szüleim már be is mutatták a leendő arámat. Csodaszép lány, de mégsem tudtam ránézni. Valakinek ő a tökéletes társ, míg az enyém valahol kint van a nagyvilágban és talán rám vár. Hogy tehettem volna meg, hogy továbblépek? – Elina teljesen a férfi hatása alá került,  egy pillanatra elhitte, hogy tényleg ő a valódi társa.

-         Így tehát kitagadtak. Azt mondták, bolond vagyok. Álmodozó. Pedig csak követtem a hangodat, míg végül ide vezetett. Amikor pedig belém botlottál… életem második legboldogabb pillanata volt.

-         Második? Mi volt az első? – Elina próbálta megfékezni a féltékeny énjét, de az felülkerekedett, a szavak pedig akaratlanul is előtörtek belőle.

-         Az első a tegnap éjszaka volt. – A lány elpirult, Draven pedig gyengéden megcsókolta.

-         Neked nem? – húzódott el hirtelen a férfi.

-         Azt hiszem, ehhez sincs közöd! – nevetett játékosan Elina. – Beszélj inkább arról, hogy mi történik veled, amikor hozzád érek.

-         Megdobban a szívem. – Draven komoly arccal válaszolt, de a lányból kirobbant a nevetés. Amikor a férfi nem nevetett vele, abbahagyta.

-         Ez most komoly? Miért, nem dobog a szíved?

-      De, dobog. Csak lassabban, mint az embereké. Amikor hozzám érsz, felgyorsul a szívverésem, és valamiért felerősödnek az érzékeim.

-         Miféle érzékeid?

-         Minden. – A vámpír sokat sejtetően mosolygott a lányra, Elina pedig szégyellősen elfordult.

-         Csak ugratsz.

-    Igen, azt hiszem, igazad van. Nem a képességed miatt erősödnek fel az érzéseim. Csak az érintésedtől. – Draven újra megcsókolta, Elina pedig közelebb húzódott hozzá. A férfi törte meg a csókot.

-         Akkor… velem maradsz? – A lányt meglepte a kérdés. Esze ágában sem volt a vámpírral maradni. Egészen mostanáig meg sem fordult a fejében. De ez után a vallomás után… Elina felkelt, és járkálni kezdett.

-         Ugye tudod, hogy én ember vagyok? Halandó, ha úgy tetszik. Te meg… nem. És vért iszol. Mert vámpír vagy. - Sorolta a nyilvánvaló tényeket Elina, de leginkább magát igyekezett lebeszélni.

-         Igen, helyes meglátás. - Bólintott Draven.

-         Nem! Nem az! Vagyis igen, de nem. Nem maradok veled. Nem maradhatok. Nekem dolgom van. Nagyon sok dolgom.

-         Például? - Nézett rá kérdőn a vámpír.

-         Nem tudom. Dolgok… amiket még meg akartam tenni. El akarok menni Las Vegasba. És Párizsba. Meg a rioi karneválra. És… - Hadarta Elina, de Draven megállította.

-         De ezeket együtt is megtehetjük. - A férfi átölelte, de Elina kilépett az öleléséből.

-         És hogy utazunk? Te nappal alszol. - Draven azonban nem adta fel.

-         Párizs éjszaka a legszebb. Hogy Vegasról ne is beszéljünk. – A férfi újra felé nyújtotta a kezét, de a lány elhúzódott tőle.

-         Mitől félsz? Tőlem? Nem bántanálak Elina! Soha!

-         Én nem félek, csak… - Egy kopogás szakította félbe a frappáns érvelését. Magában azonban hálát adott, ugyanis egy épkézláb okot sem talált, hogy miért ne legyen a férfival, aki látszólag teljesen odavan érte. Kinyitotta az ajtót, és egy hatalmas, fekete öltönyös, fekete fickó állt előtte.

-         Mr. Harris várja önt. - Mondta komoly hangon.

-         Leszarom. – Elina rávágta az ajtót, mire az újból kivágódott, a zár pedig hatalmas reccsenéssel tört ketté.

-         Hé! Az most lett megcsinálva! – A fickó azonban elkapta a karját és kirántotta a szobából. Draven dühösen felmordult, és a testőr mögött termett. Egy mozdulattal eltörte a nyakát, a férfi pedig rongybabaként csuklott össze. Elina hátralépett és a falnak ütközött.

-         Ez most nem volt túl bíztató, ugye? – Mosolygott Draven.

-         Te… megölted. - Lehelte döbbenten a lány. Igaz, ő is ölt már embert, de egyszer sem szándékosan. A vámpír azonban a megbánás legapróbb jelét sem mutatta.

-          Bántott téged. – A férfi megvonta a vállát, Elina pedig döntött. Egy perccel sem tud tovább együtt lenni a férfivel, bármennyire is szeretett volna. Draven szemrebbenés nélkül megölt egy embert, mert az megragadta a karját. A lány bele sem mert gondolni, milyen vérfürdőt rendezne egy koncerten. Vagy akár egy buszon.

-         Kérdezd meg újra, miért félek tőled! – Elina elrohant, Draven pedig felordított, és nagyot vágott a falra. A férfi hangját végül egy mennydörgés nyomta el, a lány pedig kirohant a zuhogó esőbe.