2012. szeptember 19., szerda

12. fejezet - A szerelem nyilasa


Sokat vártatok rá, ezért extra hosszú, és extra forró fejezetet hoztam! :) 
Nyomokban 18 karikás jelenetet tartalmaz!!!


Cupido az ágyon feküdt, amikor kopogtak. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból, és kinyitotta az ajtót. Butch állt előtte, szemében különös fény csillant. Nem szólt semmit, csak közelebb lépett, és mélyen megcsókolta a lányt. Ölbe kapta, majd belépett vele a sötét szobába és kulcsra zárta az ajtót. Cupido tudta, hogy tiltakoznia kellene, hogy ez nem helyes, de a fenébe is, semmi kedve nem volt hozzá. Legalább annyira akarta, mint a férfi.
Butch óvatosan az ágyra fektette, majd levette az ingjét. A lány áhítattal nézte a kidolgozott felsőtestet, és lélegzet visszafojtva várta a folytatást. Butch mellé feküdt, és végigsimított a testén. Lehúzta a szoknyáján a cipzárt, és megszabadította a ruhadarabtól.  Kioldotta a lány hátánál lévő masnit, és lassan lekerült a felső is. Butch elégedetten felmordult, Cupido pedig legszívesebben körbeforgott volna előtte, csak hogy újra hallja a hangját.
A férfi végigcsókolta a testét, majd lejjebb csúszott az ágyon. Elhelyezkedett a lány lába között, Cupido pedig halkan felsóhajtott az első nedves csók után. A férfi felnevetett, majd egyre hevesebben folytatta. A lány ívben megfeszítette a hátát, ahogy felért a csúcsra, és sikítva robbant ki belőle az orgazmus. Csillogó tekintettel nézett a vámpírra, aki felhúzta az ingét.
      - Hova mész? – húzta maga elé Cupido csalódottan a takarót.
- Csak ezért jöttem. – felelte Butch már az ajtónál. Cupido kikelt az ágyból, és meztelenül elé sétált.
- És ha azt mondom, hogy maradj? – Lassan, komótosan gombolta ki a férfi ingjét. Butch megfogta a csuklóját.
- Annak nem lenne jó vége.
- Vicces. Én nem így emlékszem rá… - gondolkodott el nevetve Cupido. Butch is elmosolyodott, majd elengedte a lány kezét. Cupido villámgyorsan megszabadította az ingtől, és már a nadrágövnél járt, amikor a férfi felkapta és a szekrénynek nyomta.
- Mondtam… - morogta a bőrébe, kigombolta a nadrágját, és egy mély lökéssel a lányba csusszant. Cupido megkapaszkodott a férfi nyakában, lábát pedig a csípője köré tekerte. Butch a szemébe nézett, Cupido pedig nem tudta megállni, hogy ne csókolja meg. Nem sokkal később a férfi megrázkódott, és az orgazmusa hevében egyre keményebbeket lökött. A lány is megadta magát az őt feszítő érzésnek, és belesikított a férfi bőrébe. Butch az ágyhoz lépett, lefektette, és betakarta a még mindig lihegő lányt, egy csókot nyomott a homlokára, és távozni készült. Cupido megfogta a karját, és lehúzta maga mellé. Butch bólintott, befeküdt a takaró alá, és magához húzta a lányt. Cupido elalvás előtt odasúgta neki.
-  Finom illatod van. – A férfi halkan káromkodott, de vele maradt.


Cupido a redőnyök zörgésére ébredt. Kinyújtózkodott, és átfordult a másik oldalára. De Butch nem volt sehol. A már hűlt helyén csupán egy fehér papírlap hevert. Cupido felkapcsolta a lámpát és hangosan felolvasta a levelet, ami egyetlen szóból állt:
SAJNÁLOM
A lány feldühödött, a papír pedig meggyulladt a kezében, és zöld lánggal elégett. Magára kapta a ruháit, megkérte Fritzet, hogy vigye el a Sikolyhoz, és szinte berobbant az ajtón.
Lea barátságosan integetett neki, ő pedig rögtön hozzá indult. Levágta magát az egyik székre, Lea pedig mosolyogva lépett hozzá.
- Szép esténk van, nem igaz? – Cupido csak bólintott, de amikor Lea sört akart tölteni neki, leintette.
- Valami erősebbet. - utasította a lányt, aki körbenézett a pulton.
- Vodka? - emelte fel az üveget Lea, mire Cupido bólintott.
- Tökéletes. – Egy pici kupica került elé, egy hajtásra megitta, majd megkocogtatta a poharat újabb adagért. Lea furcsán nézett rá, de kitöltötte. Úgy az ötödik környékén beállított a három várva várt vámpír, Qhuinn pedig egyből a pulthoz lépett.
- Hölgyeim! Három sör lesz. – A vámpír egy lehengerlő mosolyt villantott, amitől Lea elolvadt, Cupido pedig elfintorodott. Egy időre elege lett a bájgúnárokból. 
A fiatalok között azonban izzott a levegő, Cupidonak pedig elégedettnek kellett volna lennie, de fél szemmel valahogy mindig Blay felé kalandozott. A férfi John-nal együtt a szokásos helyükön ült, és mindenfelé nézett, kivéve a pultot. A lány szíve ezer darabra tört, a lénye kettészakadt. A feladata tényleg fontosabb, mint egy boldog pár?
Melyik kapcsolatot mentse meg? Eddig nem hezitált. Soha. Minden döntés tiszta és világos volt. Bár eddig nem volt ekkora a tét. Ezek után pedig mindenképp teljesítenie kell a feladatát. Lehúzta az újabb pohárka vodkát, és a kijárathoz indult. Valaki beleütközött, a szeme pedig zölden megvillant.
Egy kéz fonódott a csuklójára, és kirántotta a hátsó ajtón. Megcsapta az édes füst illata, és legszívesebben felordított volna. Vishous azonban nem szólt egy szót sem, csak nekinyomta a falnak és megcsókolta. Az alkohol száguldott a vérében, az adrenalin felpörgette a szívverését, a düh pedig elhomályosította az agyát. Beletúrt a férfi sötét hajába és durván visszacsókolta. 
V felmordult, felhúzta a lány egyik lábát, és csípőjét befúrta a lába közé. Cupido belemarkolt a férfi izmos fenekébe, és közelebb préselte magát a vámpírhoz. Amikor V elkezdte lehúzni a cipzárt a szoknyáján, önkéntelenül is bevillant neki az előző, Butch-csal töltött éjszaka.
Ellökte magától a vámpírt, és lazán visszasétált a klubba. A férfi dühösen még valamit kiáltott utána, de becsukódott az ajtó, a zene pedig elnyomott minden hangot. Lehuppant John és Blay mellé, Qhuinn-t viszont sehol nem látta. Ahogy Leát sem. Már épp rákérdezett volna, amikor Blay megfeszült mellette. Követte a tekintetét, és meglátta őket. A táncparkett közepén vonaglottak, épp, hogy nem estek egymásnak. Qhuinn megragadta a lány csípőjét, és szorosan a sajátjához dörzsölte. Szinte hallotta, ahogy Lea kéjesen felnyög. Milyen klub ez? Kiterjesztette az érzékeit, és megnézte a párocskát. A Lea körüli vörös köd felerősödött, míg Qhuinn-é épp csak pislákolt. Nincs meg a szikra…
Ekkor látta meg Nicky-t a sarokban. Ő is Qhuinn-éket figyelte, de a tekintete… olyan más volt. Már épp meg akarta nézni a különleges tekintetével, amikor Nicky felé fordult, a szeme pedig furcsán megcsillant. Cupido a vodkának tudta be, meg a villódzó fényeknek.
A következő pillanatban kinyílt a hátsó ajtó, és V lépett be rajta. Cupido villámgyorsan elköszönt, és kimenekült a bárból. Már épp elindult volna gyalog, amikor Blay mellé lépett, kezében egy kulccsal.
- Elvihetlek? – intett egy hatalmas autó felé.
- Nem várod meg a többieket? – nézett vissza Cupido a szórakozóhelyre.
- Nincs sok kedvem maradni. – Blay szomorúan lehajtotta a fejét, a lány pedig ezerszer is elátkozta magát. Meg Butch-ot. Meg Vishous-t. És Eriszt. Tulajdonképpen az egész világot megátkozta.
- Köszi. – Blay elindult, Cupido pedig néha megbillenve igyekezett utána. Magában hozzávette a vodkát is az elátkozandók sorába.
Az út a Kúriáig szinte órákig tartott. Főleg, mivel egyikük sem szólalt meg. Amikor végre megérkeztek, a lány kikászálódott az autóból, de Blay a helyén maradt.
      - Te nem jössz? – lépett az ajtajához Cupido.
      - Nem, még autókázok egy kicsit. 
- Értem. – Elköszönt, és bement a házba.
Felbotorkált a lépcsőn, és beesett a szobájába. Megkapaszkodott a szekrénybe, de újabb emlékképet kapott az agyától. Olyan gyorsan engedte el, mintha megégette volna a kezét. Bement a fürdőbe, és megnyitotta a hideg vizet. Nem csinált semmit, csak folyatta. A levegő lehűlt, a tükör pedig bepárásodott. Megmosta az arcát, megtörölközött, majd egy mozdulattal letörölte a párás üveget. És majdnem felsikoltott. V állt mögötte, tekintetében vágy és düh keveredett. A mosdókagylónak nyomta a lányt, és a fülébe suttogott.
-  Mondtam, hogy még ma befejezzük! – Cupidot megcsapta az alkohol erős illata.
- Szent ég, mennyit ittál? – Válasz helyett a vámpír belecsókolt a nyakába, és megmarkolta a melleit. Cupido szabadulni próbált, de a férfi erősen tartotta. Széttépte a felsőjét, és feltolta a szoknyáját. Amikor azonban a saját nadrágját gombolta, lazított a szorításon, így Cupido kifordult a kezei közül, és az ajtó felé rohant. V utána vetette magát és mindketten elvágódtak. A vámpír a lábánál fogva húzta vissza magához, a lány hiába kapálózott.
- Vishous, engedj el! Most! – üvöltötte, miközben a férfi félig négykézlábra lökte.
- Muszáj… muszáj megtudnom… miért vagy más… - hörögte szinte felismerhetetlen hangon.
- Eressz… - Cupido hangja remegett, de V erősen magához szorította, és keményen a lányba hatolt. Cupido felsikított a fájdalomtól, a szárnyaival csapdosott, de a vámpír befogta a száját. Félretűrte a haját, és beleharapott a nyakába. Cupido szeméből kicsordult egy vérvörös könnycsepp, V pedig felnyögött élvezetében. Egy pillanatra elveszett az élvezetben, Cupido pedig kihasználta az alkalmat, és lendületből állon vágta a férfit. Vishous hatalmas csattanással a szemközti falnak csapódott, átrepülve a fél szobát. Cupido felemelkedett, arcát kettészelte a vörös könnycsík. Szeme zölden világított, V pedig a nyakához kapott.
A lány lépések hangzottak fel a folyosón, és egy arany-fekete csíkos hajú férfi rontott be az ajtón. Cupido egy pillanat alatt felismerte. Az angyal. Átsuhant az agyán, hogy le kéne állnia, hiszen fel fogja ismerni, de minden figyelmét Vishous kötötte le. A vámpír arca fájdalmában eltorzult, a lába már nem érte a padlót. Kiterítve feküdt a falon, miközben a lány élvezettel figyelte minden rezdülését. A levegő kavargott körülötte, vörös haja a hátánál lobogott. Az angyal halálra váltan nézte a jelenetet, majd közéjük ugrott. Cupido elvesztette az egyensúlyát, így újra a padlón állt, de V-t nem engedte el.
- Hagyd őt! – kiáltott rá a férfi, Cupido pedig újabb fájdalomhullámot küldött V-re.
- Felejtsd el, angyal! Ő az enyém! – hangja bezengte az egész szobát, a férfi pedig riadtan rezzent össze.
- Te… az nem lehet… - A pokolba! Elengedte V-t, aki köhögve esett térdre.
- Saj… saj…. - nyögte a vámpír, de alig jött ki hang a torkából. Cupido azonben elfordult tőle.
- Hagyd. Ma már elegem van a sajnálatokból. – Majd az angyalra villantotta zöld tekintetét.
- Tartsd a szád, vagy befejezem, amit elkezdtem, és te leszel a következő! – Az angyal bólintott, és a vámpírhoz rohant. Cupido kisétált a szobából, és összerogyott a folyosón.

2 megjegyzés: