3. fejezet - Villámok idején

Úgy fél óráig állhatott a zuhany alatt, majd összeszedte magát, megtörölközött, magára csavarta és kilépett a fürdőből. Majdnem felsikított az elé táruló látványtól. A férfi az ajtóban állt, a kilincs pedig ki volt tépve a helyéről. Nem ment beljebb, mert a szoba érintetlen volt. Elina szorosabban magára húzta a törölközőt, és a férfi elé állt, de csak annyira, hogy ne kelljen kiabálnia neki.

-         Ugye tudod, hogy ezt te fizeted? – mutatott az ajtóra. A férfi megrántotta a vállát, de még mindig nem ment be. Elina agyán átsuhant… hogy talán nem is tud. Mintha egy gát lenne az ajtóban, amit képtelen átlépni. A lány elsápadt, és lerogyott az ágyra. Lassan kezdett összeállni a kép. A lesötétített ablakok, a fura, vörös folyadék, a jelenet a sikátorban, és maga a férfi. Utóbbi kihúzta magát, és bólintott, ahogy Elinába villámként csapott a felismerés, majd szinte kirobbant belőle.

-         Te is más vagy! – A férfi felhúzta a szemöldökét. Nem egészen erre számított, de amikor a lány elkezdett nevetni, dühös lett.

-         Én tudom, hogy mi vagyok. Most Te jössz! Mi volt ez az előbb? Mintha…

-         Villám? – húzta fel a lábát a lány az ágyra. A férfi bólintott, Elina pedig megvonta a vállát.

-         Ez vagyok én. Villámkisasszony. Te pedig… nem tudsz bejönni, ugye? – hajolt közelebb.

-         Nem. Kivéve, ha behívsz. – A férfi nekidőlt az ajtófélfának, és várta a bebocsájtást.

-         Ugye tudod, hogy ez nem fog megtörténni? – vigyorgott még mindig törölközőben Elina.

-         Sejtettem. Hogy hívnak?

-         Elina.

-         Én Draven vagyok. És, mint rájöttél, egy… - Elina felugrott az ágyról, a törölköző pedig lejjebb csúszott, mint illene.

-         Ki ne mondd! – kiáltott rá a férfire, de az csak bámulta, és halkan morgott. Elina fülig pirult, és megigazította a törölközőt.

-         Talán kényelmesebb lenne, ha behívnál.

-         Felejtsd el! Tudod, mit? Inkább menj vissza a szobádba. Elég bonyolult az életem nélküled is. – Odalépett az ajtóhoz, és becsukta a döbbent férfi előtt. Visszasétált a szekrényhez, de mivel Draven kitépte a kilincset, az ajtó magától kinyílt, Draven pedig vigyorogva biccentett neki. Elina a szemét forgatta, összepakolt magának pár ruhát, és bevonult a fürdőbe. Pár perc múlva bőrszerelésben lépett ki, Draven pedig felmordult.

-         Mi van? – A férfi megrázta a fejét, Elina pedig elé állt, nagy levegőt vett, majd kimondta azt a három szót, amit minden egyes sejtje üvöltve követelt.

-         Nem jössz be? – Draven meghajolt, és belépett az ajtón. Megállt a lány előtt, Elina viszont lassan hátrébb lépett.

-         A helyedben vigyáznék magamra.

-         De nem vagy a helyemben. – Az óceán kék szempár még mindig őt fürkészte, a lány pedig zavartan köhintett egyet.

-         Miért is akartál bejönni? – Draven megrázta a fejét, és ellépett Elinától.

-         Nem is tudom… ez miattad van?

-         Micsoda? – Elina lehuppant az ágyra.

-         Bocs az ajtóért. Majd én intézkedek!

-         Okééé…. – Ha a pasi valamiről nem akar beszélni, akkor maradjon is így. Minél kevesebbet tud, annál jobb.

-         Addig viszont nálam fogsz lakni. – Nem kérés. Kijelentés. Elina legyűrte magában a vágyat, hogy egyből rávágja az igent, és kihúzta magát.

-         Nem. Megcsináltatod az ajtót, még a holnapi nap folyamán, és ennyi. Közünk sem lesz többet egymáshoz. – A férfi újra felmordult, Elina pedig összerezzent.

-         Nincs apelláta! Fogd a holmidat és gyere!

-         Azt mondtam, nem! – Minden egyes szót kihangsúlyozott, hogy a férfi pontosan megértse. Draven szinte már vicsorgott, úgy közelített a lány felé, Elina pedig megcsodálhatta a férfi egyre növő szemfogát.

Elina nagyot nyelt, miközben a hatalmas férfi fölé tornyosult. Halkan morgott, közben egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról.

-          Ne mondj nekem ellent… - Hangja lágyan csengett, teljes ellentétben állt arckifejezésével.

-         Miért fontos neked ez? Nem is ismersz… - Elina hangja elcsuklott, a férfi tekintete megbabonázta, és egyre közelebb vonzotta hozzá. Amikor már majdnem összeért a szájuk, Draven félrenézett.

-         Csak úgy. Jössz? Úgysem fogják megcsinálni ma este, nálam pedig biztonságban leszel. – Elina majdnem felnevetett. Biztonságban egy… Te jó ég! Még rágondolni sem tudott.

-         Meg tudom védeni magam! – Emelte fel kesztyűs kezét. Draven szemében csalódottság tükröződött, Elina pedig gyorsan hozzátette. – De ha ragaszkodsz hozzá…

A férfi alig láthatóan megkönnyebbült, bólintott és előrement a szobájába. Elina körbenézett, hogy mit vigyen magával, végül egy takaró és egy kispárna mellett döntött. A cuccokkal átvonult a szemközti szobába, ahol már nyoma sem volt az iménti dulakodásnak. A törött üveg is eltűnt a földről, csak úgy, mint a vér. Elina megdermedt az ajtóban. Tényleg egy vámpírnál tölti az éjszaka hátralevő részét? Egy vámpírnál. Vámpír. Gondolatban ízlelgette a szót. Miközben elmélázott, Draven jött ki a fürdőből és elvette a lánytól a holmijait. Szépen lepakolta az ágyra őket, a saját párnáját pedig az ágy elé dobta.

-          Ott fogsz aludni? – lépett beljebb Elina.

-          Aludhatok veled is. – Vigyorgott rá pimaszul Draven.

-         Nem, kössz. – Ledobta magát a hatalmas ágyra, és úgy látta, az övé kisebb. Hátradőlt, kinyújtotta oldalra a karját, hogy leellenőrizze, Draven pedig a szekrénynek dőlve figyelte a ténykedését.

-         Elég kényelmes lesz? Vagy hozassak egy nagyobbat?

-         Szállj le rólam! – Oldalra fordult, magára rántotta a takarót, és lehunyta a szemét. Draven a szemét forgatta, lekapcsolta a villanyt, és leült a párnája mellé. Elina halványan látta a férfi körvonalait, ahogy az ágy előtt ül, és felült az ágyon.

-         Most mi van?

-         Semmi. Miért?

-         Nem alszol?

-         De, majd fogok. – Elina megvonta a vállát, és visszafeküdt. Párszor körbefordult, majd hanyatt fekve a plafont bámulta. Draven mély hangja törte meg a csendet.

-         Mióta van ez a képességed? – A lány dühösen fújt egyet.

-         Jó éjt!

-         Nem akarsz róla beszélni? – Elina felült az ágyon, felkapta a párnáját és a takarót, és elbotorkált az ajtóig. Mikor nagyjából odaért, beleütközött valamibe. Valami hatalmasba. A férfi lehelete az arcát csiklandozta.

-         Hova készülsz? – A hangja közvetlenül a lány fülénél csendült meg, de nem ért a bőréhez. Végigsiklott az arca mellett, majd megállt a nyakánál. Elina nagyot nyelt.

-         El. – Mindössze ennyit tudott kinyögni, a férfi illata elsöprő erővel hatott rá. A képzeletében már egész közel kerültek egymáshoz, Draven pedig felnevetett.

-         Fura vagy.

-         Te beszélsz? – Elina hangja pár oktávval feljebb kúszott. – Te egy… vámpír vagy! – A szája elé kapta a kezét, mintha valami rosszat mondott volna.

-         Igen. És te? Te mi vagy, Elina? – A lány megborzongott a neve hallatán. A férfi szájából különös hangzást kapott. – Miért teszed ezt velem? – Draven szinte magának suttogta az utolsó kérdést, és elgondolkodva felegyenesedett.

-         Mit tudsz még? – hajolt újból a lányhoz.

-         Ho… hogy érted?

-         Mássz ki a fejemből! – kiáltott rá hirtelen a férfi.

-         Te nem vagy normális! – Elina félrelökte az ajtóból, és a kilincs után nyúlt. Riadtan fedezte fel, hogy össze van zárva egy buggyant vámpírral, az éjszaka közepén, egy eldugott skóciai szállodában. Gratulálok Elina, ügyes vagy! – veregette vállon magát képzeletben. A férfi hangja a szoba túloldaláról hangzott fel.

-         Félsz tőlem? – Nem normális. Tutira nem normális. Épp a kesztyűjét próbálta veszettül lerángatni, hogy megsüsse az egész zárat, amikor két erős kar fonódott a derekára, és szorosan magához rántotta.

-         Draven, engedj el! – Próbált határozottnak hangzani, de a remegését nem tudta legyűrni. Ha le tudná húzni a kesztyűjét…

-         Mit művelsz velem? – A kérdés inkább kétségbeesett segélykérésnek hangzott.

-         Semmit. Mi a baj? – Elina próbált lágy hangon felelni, és úgy tűnt, sikerült is neki.

-         Nem tudom… vannak ezek a hangok… a te hangod. Mindig a te hangod…

-         Mit mondok neked? – Elina összehúzta a szemöldökét. Mit lehet ilyenkor kérdezni?

-         Csak egy szót. Mindig… mindig csak azt az egyet. – A lány közelebb hajolt hozzá.

-         Mi az, Draven? Mi az az egy szó?

A férfi kék szeme világított a sötétben, majd Elinára nézett.

-          Enyém.