5. fejezet - Villámok idején

Elina megitta a forró csokit, a hűvös reggelen épp jól esett. Bevitte a csészét a konyhára, ahol hatalmas mosollyal fogadták. Vagy nagyon kedves emberek laknak Skóciában, vagy ő rettentő bizalomgerjesztő. Az utóbbira gondolatra majdnem felvihogott. Hiszen éppen az minden vágya, hogy elrettentse az embereket maga mellől. Mellette senki sincs biztonságban. 

Épp indult vissza a porta felé, hogy beadja a takarót Bobbynak, amikor egy hátborzongató érzés kerítette hatalmába. A gyomrából indult, onnan áradt szét az egész testében. Mintha valami átlyukasztaná a bőrét, és szép lassan lefejti a húsáról. Megkapaszkodott a falban, és nagyokat lélegezve óvatosan botorkált a lépcső felé. Leült az alsó fokra, onnan figyelte a recepciót, ahonnan a borzalmas érzés sugárzott.

Bobby épp egy leendő lakóval volt elfoglalva. A férfi hatvan év körül járhatott, ősz haját hátrafésülte, ami így rásimult fekete öltönyére. Egy fekete sétapálca volt nála, de nem úgy nézett ki, mint aki használja, inkább csak azért, hogy legyen valami a kezében. A pálca feje egy oroszlánt ábrázolt, amely kitátotta a száját, így láthatóvá vált teljes fogsora, vicsorgása pedig félelmetesen élethű volt. Elina elnyomott egy borzongást, és próbált nem rájuk nézni, de a sötét alak vonzott a tekintetét. A férfi a következő pillanatban felé kapta a fejét, és elmosolyodott.

      -     Jó reggelt! – lépett hozzá közelebb az idegen. – Rosszul érzi magát? - A hangjából csöpögött az undorító nyájasság, amitől Elina majdnem elhányta magát.

-         Nem, jól vagyok. Köszönöm. – A lány nagy nehezen feltápászkodott, és felsietett a szobájába. Egy széket tett az ajtó elé, hogy így legalább ne nyíljon ki. Berohant a fürdőbe, és felöklendezte az előző forró csokit. Megmosta az arcát, lefeküdt az ágyára és összegömbölyödött. Még sosem fogta így el rossz érzés, ha meglát egy fura fickót. Pedig látott már egy párat. A megbízói nem épp barátságos emberek voltak. Némelyikük még ki is kezdett vele. Persze mindig pórul jártak. Nem sokkal később elaludt, és újra átélte az első villámcsapások estéjét.

Néhány órával később zörgésre ébredt az ajtó felől. Valaki lenyomta a kilincset, és nagy erővel akart bemenni rajta, a szék azonban útját állta. Elina felkapta a fegyverét a párnája alól, és egyenesen az ajtónak szegezte, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Bobby rémült feje bukkant elő.

      -     Ssss…sajnálom. Kopogtam, de… - Elina leengedte a fegyvert, és intett a férfinek.

-         Semmi baj, Bobby. Jöjjön csak. – A lány ásított egyet, majd rápillantott az órájára. Este hét órakor kint még világos volt. Szerencsére a vámpír még alszik. Legalábbis nem jön elő még egy darabig. Bobby az ajtóval foglalkozott, Elina pedig visszarakta a párnája alá a Browningot. A portás nagy szemmel nézett rá, de  semmit sem kérdezett, a lány pedig szó nélkül bevonult a fürdőbe. Megmosta az arcát, felkötötte a haját, majd kilépett, ám Bobbynak nyoma veszett. A szemben lévő ajtó, a 13-as nyitva volt. A sötétből két, világító kék szempár tűnt elő. Elina az ágyig hátrált, majd beleütközött a lába az ágy szélébe. 

Kinyitotta a szemét, és újra a fürdőben volt, Bobby pedig vidáman fütyörészett. A francba… Már hallucinál is. Aztán eszébe jutott, ami néhány órája a földszinten történt.

-         Bobby, kérdezhetek valamit? – Lépett közelebb a férfihoz.

-         Persze, kisasszony. - Elina intett neki, hogy halkabban, mire Bobby a szájához kapta a kezét.

-         Ki volt az a fickó délután? Ősz hajú, jól öltözött. - A leírás alapján nem lehet más, a férfi pedig bólintott, amikor ráismert az új vendégre. 

-         Mr. Harris. Valami nagykutya Amerikából. Azt hallottam, piszok gazdag. - Némi irigység vegyült a hangjába, de Elina azt sejtette, nem becsületes módon jutott ahhoz a rengeteg pénzéhez. 

-   Látszik is rajta… - fintorgott Elina. A gazdagok mindig csak játszanak. Elnyomott egy feltörő emlékképet, és mosolyogva fordult Bobbyhoz.

-      Sajnálom, hogy Mr. Smith kellemetlenséget okozott Önnek és a fogadónak. A számlát természetesen ő fizeti, és ha kérhetném, magas borravalót számoljon magának.

-  Ahogy óhajtja, kisasszony. – Bobby hamiskásan elmosolyodott, az arca pedig egy csapásra fiatalabbnak hatott. Mindig mosolyognia kéne, gondolta Elina. A férfi befejezte a zárcserét, majd fütyörészve lesétált a lépcsőn. Elina rögtön kulcsra is zárta az ajtót, hiszen nemsokára alkonyodott. Idegesen leült az ágyra, és szinte számolta a perceket. Maga sem tudta miért, de az az érzése támadt, mintha várná a férfit. Amint az utolsó fénysugár is eltűnt a szobájából, kopogtak. Nyelt egyet, majd rekedt hangon kikiabált.

-         Gyere. – Draven fekete ingben, farmerban és frissen mosott hajjal állt előtte. A sampon illatát még a lány is érezte. A vámpír szó nélkül közeledett Elinához, ő pedig feljebb csúszott az ágyon. A férfi azonban leült az ágy végébe.

-         Nem sokat aludtál. - Jegyezte meg nagy sokára Draven.

-     Sajnálom, ha felébresztettelek. Rémálmom volt. És sajnálom, ha megbántottalak este. És… - Folytatta volna a bocsánatkérések sorát, de a férfi megállította.

-         Befejezted? – szakította félbe Draven. Elina kérdőn nézett rá.

-         Még nem. Miért? - Kérdezte a lány döbbenten.

-       Mert nem érdekel. – A férfi mélyen a szemébe nézett, Elina pedig hirtelen elfelejtette, hogy miről is volt szó. A kék szemek szinte megbénították.

-         Mit tervezel estére? – szólalt meg végül Draven.

-         Dolgom van. – Elina most először kezdte sajnálni, hogy mi a foglalkozása.

-         Munka? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel a férfi. 

-     Valahogy úgy. – A lány elnyomott egy mosolyt. – De gyorsan végzek. – Csúszott ki véletlenül a száján. 

-         Akkor meghívlak egy kései vacsorára. Közben mesélhetek, és te is nekem. - Draven nem kérdezte, kijelentette. Elina azonnal meghátrált gondolatban, és igyekezett kibújni a meghívás alól.

-         Öhm… nem hiszem, hogy ez jó ötlet… - Draven azonban rá sem hederített, hiszen fejben már mindent eltervezett. Volt rá egy teljes napja. Sőt, ha jobban belegondol, egy teljes élet állt mögötte, ami alatt eltervezett minden lépést.

-         Éjfél? Vagy legyen inkább egy óra? Nem, legyen inkább kettő. Kettőkor találkozunk! 

Draven felállt, Elina pedig várt valamiféle búcsút, egy szót, esetleg egy csókot, de a férfi úgy távozott, ahogy megérkezett. Szótlanul. Különös…