7. fejezet - Villámok idején

Elina meggyorsította a lépteit, és csak reménykedett, hogy az illető nem vette észre. A riasztók már elhallgattak, viszont a távolból rendőrautók szirénái hangzottak fel. A lány futásnak eredt, a sikátorok felé vette az irányt. Hátranézett, és valami megcsillant a sötétben. Az ég figyelmeztetően nagyot dörrent, ő pedig újra rákapcsolt. Megtalálta azt a kocsmát, ahol előző este ivott, és beviharzott az ajtón. Beleveszett a tömegbe, majd a terem másik végéhez araszolt, szemben az ajtóval, és várt. 

Pár kölyök lépett be rajta néhány perc múlva, és izgatottan újságolták, hogy mi történt a múzeumban. Mindenki köréjük sereglett, Elina pedig nem értette, miről beszélnek. Ha azoknak az őröknek eljárt a szájuk… Felnézett a falon lévő órára, és összerezzent. Mindjárt három óra. 

Elkésett. 

Elkésett egy randiról. 

Elkésett egy randiról egy vámpírral. 

Elina alig bírta összeszedni a gondolatait. Ha eddig csak felmerült benne, hogy ő lesz a főétel, akkor ezek után biztosra veheti. Lehúzta a whiskey-t, majd átvágott a tömegen. Amikor meghallotta a „betörés” szót, megállt.

      -    Csak nem betörtek? – Kérdezte az egyik öregúr.

-         Nem, a rendőrök azt mondták, nem tűnt el semmi. Legalábbis az őrök szerint. De mindkettő annyira meg volt rémülve… Én nem tudom, mi történhetett ott, de a nyakamat rá, hogy nem mondanak igazat. – Nézett az egyik suhanc a társára, aki bólogatva helyeselt.

A francba…

Elina visszasietett a szállodába, és félve indult fel a lépcsőn. A szobája ajtaja nyitva volt, fény szűrődött ki a résen. Dravené viszont zárva volt. Elővette a Browingot, majd maga előtt tartva fél kézzel belökte az ajtót.

A szoba közepén egy gyönyörűen megterített asztal volt, az egyik asztalfőn pedig Draven ült mozdulatlanul, akár egy szobor. Hófehér ingje tökéletesen állt rajta, a felső gomb nem volt begombolva, így láthatóvá vált aranybarna bőre. Fekete haja elöl kisfiúsan össze volt borzolva, hátul pedig rásimult a gallérjára. Szinte fájó kék szeme dühösen meredt a lányra. Elina egy pillanatig elmélázott a férfi szoborszerű szépségén, majd megrázta magát és becsukta az ajtót. Leült az asztal végéhez, ahol a másik teríték volt, és a tányérját bámulta.

-         Bocs. – bökte ki pár perc múlva. A vámpír nem szólalt meg, így Elina kénytelen volt felnézni. Draven az asztal szélét markolta, ízületei kifehéredtek a hatalmas erőkifejtéstől. Elina nem tudta eldönteni, hogy kapaszkodik, vagy tudatosan le akarja törni.

-         Jó, elkéstem. Mondtam, hogy nem jó ötlet… - Igyekezett megmagyarázni a helyzetet, miközben idegesen a terítő szélét babrálta.

-         Mi a foglalkozásod? – Szűrte a férfi a fogai között.

-         Tessék? - Kérdezett vissza a lány. Hogy jön ez most ide?

-         Hallottad. Mivel foglalkozol? – Elina nem igazán értette, miért fontos ez hirtelen.

-         Én… még tanulok. Most pedig utazgatom. Miért? – Draven egy pillanat alatt felállt, a lánynál termett és a karjánál fogva felrántotta.

-    Ne hazudj nekem! – A férfi hangja leginkább morgáshoz hasonlított. Elina megpróbálta ellökni magától.

-       Szállj le rólam! Azért, mert buggyant vagy, nem kell engem is belevonnod a képzelgéseidbe! - Minden erejére szüksége volt, ha szabadulni akart a szorításból.

-         Láttalak! – A vámpír hangja fenyegetően dörrent, és mintegy nyomatékul, erősebben szorította a lány karját.

-         Hogy mi? – Jutott el Elina tudatáig, hogy mit mondott a férfi. Látta… Kifigyelte… Kémkedett utána. Ösztönből cselekedett. 

A kesztyű nélküli kezét felemelte, és egy hatalmas pofont kevert le a férfinek. Szinte érezte, ahogy a dühe energia formájában átszáguld a vámpíron. Draven megtántorodott, és a mellkasához kapott. Újra dobog a szíve… Gondolta elámulva Elina, majd Draven megindult felé. A lány védekezően feltartotta maga elé a kezét, és várta a vámpír következő lépését.

Draven mélyen a szemébe nézett, mellkasát pedig a lány csupasz tenyerének nyomta. Mintha áram rázta volna meg, de nem lépett hátrébb. A szívverése felgyorsult, így már tapinthatóvá vált, az ösztöne pedig sikítva követelte, hogy jelölje meg a lányt. A lányt, aki csak miatta született, akinek az a sorsa, hogy élete végéig mellette legyen. Egyik kezével megfogta Elina kezét, a másikkal pedig felemelte az állát, és csak tartotta. Meg akarta csókolni, majd’ megveszett, hogy újra a lány ajkaihoz érjen, de ezúttal megvárja az engedélyt. Elina nagyot sóhajtott, és közelebb araszolt a férfihoz. Draven felmordult, és szenvedélyesen birtokba vette a lány száját. Elina átölelte a vámpír nyakát, és szorosan a kőkemény mellkashoz préselődött. Draven a lány feneke alá nyúlt, és a szekrénynek döntötte. Elina átkulcsolta a lábát a férfi dereka körül, közben átcsúsztatta nyelvét a férfi szájába. Draven elégedetten felmordult, és végigsimított a lány oldalán. 

Elina felsóhajtott, a férfi pedig az ágyhoz vitte, és óvatosan lefektette. A lány felkúszott az ágyon, és az ágytámlához kuporodott. A férfi felhúzta a szemöldökét.

      -    Valami baj van?

     -    Én… Te… Téged ez nem zavar? – Mutatott a kezére. Draven egyre közelített hozzá, egy pillanatra sem vette le róla a szemét.

-          Nem zavar. Kicsit csiklandoz, de majd megszokom. – Kigombolta a saját ingjét, felfedve Elina előtt a tökéletesen kidolgozott felsőtestét. A lány legszívesebben letámadta volna, de volt még egy bökkenő. Draven újra megcsókolta, de Elina ellökte magától.

-          Nekem ez nem megy. - Amikor Elina a férfi szájára pillantott, Draven megrázta a fejét.

-       Nem foglak megharapni. Hacsak nem te kéred. – Kacsintott ravaszul a lányra. Te jó ég!  Ez eddig eszébe sem jutott.

-         Miért, már gondoltál rá? – Elina a nyakához kapta a kezét, hangja kezdett hisztérikussá válni. Draven a lány kezére tette a kezét.

-      Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De nem foglak. Ígérem. – Elina bólintott, a férfi pedig elvette a lány kezét a nyakáról. Végigcsókolta a tenyerét, és egyre feljebb haladt. Apró csókokat lehelt a nyakára, és lágyan megharapta a fülcimpáját. Elina újra eltolta magától, mire Draven mérgesen felmordult. Leült az ágy szélére, és elkezdte begombolni az ingjét.

-          Ha nem akarsz, nyugodtan megmondhatod. Nem fogok erőszakoskodni. – Elina nagy levegőt vett, és gyorsan elhadarta.

-          Én még soha… jesszus… szóval én még nem…Tudod! - Esdeklőn nézett a vámpírra. – Na, hadd ne kelljen kimondanom.

-          Úgy érted… - Mondta lassan Draven, amikor eljutott a tudatáig, mit is akar vele közölni a lány. Még sosem volt férfival. Egy nagyon gonosz, önelégült énje elégedetten mordult fel a tudatra, hogy ő lesz a lánynak az első, ugyanakkor meg is rettent. Tudta, hogy Elina az övé, és meg akarja jelölni, de hogy az ártatlanságát is elvegye? 

-   Igen! – Vágta rá rögtön a lány. Így is elég szörnyű volt a tudat, de más szájából hallani… megsemmisítő. Draven, amint meghallotta a lány válaszát, tudta, hogy nem lesz képes megállni. Hacsak a lány nem állítja meg. Draven Elinára nézett, aki vágytól csillogó szemekkel pislogott rá. Szinte letépte magáról az inget, elkapta Elina bokáját, és magához rántotta.

-          Akkor… - Végigcsókolta a lány kulcscsontját, közben feltolta a felsőjét, - majd vigyázok rád.