8. fejezet - Villámok idején

Másnap reggel Elina fáradtan ébredt. Begombolta magán a hófehér inget… 

Egy pillanatra megállt a mozdulat közben, és végignézett saját magán. Egy fehér férfiing volt rajta mindössze, a haja összekócolva, mellette pedig mocorgás támadt. Oldalra nézett, és egy gyönyörű, óceán kék szempár nézett vissza rá. Képek villantak be neki az előző éjszakáról. A betörés… a biztonsági őr…. a megterített asztal… veszekedett Dravennel… aztán a férfi ígérete, hogy vigyáz rá… Megrázta a fejét. A többire gondolni sem mert.

      -   Hogy aludtál? – Simított ki egy tincset az arcából Draven.

-      Öhm… nekem most… én most megyek… - Elina felkelt az ágyból, majd rádöbbent, hogy bugyi sincs rajta. Szégyenlősen lejjebb húzta az inget, és zavartan körbenézett. Draven egy vigyorral az ágy mögé nyúlt, és felemelte az apró ruhadarabot.

-      Ezt keresed? – Elina bólintott, villámgyorsan kikapta a férfi kezéből és magára rángatta a fehérneműt, majd beviharzott a fürdőbe. Kétségbeesetten keresett valamit, ami egyértelműen bizonyítja, hogy csak álmodta az egészet. Azonban Draven az ágyában túlságosan is egyértelmű bizonyíték volt az ellenkezőjére. Mikor lett ilyen könnyűvérű?! Megmosta az arcát, majd megdermedt. Riadtan simított végig a nyakán. Igaz, nem emlékezett semmiféle harapásra, legalábbis ilyenre, de ki tudja, mire képes az a vámpír. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és kidugta a fejét. Draven az ágyon ült, és őt nézte.

-         Mennyi az idő? – Pillantott a gondosan letakart ablakra, amelyen szemernyi fény sem szűrődött át.

-         Lassan dél lesz. Éhes vagy? Hozassak valamit? - Draven már fel is emelkedett az ágyról, de Elina megrázta a fejét.

-   Nem kell, majd lemegyek. Rám fér a séta, azt hiszem. – A lány kikapott pár ruhadarabot a szekrényéből, felöltözött, majd visszaszólt az ajtóból.

-         Itt maradsz? - Kicsit zavarban volt, egyáltalán nem tudta, hogy kell ilyenkor viselkedni. Küldje el? Vagy marasztalja?

-         Igen. – Bólintott Draven mosolyogva.

-        Helyes. Akkor meg tudjuk beszélni, hogy miért is leskelődtél utánam. – Elina becsukta az ajtót, de szinte hallotta, ahogy a vámpír álla a padlón koppan. Két lépés után eszébe jutott a meló. A szerződésében az állt, ha kész az akció, küld egy üres SMS-t egy előre megadott számra. Visszarohant a szobába, Draven pedig vigyorogva feküdt az ágyon. Az ajtónyílásra felült, és a lánynál termett. Szorosan magához ölelte, és megcsókolta.

-         Tudtam, hogy nem bírod sokáig nélkülem. – Elina játékosan ellökte magától.

-    Inkább a mobilom nélkül. – Felkapta a készüléket és kiviharzott az ajtón. Még hallotta Draven nevetését.

Elina elküldte az üzenetet, majd amikor megkapta a kézbesítési értesítőt, a földszinten is megszólalt egy telefon. Kíváncsian sétált a lépcsőhöz, majd lefagyott a mosoly az arcáról. Mr. Harris jött ki az étkezőből, és a zsebéhez kapott. Odakint nagyot dörrent az ég, Elina pedig az ablakhoz kapta a fejét. Elkésett…

      -     Csúnya idő van készülőben, nem igaz? – A férfi közelebb sétált a lépcsőhöz és Elina is elindult lefelé.

-         És még milyen csúnya lesz… - Morogta az orra alatt, Mr. Harris pedig kíváncsian nézett rá. A lány megvonta a vállát, és továbbsétált. Amikor egymás mellé értek, a férfi megfogta a karját.

-         Azt hiszem, még beszélnünk kell. - A lány elnyomta a rátörő undort, és a férfira sem nézve válaszolt.

-         Nem hinném. – Elina lerázta magáról a fogva tartó kart, de Mr. Harris a fülébe súgta.

-         Megkaptam az üzenetét. – A lány összerezzent. Tehát neki kellett a kép? Nem is gondolta volna. De miért? Nem úgy néz ki, mint aki nem tudja megvenni magának. Gondolatban megvonta a vállát, majd halkan elhadarta.

-         Fél óra múlva találkozunk a parkban.- Intett az udvar felé, mire Alexander pánikban nézett ki az ablakon.

-         De hiszen esik az eső! – Kiáltotta a férfi, de Elina már eltűnt az étkezőben.

 Fél órával és egy kiadós ebéddel később Elina csuromvizesen állt az egyik fa alatt. A képet összecsavarta és egy fadobozba rakta. Draven felhúzott szemöldökkel figyelte a műveletet, de Elina komor tekintete megakadályozta a kérdezősködésben. Majd, ha mindennek vége, talán elmeséli neki az egész történetet, de most nincs rá ideje. El kell tűnnie innen, minél előbb.

Három fekete öltönyös férfi sétált felé, majd mögöttük még kettő. Az egyiknél egy esernyő volt, amit Mr. Harris felett tartott. A férfiak körbeállták a lányt, Mr. Harris pedig szembe állt vele. Elina biccentett neki, és kérdőn nézett a kíséretre.

-   Ők a személyi testőrségem tagjai. - Válaszolt Harris a fel nem tett kérdésre.

-   Rögtön négyen jöttek ellenem? Hízelgő, hogy mit ki nem néz belőlem. - Húzta félmosolyra a száját a lány.

-     Ugyan, kérem. Hallottam rólad és a kis különleges képességedről. Igazából már régóta kereslek… - Harris hirtelen bizalmaskodóra vette a stílust, amit a lány meglehetősen furcsállt. 

-         Ezt hogy érti? – Lépett közelebb Elina, az egyik testőr pedig rögtön felé mozdult. Harris leintette a férfit, és a lányra mosolygott.

-         Majd megtudod, ha itt az ideje. De nem most. Még nem. – Felpillantott az égre, Elina tudatába pedig egy szörnyű gondolat fészkelte be magát. Alexander úgy nézett rá, mint aki többet tud róla, mint szabad lenne. És ez megrémítette Elinát.

-       Most viszont térjünk rá az üzletre. – Harris hangja rántotta vissza a valóságba. – Gondolom, az előleget megkapta. Amennyiben az éjszaka nem volt gond, megkapja a többit is.

-         Tessék? Milyen gond? Ez nem volt a szerződésben! – Elina hangja pár oktávval feljebb csúszott. Ha a tegnap esti közjátéka kiderül… lőttek a pénzének. Pedig nagy szüksége volt rá, ha minél messzebb akar innen kerülni.

-         Ne izguljon, ez csak rutineljárás. Ha nem jelenik meg semmi az újságban, megkapja a pénzt. Ígérem. - Harris negédesen elmosolyodott, de a lány hidegen válaszolt. 

-     Az ígérete nekem ez nem sokat ér… - Az előbbi testőr újra közelebb lépett Elinához, és fenyegetően nézett a lányra. Elina elvigyorodott, és a kesztyűjéhez nyúlt. A testőr elsápadt és visszaállt a helyére. Tehát tényleg hallottak rólam…- nyugtázta örömmel. 

-         Mikorra ér ide az igazi vihar? - Nézett fel az égre Harris, majd Elinára pillantott.

-     Honnan tudjam? – Hárított a lány, a gyanúja azonban beigazolódott. Harris többet tud, mint Elina gondolta volna. Sürgősen le kell lépnie innen.

-   Ugyan, lányom. Játszunk nyílt kártyákkal. Mindent tudok rólad. Tudok az árvaházról, az első gyilkosságodról. Elmondták, hogy nem a kissrác volt az első? Majd elmesélem. Rengeteg időnk lesz együtt. - Harris elmosolyodott, amitől Elina csak még rosszabbul érezte magát.

-       Maga meg miről beszél? – A lány kezdett szédülni, és a folyamatosan zuhogó, jéghideg eső sem segített rajta. Úgy érezte, a föld beomlik alatta, neki pedig nincs ereje megkapaszkodni.

-         Később, gyermek. Később. Menjünk! – Intett Harris a csapatnak, akik körbevették, és együtt indultak vissza a fogadó felé. Elina leült a csuromvizes padra, és bámult maga elé. Hagyta, hogy a múlt újra a tudatába férkőzzön…

Mrs. Higgins egyik nap megkérte, hogy etesse meg az állatokat. Az asszony háza olyan volt, mint egy menedékhely. Nem elég, hogy Elinát magához vette, de az utcán kóborló kutyáknak, macskáknak is állandó bejárásuk volt. Elina egyesével, minden tálkába töltött megfelelő mennyiségű ételt, az egyik kiscica azonban fogta magát, és a lánynak dörgölőzött. Elina nem bírta megállni, és megsimogatta a selymes kis jószágot. A következő pillanatban a macska keserves nyávogással rogyott össze. Mrs. Higgins épp akkor érkezett vissza, és meghallotta a kislány fájdalmas sírását. A hátsó kertbe rohant, és azonnal felismerte a helyzetet. Megfogta Elina vállát, és mélyen a szemébe nézett.

-    Meg tudod menteni! A képességed nem csak átok, hanem áldás is egyben. – Mrs. Higgins állandóan kesztyűt viselt, így megfogta a kislány kezét és az állatra rakta. Az apró test megrázkódott, majd a cica újra nyávogni kezdett. Elina elsírta magát, de Mrs. Higgins letörölte a könnyeit.

-       Nem mondhatod el senkinek! Ha ezt megtudják, bántani fognak téged. Vigyázz, hogy ilyen soha, de soha többé ne történjen.