Elina
összeszedte magát, majd lement vacsorázni. Nem akart sokat enni, végülis
aznapra már van egy vacsorameghívása… egy vámpírral. Te jó ég! Csak most esett le neki az ebben rejlő veszély. Ő lesz a vacsora! Gyorsan
elhessegette maga elől az előző éjszaka rémálmát, és bekanalazta a maradék levesét.
Már indult volna vissza, amikor kihúzódott előtte a szék, és Mr. Harris ült le
vele szemben.
- Látom, már jobban van. Örülök. – Elina
gyanakodva nézett rá, és bólintott. Hozzá nem szoktak csak úgy leülni emberek. Mindig akarnak valamit…
-
És, hogy érzi itt magát? – Folytatta a férfi, miközben a sétabotját szorongatta. Elinát újra a rosszullét kerülgette, ahogy
meglátta a pálca fejét. Legyűrte a rossz érzését, és nagy nehezen válaszolt.
-
Remekül. Errefelé rendkívül kedvesek az emberek.
Ön mi járatban errefelé, Mr…? - Minél többet akart megtudni a férfiról, hogy megbizonyosodjon, mennyire veszélyes.
-
Ó, elnézést. Milyen udvariatlan vagyok. A nevem
Harris. Mr. Alexander Harris. A második. – Tette hozzá mosolyogva. Ettől a
nyájas hangnemtől felfordult Elina gyomra. – Üzleti úton vagyok, egy ismerősöm
ajánlotta a szállodát.
-
És mivel foglalkozik, ha megkérdezhetem? – Jobb
megismerni az ilyen mocskokat, mint meglepődni a végén.
-
Régiségkereskedő vagyok. – Elina majdnem
felnevetett. Valamilyen szinten ő is az volt.
-
És Önt miért sodorta Skóciába a szél, Mrs.
Johnson? - Elina kicsit sem lepődött meg, amikor az álnevén szólította Harris. Valószínűleg ő is legalább annyira érdeklődik az idegenek után, mint Elina.
-
Ön módfelett tájékozott, uram. - Eresztett meg felé egy félmosolyt a lány.
- Ó, kérem. Szólítson csak Alexandernek, ha
kérhetem. – Elina biccentett, és mérgesen
Bobbyra nézett. Mégsem olyan jó dolog, ha kedvesek az emberek.
-
Én csak utazgatok. Most éppen erre hozott az
utam. Most pedig, ha megbocsájt… - Elina felállt, Alexander pedig mosolyogva
biccentett neki. A lány dühösen elviharzott a porta előtt, felszáguldott a
lépcsőn, és szinte bevágta maga mögött az ajtót. Miért zavarta ennyire ez a fickó? Érezte, hogy baj van vele, de
miért törődött vele? Ő sem volt szent, miért érdekelte, mit csinál más?
Összepakolta a felszerelését, átöltözött teljes feketébe, felkötötte a haját,
majd kisietett a szállodából és eltűnt a sötétben.
A mellékutcákon
haladt csendben, cikkcakkban. Nem, mintha bárki is követné, vagy gyanakodna. Az
ég figyelmeztetően megdörrent, a lány pedig eleresztett egy káromkodást. Csak
még ezt az éjszakát bírja ki és eltűnik a környékről. Kérlek, Istenem, add, hogy legyen elég időm…
Elért a
múzeumhoz, a hátsó ajtó környékén járhatott. Kilépett a sötétből, és megkereste
a kapcsolószekrényt. Lehúzta a kesztyűjét, majd megfogta a lakatot. A fém
sisteregve adta meg magát a hatalmas energiának, szinte szétolvadt a lány
kezében. Elina eldobta a lakatot, kinyitotta a szekrényt, és tanulmányozni
kezdte a vezetékek hálózatát. Ahogy sejtette, nem volt bonyolult darab.
Megolvasztotta a riasztó és a kamera vezetékét, és behajtotta az ajtót, mégse
legyen annyira feltűnő. Hátradobta a táskáját, majd az ajtó zárjára rakta a
kezét. Kisütötte a szerkezetet, végül az ajtó egy berregéssel kinyílt. Elina
körbenézett, és becsukta maga mögött. Végighaladt a szűk folyosón, majd a
mosdók mellett bukkant elő. Körbenézett, igyekezett tájékozódni. A kiállító
terem balra van, a kijárat jobbra, szemben pedig az ajándékbolt. Elindult
balra, halkan és gyorsan mozgott. Betoppant a terembe, de hirtelen megállt. Erre
nem igazán számított. Lézerek hálózata szőtte be az egész termet. Ennyi év után
Elina már megismerte a jellegzetes érzékelőket. A körútja során annyira
elvonták a figyelmét, hogy észre sem vette őket. Előhalászta a táskájából a
spray-t, majd láthatóvá tette az össze fénynyalábot. Az érzékelők kapcsolóját nem
vette észre a kapcsolószekrénynél, visszamenni pedig nem volt ideje. Ránézésre
átfért köztük, volt pár húzós rész, de úgy gondolta, nem lesz gond. Szorosabbra
húzta magán a táskát, és elindult. Az első egyszerű volt, lehajolva átfért
alatta. A többinél viszont hálásan gondolt vissza Mrs. Higgins balettóráira, ahol a kis helyek közötti átférést gyakorolta. Szépen haladt, és végül elérte a képet. A csavarhúzójával
felpattintotta a keretet, kihúzta a festményt, felcsavarta, és a táskájába
rejtette.
De elkésett. A folyosóról hangokat hallott, majd egyre gyorsuló
lépteket. Két lámpa fénye tűnt fel az ajtóban, Elina pedig futásnak eredt az ellenkező irányba.
Sorra vágta át a lézereket, a riasztó pedig hangosan szirénázva szólalt meg, de nem volt jelentősége, hiszen örült, ha egyben kijut a múzeumból.
-
Álljon meg! Az épületet lezártuk! Nincs hova
menekülnie! – A lány tovább rohant, de az őrnek igaza volt. Mindent lezártak,
nincs kiút. A Hold fénye ezüstösen csillant meg a lakkozott padlón. Elina
felkapta a fejét. Tetőablak? Szuper!
Előkapta a falmászó szerelését, és az egyik kiszögellést célozta meg a
kampójával. Elsőre nem sikerült, így idegesen dobta fel újra.
Ez az! Megvagy! Megrántotta, a kampó
pedig a helyén maradt. Két kézzel ragadta meg a kötelet, és mászni kezdett. A
két őr azonban már utol is érte, az egyik pedig elkapta a karját. Azt a karját,
amelyiken nem volt kesztyű…
Elina megrettent, amikor az őr felsóhajtott, majd holtan esett össze. A lány káromkodott egy nagyot, de tovább mászott. A biztonsági őr letérdelt a földön fekvő társa mellé, és megpróbálta
újraéleszteni. Szólongatta, közben egy pillanatra sem hagyta abba a
szívmasszázst.
-
Gyerünk, Steve! Ne csináld ezt velem! – Majd
felnézett Elinára, és remegő hangon kiáltotta fel. – Szörnyeteg! Segítsen rajta!
A lány lenézett
rá, majd tovább kapaszkodott felfelé.
Szörnyeteg! Hogy tehetted? Te ölted meg!
A kemény hang
úgy visszhangzott a fejében, mintha az árvaház főnöke ott állna előtte.
-
Nem! – Elengedte a kötelet, és talpra esett.
Felegyenesedett, majd félrelökte az őrt, és letérdelt Steve mellé. Széttépte az
ingjét, és a mellkasára helyezte a kezét. A férfi teste megrázkódott, de nem
mozdult.
-
A francba! – Elina újra megérintette, és
megérezte a férfi szívverését. – Ez az!
Steve vett egy
nagy levegőt, majd elájult, de legalább életben volt. Elina keményen a másik
őrre nézett.
-
Ha valakinek is beszél erről az estéről,
gondoskodom, hogy egymás mellé kerüljenek a hullaházban. – Az őr remegve
bólintott, Elina pedig felmászott a tetőablakhoz, kinyitotta és kimászott
rajta. Leereszkedett az épület oldalán,
és már épp indult volna vissza a zsákmányával, amikor egy alak vált ki a
sötétségből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése