6. fejezet - A szerelem nyilasa

Cupido még mindig a falnak támaszkodott, szinte megmozdulni is alig bírt. A férfi teljesen maga alá gyűrte, egyértelmű volt, hogy mire készül. Aztán egyszer csak… vége lett. A lány legszívesebben felordított volna csalódottságában. Tényleg ennyire gyűlöli az angyalokat? 

Megigazította a ruháját, és felsietett a szobájába. Szerencsére nem futott össze senkivel. Bent lerogyott az ágyra, és a kezébe temette az arcát. Nem fog sikerülni… suhant át az agyán, de gyorsan elhessegette a gondolatot. Hiszen ez még csak az első nap, és a lány már megvan. Este elindul… várjunk csak! Miért este?  Hiszen ő nem vámpír, és a férfi is bárhol lehet, akár fényes nappal is.

Felpattant az ágyról, majd szinte kirohant az udvarra. A déli napfény jólesően melengette a bőrét, kitárta a szárnyait… A szárnyai! Villámgyorsan körbe nézett, hogy észrevette-e valaki, de szerencséje volt. Visszasietett a szobájába, és felvette a kabátját. Úgy döntött, egyáltalán nem fogja visszaadni Rhage-nek. Biztos van neki elég, Cupidonak pedig kell valami emlék erről a kalandjáról.

Épp lefelé tartott a lépcsőn, amikor az alagsor felől lépéseket hallott. Meggyorsította a lépteit, nem akart senkivel találkozni, de összeütközött három férfivel. Az egyik, amelyiknek egy jel volt az arcán, de nem olyan, mint V-nek, felnevetett.

-         Mi ez? Szálloda szárnyasoknak? – A társa, egy vörös hajú oldalba bökte, erre abbahagyta a nevetést, csak vigyorgott, és elhaladtak a lány mellett.

-         Ezt én is kérdezhetném… - Dörmögte Cupido az orra alatt. Vajon hány vámpír lakik itt összesen? És miért néz ki mindegyik ilyen szívdöglesztően? Sajnos az utóbbi kérdés jobban foglalkoztatta a kelleténél. Ismét kilépett a szabadba, de egy hang mögötte megszólalt.

-         Hova indulsz? – Butch-ot ismerte fel, de nem látta maga mellett, a hangja viszont akadozott. Hála Beth-nek, már nem lepődött meg. Felnézett az ajtó feletti dobozba, és annak válaszolt.

-         El. – Már indult volna, amikor még egy kérdést hangzott fel.

-         Visszajössz? - A férfi hangjában őszinte érdeklődést vélt felfedezni. Vajon aggódik miatta, vagy reménykedik, hogy nem látja újra? 

-        Miért érdekel? – Kérdezett vissza kicsit dühösen Cupido. Amikor nem kapott választ, hozzátette. – Nem hiszem. Dolgom van. Nem maradok itt sokáig.

Mivel nem jött újabb kérdés, biccentett a kamerának, és végre útnak indult. Az ösztöneire hagyatkozva balra fordult, és lassan lépkedett. Az érzékeit kiterjesztette, hátha ráakad a férfire.

Butch még sokáig szorongatta a mikrofont a Gödörben. Megbolondul, állapította meg a diagnózist. Igen, csakis ez lehet a magyarázat, miért érez leküzdhetetlen vágyat, hogy az angyal után eredjen verőfényes napsütésben. V némán ült mögötte és épp kifújta a füstöt. Biztos akkor ébredt fel, amikor először szólt a lányhoz. Azóta pedig feszülten figyelte. Hátrafordult, és elvette a vodkásüveget, amit a vámpír szorongatott.

      -        Minden oké? - Nézett rá a zsaru, V pedig értetlenkedve rázta meg a fejét.

      -        Miért ne lenne? - Vishous nagyot szívott a cigarettából, és mereven a monitort bámulta.

-            Mert azóta ilyen vagy, amióta először találkoztál vele. – Bökött Butch a monitorra, majd meghúzta az üveget. 

-         Csak beképzeled magadnak. Ez egy francos angyal. Miért érdekelne? - V hangjából semmilyen érzelmet nem lehetett kiolvasni, ezért Butch is úgy döntött, inkább lezárja a beszélgetést.

-         Épp ezt kérdezem én is. – Vishous visszavette az üveget, és elvonult a szobájába.

Cupido úgy érezte, legalább kétszer is megkerülte az Olümposzt. Hatalmas volt ez a város, és már alkonyodott, de még a felét sem látta talán. Leült az egyik padra, és nézte az embereket. Mindenki rohant, senkinek nem volt egy perce sem a mellette elhaladó emberre. Egy kedves szó, egy köszönés, kézfogás. Semmi. Pedig látta az emberek körül a szerelmet. A lehetőség megvolt a legtöbbjüknél. Hirtelen észrevett egy férfit, amint egy kisgyermekes anyukát figyel. A nő felnézett, a körbeölelő vörös köd pedig kinyúlt a férfié felé és összekapcsolódott vele. Cupido felpattant, és természetének engedve gyorsan a nőhöz sietett. Útközben egy pillanat alatt testet cserélt, így már egy barna hajú, harmincas nő képében lépett elé.

-         Bocsánat, de nem tudtam nem észrevenni, ahogy az úrral egymásra néznek. Ismerik egymást, ugye? - Bizalmasan a nőre kacsintott, aki megrázta a fejét.

-           Nem, nem hinném. – Küldött a nő egy újabb pillantást a férfi felé. A vörös köd szinte felizzott.

-         És szeretné, ha ez nem így lenne? Miért nem tesz ellene? Tudja, mindig a nő választ. – Mosolygott sokat sejtetően Cupido.

-         Nem… nem hiszem, hogy érdeklem. Hiszen itt egy gyerek. Nem sokan vállalják ezt be. - Úgy mondta, mintha valami hibát követett volna el a gyermekkel. Cupido nem igazán értette, hogy mi lehet a gond vele.

-         Miért nem megy, és kérdezi meg tőle. – Erősködött tovább, de a nő megrázta a fejét, karon fogta a gyereket, és már indult is volna. Cupido azonban nem hagyta annyiban. Villámgyorsan a férfi mellett bukkant elő, ismét testet cserélve. Fekete haj, mogyoróbarna szemek. Egy ablakban meglátta a tükörképét, és mérgesen toppantott egyet.

-         A francba! - Pont Butch arcát kellett magára öltenie?!

-         Tessék? – Fordult felé döbbenten a férfi.

-         Semmi. Dögös anyuka, nemde? – Bökte oldalba Cupido, közben a nő felé nézett.

-         Nem rossz. - A férfi megdörzsölte a tarkóját, és félénken a nőre mosolygott, amikor ismét találkozott a tekintetük.

-         Kár, hogy ott a gyerek… - Legyintett lemondóan Cupido, hátha ráharap a férfi a csalira.

-         Nem is tudom… Aranyos kislány. – Győzelem! Cupido elmosolyodott, majd megveregette a férfi hátát.

-         Tudja, én a helyében már rég utána mentem volna. - A férfi Cupido-ra nézett, majd ismét a nőre.

-         Tényleg? - A lány hevesen bólogatott.

-         Persze. Na, induljon. - Intett neki, de a férfi még mindig habozott. 

-         És mit mondjak neki? - Kérdezte kétségekkel telve.

-         Mintha számítana… Mondja neki, hogy csinos a ruhája, szép a szeme, jól áll a haja. Gyerünk, mert elmegy! – Meglökte a férfit, aki bizonytalan léptekkel indult el. A nő után szólt, aki megállt, a gyereket pedig maga mögé húzta. A férfi zavartan motyogott valamit, a nő pedig felnevetett.

-         Sínen vagyunk! – Vigyorgott elégedetten Cupido. A vörös felhő összekapcsolódott, Cupido szíve pedig nagyot dobbant. Talán még sincs veszve minden, ha az ereje nélkül is sikert aratott.